Egymásnak esett Szabó Iván, a pécsi önkormányzat, és Bodnár Imre, a Zsolnay Zrt. ügyvédje
Etikai vizsgálatot kezdeményezett dr. Szabó Iván, a pécsi önkormányzatot képviselő ügyvéd dr. Bodnár Imre ügyvéd ellen, miután utóbbi szerint kollégája azt terjesztette róla, hogy kizárta, és/vagy felfüggesztette az ügyvédi kamara. Bodnár Imre szerint ez nem igaz. A Dr. Szabó Iván Ügyvédi Iroda az alábbi közleményt adta ki kedden délután: Alulírott, dr. Szabó Iván ügyvéd a sajtó munkatársainak megkeresésén keresztül értesültem arról, hogy dr. Bodnár Imre ügyvéd a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. Jogi képviselője olyan állításokat terjeszt nagy nyilvánosság előtt, amely...
Már nincs árvíz, ismét látogatható az Abaligeti-barlang
Levonult a hétvégén felgyülemlett víztömeg a barlangban, ismét nyitva áll a látogatók előtt.Az elmúlt hétvégén lehullott bőséges csapadék miatt árvíz keletkezett az Abaligeti-barlangban, ezért vasárnap már zárva volt.A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága kedden a honlapján közölte, hogy az árvíz levonult, így a barlang ismét látogatható.
Képes kiadvány jelent meg a Zsolnay Negyed történetéről
Egyedülálló kiadvány jelent meg a Zsolnay Kulturális Negyedről a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. gondozásában. A gazdagon illusztrált könyv bemutatja a Negyed területén lévő épületek történetét az 1800-as évektől napjainkig. Az ezer példányban megjelent kötetből megismerhetők a Zsolnay Negyed Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósított felújításának előzményei, az öthektáros területen található épületek egykori és jelenlegi funkciói, a kert, a Zsolnay Mauzóleum, továbbá a Zsolnay család neves alakjairól is található benne egy rövid összefoglaló. Jól...
Itt permetezik a...
A csapadékos, szeles időjárás megszűnése után 2016. július 19-étől várhatóan 4 éjszakán át folytatódik a pécsi közterületeken...
Hamis forgalmival akarta...
Az érvényességi időt átírták, a gépkocsit vezető férfit gyanúsítottként hallgatták ki a siklósi rendőrök.Kilépésre...
Hajléktalanok foglalták el,...
Teljesen kiégett az egykori vasúti őrház melléképülete a Mohácsi úton. A házban hajléktalanok húzták meg magukat, a környéken...
Ifjúsági táborokat támogat...
A Pécsi Egyházmegye azzal is támogatja plébániáit, hogy közösségeik és hittanos csoportjaik számára nyári táborozási...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Négy faluban több mint 680...
Több mint 680 programot kínál várhatóan 50 ezer látogatónak a kilencedik Ördögkatlan Fesztivál, amelynek augusztus 2. és 6....
Óvatos közlekedésre hívják fel a pécsi autósok figyelmét
Még folynak az útfelújítási munkálatok a Móra Ferenc utcában, ezért az autósoknak fokozott figyelemmel kell közlekedniük a terelőutakként szolgáló régi kertvárosi utcákban. A BIOKOM Nonprofit Kft. Pécsi Mobilitási Központja kéri, hogy a Móra Ferenc utcai útlezárás során terelőútként a régi Kertváros utcáit használó autósok legyenek figyelemmel az ott élőkre, tekintettel arra, hogy a terelőutak többsége szintén a rekonstrukcióval érintett terület és a végleges szilárd burkolat még nem készült el, így fokozottan jelentkezik a porkoncentráció. Emellett kérik a lakóutcákban az...Ünnepi szentmisét tartottak a magyarszéki kármeliták
Kármelhegyi Boldogasszony ünnepére várták a híveket szombaton a magyarszéki kármelita kolostor nővérei. A csendes imának élő nővérek egész napos szentségimádást és ünnepi szentmisét tartottak kápolnájukban. A szertartás után a kármelita skapuláré jelképes, kicsinyített mását is felvehették mindazok, akik tiszteletüket szerették volna kifejezni Mária iránt és elnyerni a Szűzanya oltalmát.Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén a rend működésének kezdeteire emlékeznek a kármelita szerzetesek. Július 16-a a rend hivatalos megalakulásának napja. A kármelita közösségek 1274-ben kaptak...
Folyékony nitrogénnel kísérletezhetünk a Varázsórán
Magas hangokkal, alacsony hőmérsékletekkel ismerkedhetünk a Zsolnay Negyed ismeretterjesztő programjának, a Varázsóra keddi programján.A Varázsóra - fizikai kísérletek izgalmas fizikaórákat rejt, melyek során a látogatók játékos formában, látványos fizikai kísérletek segítségével bővíthetik természettudományos ismereteiket.Az óra az embert körülvevő világ jelenségeire ad magyarázatot. Választ kaphatnak például arra, mi történne a tárgyakkal, ha hidegebb lenne a Földön mint a Marson, vagy hogyan találkozhatnak a hanghullámok önmagukkal, és például mire képes a légnyomás.A Magas...
Az egyházmegye ministránsai...
Idén július 3. és 9. között szerveztek tábort az egyházmegyében élő és tevékenykedő ministránsoknak. A táborban harminc diák...
Engedély nélküli pisztolyt...
A családi veszekedés miatt kihívott rendőrök engedély nélkül tárolt lőszereket foglaltak le Dinnyeberkiben.Gyanúsítottként...
Ősszel lehet meg a pénz a...
Nem kell már sokáig botladozni a pécsi Jókai téren. Az ősszel rendelkezésre áll majd a szükséges pénz, a munkálatokkal a jövő...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:Intézeti véradások:Pécs Regionális...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Árvíz miatt nem látogatható...
A lehullott bőséges csapadék miatt árvíz van a barlangban. Az Abaligeti-barlang vasárnap már zárva volt. A barlang...
Kétségbeesésében kiugrott az ablakon egy komlói nő
Súlyos sérüléseket szenvedett egy komlói asszony, akit az élettársa nem engedett ki a lakásból, ezért kiugrott az ablakon. Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság annak az 53 éves férfinak az ügyét, aki 51 élettársát nem engedte távozni a lakásukból.A kétségbeesett nő február 7-én 7 óra körül a spájzablakon keresztül kimászott a párkányra, ahonnan leesett és súlyos sérüléseket szenvedett.A férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, ellene személyi szabadság megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoztak. Az ügyet a nyomozóhatóság...
Pénzszállító landolt az árokban Mozsgó közelében
A sofőr beszorult a roncsba, az utat lezárták a helyszínelés idejére Mozsgó és Szulimán között. Árokba borult egy pénzszállító a 67-es főúton, Mozsgó és Szulimán között. A járművezető beszorult a roncsba, a műszaki mentéshez riasztott szigetvári hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, mentőt hívtak hozzá.A beavatkozás és a helyszínelés idejére lezárták az érintett útszakaszt.Karambol a 6-oson: mentőhelikopter érkezett
Két személyautó ütközött a 6-os főút Baranya megyei szakaszán, Mecseknádasd és Pécsvárad között vasárnap délelőtt. A műszaki mentést a bonyhádi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói, illetve a mecseknádasdi önkéntes tűzoltók végzik. Az ütközésben két utas sérült meg könnyebben, a mentők a helyszínen ápolják őket, illetve mentőhelikopter is érkezett értük a helyszínre. A tűzoltók áramtalanítják a járműveket.
« Előző
22512 | 22533 | 22554 | 22575 | 22596 | 22617 | 22638 | 22659 | 22680 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...
- Autószerelőket, húsboltokat és...
- A Pécsi Nemzeti Színház homlokzatán...
- Rangos elismerést vett át a Pécsi...
- A pécsi kutató, Jakab Ferenc szerint...
- Önkéntesek segíthetik a külföldi...

