Majd' három és félmillió madár lakja Baranyát, hóbagoly is tiszteletét tette
2016. szeptember 14. szerda 09:24

Befejezte a madártani egyesület a megfigyelési adataik összesítését. Tavaly 210 madárfaj baranyai jelenlétét mutatták ki, első ízben figyeltük meg a hóbaglyot, ami egyben a faj második hiteles hazai előfordulását jelenti.
A madártani egyesület önkéntesei tavaly 2435 jelentést küldtek be számítógépes nyilvántartásuk számára. A jelentések összesen 23 467 adatot tartalmaztak.
A terepbejárások 203 település közigazgatási területét érintették. A megyében 210 madárfaj jelenlétét mutattuk ki.
Első ízben figyeltek meg a hóbaglyot, ami egyben a faj második hiteles hazai előfordulását jelenti.
A megfigyelt madarak összes száma 3 445 758 példány volt. Ennek a madártömegnek egy jelentős részét a sumonyi halastavak nádasaiban éjszakázó fecskék tették ki, bár számuk jóval alatta maradt az egy évvel korábbinak.
A megyében ritkának számító fajok közül az alábbiak kerültek még a távcsöveik elé: énekes hattyú, vörösnyakú lúd, fakó rétihéja, csigaforgató, fenyérfutó, réti fülesbagoly, örvös rigó, zsezse, keresztcsőrű. Érdekességként említhető még egy tőkés réce és nyílfarkú réce kereszteződéséből származó példány megfigyelése is.
Képünkön: hóbagoly.
Forrás: Magyar Madártani Egyesület - Fotó: AFP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

