Vágányzár nehezíti a vonatos közlekedést júliusban
Vágányzárat rendelt el a MÁV Zrt. július 11. és 24 között a Pécs-Villány-Mohács, valamint a Pécsbánya-Rendező-Villány szakaszokon.A Pécs-Villány-Mohács állomások között vonatpótló buszok közlekednek.Míg a Pécsbánya-Rendező-Villány állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a vonatok menetrendje módosul.A pótlóbuszokról és a megváltozott menetrendről bővebb információt ide kattintva találnak.
Lopott, fagyasztott húsokat próbált elrejteni egy testvérpár
Egy somogyapáti testvérpárt gyanúsítanak a rendőrök azzal, hogy könnyűfém felniket, mobiltelefonokat, valamint fagyasztott húsokat próbáltak elrejteni. A két férfit, akik tudták, hogy a tárgyak bűncselekmény elkövetéséből származnak, július 11-én 3 órakor igazoltatták a járőrök, mert feltűnt nekik, hogy a férfiak kesztyűben vannak.Az intézkedéskor megállapították, hogy a tárgyakat a család két fiatalabb tagja lopta el egy helybeli lakostól, azonban szüleik megpróbálták a nyomokat eltüntetni.A rendőrök mind a négyüket előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az egyik...
Munkagépek és gabonatáblák kaptak lángra a forróságban
A nyári betakarítási munkák amellett, hogy nagy igénybevételt jelentenek a mezőgazdaságban dolgozóknak, igen tűzveszélyesek is. Arra kellő körültekintéssel kell felkészülni, különösen fontos a betakarítási munkálatokban részt vevő erőgépek tűzvédelme, az aratásra, illetve a tarló és növényi hulladékok égetésére vonatkozó szabályok ismerete, betartása.A vasárnapi nap során két aratással összefüggő tűzesethez is riasztották a Baranya megyei tűzoltókat. Sellyén egy munkagépben keletkezett tűz átterjedt a lábon álló gabonára, amely mintegy ezer négyzetméteren leégett. A szigetvári és...
Extrém UV-B sugárzásra és...
Kedden fokozódik a kánikula: tizenegy megyére és a fővárosra másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést...
Lapértesülés szerint...
Éhbéréért, óránként bruttó 639 és 742 forint között dolgoztatta a szír mágnás a patinás pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Aranydíjat nyert a Pannon...
Nemcsak a zenében mérettetik meg a profik között, de a média területén is egyre többször tűnik fel a Pannon Filharmonikusok...
Házak tucatjai állnak...
Az esőzések után áll a víz a Kozármisleny északnyugati részén fekvő épületek pincéiben, a falak vizesednek, egy-egy nagyobb...
Mégis lesz lokátorállomás...
Országosan is egyedülálló park kialakításán dolgoznak a pécsi önkormányzatnál. A már most is népszerű Tüskésréti...
A Zsolnay tulajdonosa nem engedi az embereit a Ledinához, perrel fenyeget
Hiába próbálja foggal-körömmel megakadályozni az órabizniszben utazó szír mágnás azt, hogy bejegyezzék a pécsiek cégét, a Ledina Kerámia Kft.-t, a vállalat nem hagyja magát. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 130 korábbi dolgozója sorsával trükközhet - írja a Pécsma.hu Minden eszközzel azon van a Zsolnay-gyár szír tulajdonosa, Bachar Najari, hogy a közel 130 pécsinek megélhetést adó Ledina Kerámia Kft.-t tönkretegye, de még a létrejöttét is meghiúsítsa. A mágnás ugyanis bíróságon támadta meg a város által alapított Ledina cégbejegyzési kérelmét összeférhetetlenségre hivatkozva....
Szentmisét tartottak a végzős orvostanhallgatóknak
Július 8-án a PTE Általános Orvostudományi Karának végzős, avatás előtt álló orvostanhallgatóiért tartottak szentmisét a Pius templomban. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök mutatta be.Udvardy György homíliájában az apostolok küldetéséhez hasonlította az orvosok munkáját. A hivatás a jézusi küldetésből részesedik, hiszen a küldetés az ember szolgálatára rendeltetett - fogalmazott a főpásztor. A megyéspüspök kiemelte a küzdelem, a kitartás fontosságát: a végzős orvostanhallgatók ugyanis mind arra vállalkoznak, hogy az ember jövőjéért, biztonságáért tegyenek. Az ember mellett...
Kiskorú gyerekével járt lopni egy nő Pécsett, előzetesben van
A Pécsi Járásbíróság július 9-én elrendelte egy nő előzetes letartóztatását kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más vagyon elleni bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.A nyomozás eddigi adatai szerint alapos a gyanú arra, hogy a gyanúsított 2015. október 15. és 2016. április 17. közötti időszakban besurranásos módszerrel több pécsi lakásba bement és onnan különböző összegű készpénzt, pénztárcákat lopott el a bennük lévő iratokkal együtt. A gyanúsított a bűncselekmények elkövetésekor kiskorú gyermekét is többször magával vitte. A gyanúsított többszörösen...
Előzetesben van a pécsi...
A Pécsi Járásbíróság július 10-én elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását életveszélyt okozó testi sértés...
Bálázógép húzott magába egy...
Meghalt egy középkorú férfi, akit bálázógép húzott magába hétfőn kora délelőtt a Baranya megyei Meződnél - erősítette meg az...
Virágtárolókat tört össze...
Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt az 58 éves pécsi nőt, aki július 8-án 17 óra körül a Pécsi Köztemetőben több...
Szent Benedeket ünnepli a...
A katolikus egyház Nursiai Szent Benedek személyére és nagy hatású művére emlékezik, amikor július 11-én Európa...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:Intézeti véradások:Pécs Regionális...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfő reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Íme a hatos lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok: 9 (kilenc)15 (tizenöt)20 (húsz)24 (huszonnégy)32 (harminckettő)37 (harminchét)Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre 176 095;a 4 találatos szelvényekre 4745;a 3 találatos szelvényekre 1250 forintot fizetnek.
Záporral és széllel érkezik csütörtökön a hidegfront
A következő napokban fokozódik a hőség, de a hét közepén egy hidegfront nyomán szelesre, csapadékosra fordul az időjárás. A jövő hét végén már 20 Celsius-fok körüli maximumokra kell készülni - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.Hétfőn hajnaltól fokozatosan megélénkül, napközben a Fertő környékén meg is erősödik a szél. Ezzel együtt folytatódik a napos idő, de késő délután az északnyugati határvidékre besodródhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem várható csapadék. A legalacsonyabb hőmérséklet...
Amióta ugrik a családi pótlék, könnyebb az iskolatáska, kevesebben lógnak a sulikból
A legfrissebb adatok szerint a megyében összesen 141 esetben függesztették fel az iskoláztatási támogatás, közkeletű nevén a családi pótlék folyósítását azért, mert a gyerek a megengedettnél több igazolatlan órát gyűjtött össze. Amióta azonban ezzel az eszközzel is élhet a hatóság, jelentősen csökkent a lógósak száma Pécsett is. A jelek szerint bevált az, a családi kasszát érzékenyen érintő intézkedés, amely alapján megvonható az iskoláztatási támogatás (ami egy gyermek esetében jelenleg 12 200 forint) a családoktól, ha a gyermekük ötven óránál többet hiányzik...
« Előző
22596 | 22617 | 22638 | 22659 | 22680 | 22701 | 22722 | 22743 | 22764 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Több mint tizennyolcezren...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...
- A Pécsi Nemzeti Színház homlokzatán...

