Zrínyi-emlékév: a szigetvári ostrom 450. évfordulóján Zrínyi Miklós nemzeti hőst ünnepeljük
Szigetvári Zrínyi Miklós évszázados példa a magyar nemzetnek, igazi nemzeti hős, és ami Szigetváron történt, az az egész nemzet ügye - mondta el az MTI-nek a Zrínyi-napok alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.Balog Zoltán felidézte, hogy Zrínyi 1566-ban 2500 katonával egy hónapon keresztül állt ellen az I. Szulejmán vezette százezres sereg ostromának, majd szeptember nyolcadikán, mikor a magyar-horvát csapat létszáma már 300 főre fogyatkozott, kitörtek a várból és harc közben estek el. Mint elmondta, a Zrínyiek - tehát nemcsak Zrínyi Miklós, hanem a család...
Családi délutánt rendeznek a Fordan Tánccentrumban
Vasárnap délután egy és öt óra között rendezik meg a programot, melyre várják az érdeklődőket. A Fordan Tánccentrum előtti parkolóban tartják színpadi körülmények között a tanévnyitót és a családi napot vasárnap délután. A táncbemutatókon kívül lesz trambulin, lufi hajtogatás, arcfestés, és több közönségcsalogató műsor.A színpadon tizenöt produkcióban körülbelül nyolcvan táncos fog szerepelni. Akrobatikus rock 'n' roll páros és formáció, fashion dance és társasági táncok szerepelnek a palettán. A műsorvezető interaktív módon fogja bevonni a közönséget a műsorba, de készül...
Ismét kábítószer birtoklása miatt indult nyomozás
Kábítószergyanús növényeket foglaltak le a szigetvári rendőrök egy nemeskei férfinél.Gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök egy nemeskei lakost, akinél a hétfőn nyolc óra körül megtartott házkutatáskor az udvaron négy tő kábítószergyanús növényt, valamint a szobában összesen 43 gramm növényi magot találtak és foglaltak le. A 23 éves férfit elfogták, majd előállították. Ellene kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Szigetvári Rendőrkapitányság indított nyomozást.
Mélygarázsban rejtőzött el...
Elfogatóparancsot adtak ki egy tizenhét éves pécsi lakos ellen, aki már körözés alatt állt.A Pécsi Rendőrkapitányság körzeti...
Pannon Filharmonikusok:...
Az est főszereplői a 20. század első felének két meghatározó zeneszerzője, Bartók és Sztravinszkij. A koncert csütörtökön,...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Kemény: a Facebookon kér...
Facebook-oldalán kér segítséget a mohácsi súlylökő, Kürthy Lajos. Az MTE sportolója számára most kezdődik a négyéves...
Trócsányi Szigetváron:...
A Szigetvár nemzeti emlékhelyek közé kerülését jelképező sztélé avatásával megkezdődtek a Zrínyi-emlékév fő programjai a...
Hiába kérik, nem szállnak...
Félévente több több mint háromszáz települést keres meg a pécsi önkormányzat azzal, hogy fizessenek étkezési hozzájárulást a...
Még a Star Wars szereplői is ellátogatnak a Melinda Fesztiválra
Szombaton rendezik meg a Melinda Fesztivált Pécsen, a kertvárosi Melinda Parkban. Sok izgalmas programmal várják a vendégeket.A rendezvény délelőtt tíz órakor kezdődik, majd este fél nyolckor tűzijátékkal ér véget. A vendégek kóstolhatnak igazi roma lecsót, de emellett a kipróbálható az elektromos roller és a gokart, valamint a Star Wars szereplői is a helyszínen lesznek.A gyerekeknek lesz csillámtetoválás és arcfestés, ugrálóvár és trambulin, de lehetőség lesz állatsimogatásra és a kisebbeknek pónilovaglásra. Minden program ingyenes.Programok:10:00 - 16:00: Szabadtéri...
Harminc pincészet és ötven program várja a résztvevőket
Mintegy harminc neves pincészet és ötven kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket a Villányi Vörösbor Fesztiválon, amelyet szeptember harminc és október kettő között 27. alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban.Kirchkeszner Ágnes szervező az MTI érdeklődésére elmondta: a több mint két évtizede, hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó esemény résztvevőit a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel várják. Hagyományos vásári ételekből, illetve sajt- és...
Valószínűleg soha nem találják meg Zrínyi sírját
Valószínűleg soha nem találják meg Zrínyi Miklós szigetvári védő sírját - közölte Katona Csaba történész az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. Azt mondta, a hadvezér végső nyughelyéről nem születtek pontos feljegyzések. Elképzelhető, hogy tömegsírba került, de ha nem, akkor is jelöletlenbe - emelte ki. Katona Csaba I. Szulejmánról is beszélt. Közlése szerint a Szigetvár ostroma alatt elhunyt török szultánt először Magyarországon temették el, később azonban preparált holttestét Isztambulba vitték. Így fordulhatott elő, hogy két sírhelye is volt - jegyezte meg. Hangsúlyozta,...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:Intézeti véradásokPécs Regionális...
Pécsre is beszökött az ősz,...
Borús idővel, sok esővel kezdődik a hét, majd ismét visszatér a napsütéses, nyárias idő 30 Celsius-fok körüli maximumokkal -...
Részeg ismerősüket pofozták...
A rendőrök egy testvérpárt állítottak elő a Pécsi Rendőrkapitányságra, akik nyolc napon belül gyógyuló sérülést okoztak ittas...
Ismét Hideg István lett...
Ismét Hideg Istvánt választották Szentlászló polgármesterének - tájékoztatta a Baranya megyei község jegyzője, a helyi...
Halálos baleset történt az...
Vonattal ütközött egy személygépkocsi Okorágon, az autó egyik utasa nem élte túl a karambolt.Vasárnap 18 óra körül Okorágon, a...
Különleges táncelőadást...
Juhász Kata Társulata Bemelegítés című, ifjúsági közönség számára készült táncelőadását mutatja be hétfőn a pécsi Janus...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:07.30-08.30: Pécs, Zsolnay Vilmos utca08.45-09.45: Pécs, Pécsváradi út10.00-11.00: 6-os főút, Hird belterülete11.15-12.15: Pécs, Üszögi út13.15-14.15: Pécs, Nagykozári út14.30-15.30: Pécs, Mohácsi út15.45-16.45: Pécs, Tüskésréti út17.00-18.00: Pécs, Megyeri út18.15-19.15: Pécs, Keszüi út19.30-20.30: Pécs, Málomi út
Behajtókra bízták: több mint tízezer potyautas tartozik a pécsi buszos cégnek
Követeléskezelésre szakosodott cégre bízza az önkormányzat a Pécsett jegy vagy bérlet nélkül buszozók, lebukott bliccelők be nem fizetett tartozásainak behajtását. Nem csekély összegről van szó: három év leforgása alatt több mint tízezer potyautas összesen majd' egymilliárdos tartozást halmozott fel. Úgy tűnik, Pécsett sokan nemcsak jegyet, bérletet nem hajlandók venni a buszokon, hanem ha lebuknak, a pótdíjakat sem fizetik be.Ezt támasztja alá, hogy míg a 2012-ben megbüntetettek közül 1 782-en összesen 81 millióval maradtak adósak, tavalyról már 2800-an 210 millióval...
Új rendőrök érkeztek Baranyába, Pécsett tizenegyen szolgálnak közülük
A próbaidős őrmestereket a megyei rendőrfőkapitány fogadta. Dakos József rendőr dandártábornok, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2016. szeptember 2-án ünnepélyes keretek között fogadta és köszöntötte a negyven új próbaidős rendőr őrmestert, akik a rendőr-főkapitányság helyi szerveinél fognak szolgálatot teljesíteni.A Pécsi Rendőrkapitányságra tizenegy, a Komlói Rendőrkapitányságra négy, a Mohácsi Rendőrkapitányságra tizenhárom, a Siklósi Rendőrkapitányságra kilenc, a Szigetvári Rendőrkapitányságra pedig három rendőr lett kinevezve.Az újonnan kinevezett rendőrök...
« Előző
21966 | 21987 | 22008 | 22029 | 22050 | 22071 | 22092 | 22113 | 22134 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...

