Az egyházmegye ministránsai táboroztak Kővágószőlősön
2016. július 18. hétfő 11:40

Idén július 3. és 9. között szerveztek tábort az egyházmegyében élő és tevékenykedő ministránsoknak. A táborban harminc diák vett részt.
A tábor ideje alatt a gyerekek az Irgalmasság Évéhez kapcsolódva ismerkedtek meg az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel. Minden napra egy-egy kijelölt jelszóhoz és kulcsmondathoz társítottak egy-egy testi és lelki cselekedetet, amelyeket a diákok a gyakorlatban is igyekeztek megvalósítani.
Az első esti imát a táborvezetők a Franz Kett-féle pedagógia segítségével valósították meg, amely a keresztény Isten- és emberképre épül. A szemlélet középpontjában a teremtett és megváltott ember áll, aki közösségben él és talál magára: így fedezi fel az élet értelmét. Mindez látványos formában, a közösen megalkotott padlókép segítségével fejeződött ki. A közös alkotás öröme, az együtt választott célra irányuló figyelem és elmélyült munka megalapozta a tábor további napjait is.
A tábor hetében a diákok bővítették tudásukat és számtalan új élménnyel gazdagodtak. Stafétajátékban sajátították el az egyházi év ünnepeit, eseményeit, szentmisén vettek részt, Máriagyűdre ellátogatva pedig átlépték a szent kaput, majd akadályverseny formájában gyakorolták az irgalmasság cselekedeteit. A hét folyamán a diákok megismerkedtek a karitász tevékenységével is, pécsi kirándulás keretében pedig a székesegyházat és a püspöki palotát járták be.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...

