Véleményezhetjük az ügyintézést a kormányhivatalban
2016. július 20. szerda 08:34

A bürokrácia csökkentése érdekében ősszel újabb törvények megváltoztatásába fog a Kormány. Ennek előkészítéseként a nyár folyamán minden, a kormányablakokhoz érkező ügyfelet szeretnének megkérdezni az ügyintézéssel kapcsolatos véleményéről, valamint az egyszerűsítésre vonatkozó javaslatairól.
Az állami rezsicsökkentés megvalósítására irányuló korábbi jogszabály-módosítások eredményeként eddig több mint 20 hatósági eljárás díja került megszüntetésre, amely az állampolgárok és vállalkozások számára 10 milliárd forint megtakarítást eredményezhet az idei évben.
2016 első felében közel másfél millió okmányt - pl. személyi igazolványt, diákigazolványt - vettek át díjmentesen, illetve kedvezményesen az állampolgárok. Az egyéb díjmentessé tett eljárásokban pedig több mint 500 ezer ügy indult, ami szintén jelentős megtakarítást eredményezett az ügyfeleknek.
Az állami rezsicsökkentés és a közigazgatási bürokráciacsökkentés folytatásához - hasonlóan a korábbi gyakorlathoz - lakossági konzultáció is kapcsolódik. Az állampolgárok és a vállalkozások 2016 júliusától a kormányhivatalokban és járási hivatalokban papír alapon, illetve elektronikus kérdőíven is állást foglalhatnak arról, hogy mely eljárások egyszerűsítését, illetve mely eljárási díjak megszüntetését, illetve csökkentését tartanák fontosnak.
Az elektronikus kérdőív a http://allamirezsicsokkentes.kormanyhivatal.hu címen is elérhető.
Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Csaknem háromezer viharkárt számoltak...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...