Több mint háromszáz milliót nyert a város

Több mint háromszáz milliót nyert a város 348 millió forintot nyert Pécs városa a Magyarürögi vízfolyás rendezésére - közölte Tihanyvári Dóra önkormányzati képviselő.A képviselő tájékoztatása szerint Pécs városa az elmúlt időszakban kiemelkedően odafigyelt a csapadékvíz elvezető rendszerének fejlesztésére, melynek keretében 2015-ben félmilliárdos fejlesztést hajtott végre többek között a Pécsi-víz medrét is rendezve. Ennek a megkezdett beruházásnak a folytatásaként a város 2016 tavaszán indította útjára a nagyszabású csapadékcsatorna fejlesztési programját. A fejlesztési elképzelések megvalósításához a Támogató Terület-...

Pénztárcát lopott egy mohácsi nő a bölcsődéből

Pénztárcát lopott egy mohácsi nő a bölcsődéből A lopott pénzt elköltötte, az iratokat elégette a gyanúsított. A rendőrség vádemelést javasol.Lopás miatt nyomozott a rendőrség az ellen a mohácsi nő ellen, aki még 2016. november 10-én délelőtt lopott el egy pénztárcát egy mohácsi bölcsődéből. A 27 éves nő gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy éppen gyermekét vitte az intézménybe, amikor az öltözőben egy nyitott szekrényre figyelt fel. Miután gyermekét a csoportba kísérte visszatért a szekrényhez és az abban lévő női táskából elemelte a pénztárcát. A tárcában talált pénzt elköltötte, majd a tárcát - benne a tulajdonos...

Huszonhatodika a családok ünnepe: Udvardy György pénteken áldja meg őket

Huszonhatodika a családok ünnepe: Udvardy György pénteken áldja meg őket A katolikus liturgiában a szent család ünneplésére már a XVII. századtól látunk példákat. Ebben az időben azonban még csak lokális ünnepnek számított, XV. Benedek pápa 1921-ben írta elő az egész világegyház számára. Napjainkban a karácsonyt követő első vasárnap ünnepeljük, vagy - ahogyan az idei évben is - ha a karácsony éppen vasárnapra esik, akkor december 30-án.Az ünnep célja, hogy példaként állítsa a hívő emberek elé a Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Jézus Krisztus alkotta családot, és hogy bátorítást adjon a társadalom és a keresztény közösség legalapvetőbb...

Meglepetés: az összes...

Meglepetés: az összes babarcszőlősi gyermeket megajándékozta olvasónk A hatvan lelket számláló Babarcszőlősre vitt ajándékot egy baráti társaság karácsonyra, a falu összes gyerekének. Olvasónk,...

Itt adhatunk vért Pécsett...

Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Intézeti véradások helyszínei és...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén Hétfőn reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Befagyott a Pécsi-tó, egyre...

Befagyott a Pécsi-tó, egyre többen korcsolyáznak, csúszkálnak a jegén Naponta száznál is többen keresik fel a befagyott Pécsi-tavat, ahol már korcsolyázni is lehet.  A napok óta tartó hideg...

Pro Voluntaris díjat kapott...

Pro Voluntaris díjat kapott Szabó Iván Balog Zoltántól A szociális munka, a gyermekvédelem, az esélyteremtés és az önkéntesség területén kiemelkedő munkát végző embereknek adtak át...

Ők fogták el a pécsi...

Ők fogták el a pécsi táskatolvajt! A rendőrkapitány megköszönte a két férfinek A Pécsi Rendőrkapitányság vezetője mondott köszönetet egy táskatolvajt visszatartó két férfinek.  Amint arról korábban...

Egy vadász zavarta meg a tolvajokat Sátorhelyen

Egy vadász zavarta meg a tolvajokat Sátorhelyen Lopás miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 30, és egy 27 éves udvari férfi ellen, akik egy sátorhelyi mezőgazdasági telepről loptak gázolajat még augusztus 23-án éjjel.   A gyanúsítottak egyike éppen társa közelben várakozó gépkocsijához vitte a lopott gázolajat, amikor egy helyi vadász megzavarta őket, ezért a kannának hátrahagyva elhajtottak a helyszínről. Nem jutottak azonban messzire, mert a rendőrök percekkel később elfogták őket.Az eltulajdonított közel 40 liter gázolajat a rendőrök lefoglalták és visszaadták jogos tulajdonosának.A nyomozást a rendőrség a...

Márpedig vannak angyalok: ajándékot és fenyőt vitt egy fiatalember egy háromgyerekes családnak

Márpedig vannak angyalok: ajándékot és fenyőt vitt egy fiatalember egy háromgyerekes családnak Nem csak ajándékot, karácsonyfát is vitt egy háromgyerekes anyukának egy fiatalember.  Nemes cselekedetre szánta el magát Kristály Róbert. Elhatározta, hogy a régi, de szuper állapotban lévő kerékpárját elajándékozza egy olyan gyereknek, akire talán semmi sem várna a karácsonyfa alatt. Persze az is kitétel volt, hogy a jövendőbeli tulajdonos ne csak csodálni, hanem hajtani is tudja új járművét. A felajánlásért csak egy boldog arcot és szempárt kért cserébe. A Facebookon közzétett felhívását több mint nyolcezren osztották meg, s kétszáznál is több üzenetet érkezett azoktól,...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén Vasárnap reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  07.30-08.30: Pécs, Málomi út 08.45-09.45: 58-as főút Pécs - Pogány közötti szakasza 10.00-11.00: 58-as főút 12 KM szelvény, Szalánta belterülete 11.15-12.15: Pécs, II. János Pál út 13.15-14.15: 5711-es út 3 KM szelvény 14.30-15.30: Kozármisleny, Pécsi út 15.45-16.45: Pécs, Mohácsi út  

Szigetvári rendőrnő lett az...

Szigetvári rendőrnő lett az év iskolarendőre 2016-ban Baranyában Az Iskolarendőr Szakmai Napon adták át az elismerést Nagy-Bodzsár Melinda rendőr őrnagynak, aki az év iskolarendőre lett a...

Udvardy György karácsonyi...

Udvardy György karácsonyi üzenete: az emberen Isten tud segíteni - Videó! Az ember önmagán nem tud segíteni, de Isten igen, és Isten akar segíteni.  Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök...

Szobafestőnek adta ki...

Szobafestőnek adta ki magát, előleget is kért, lebukott Újságban hirdetett a magát szobafestőnek kiadó férfi Pécsett.  Egy idős férfi feljelentése alapján csalás miatt nyomozott...

Késő tavaszig zárva tart az...

Késő tavaszig zárva tart az Abaligeti-barlang A közeljövőben megkezdődik az Abaligeti-barlang, valamint a Tettyei Mésztufa-barlang világítás-rendszerének korszerűsítése,...

Karácsonyi forgatókönyv:...

Karácsonyi forgatókönyv: ingyen parkolhatunk, változik a buszok menetrendje Nem kell fizetni a parkolásért a két ünnep között, a szemetet karácsonykor és szilveszter is elviszik, másképp járnak az...

Ketten életüket veszítették...

Ketten életüket veszítették egy lakástűzben a Komlói út közelében Két holttestet találtak a tűzoltók egy szombat hajnalban kigyulladt épületben a pécsi Kormoskő soron - tájékoztatott a...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30-08.30: Pécs, Abaligeti út08.45-09.45: Pécs, Magyarürögi út10.00-11.00: Pécs, Pellérdi út11.15-12.15: Pécs, Nyugat ipari út13.15-14.15: Pécs, Megyeri út14.30-15.30: Pécs, Keszüi út15.45-16.45: Pécs, Málomi út

Karácsonykor is várja a kicsiket a csecsemőszínház

Karácsonykor is várja a kicsiket a csecsemőszínház Csecsemőszínházi előadáson vehetnek részt a kicsik (0-3 évesek) és szüleik a Bóbita Bábszínházban. Az előadás első felében egy cica, egy egérke, egy halacska és egy kutyus kapcsolatát kísérhetik végig a gyerekek. A kedves kis állatok közös játékai - bújócska, fogócska, kukucska-játék a barátság egy-egy pillanatát villantják fel. Közismert mondókák, gyerekdalok, kiszámolók, dúdolók és dünnyögők a játék építőkövei, melyeket az anyukák, apukák, nagymamák haza is vihetnek, hogy otthon folytatódhasson a közös játék.A Szivárványhinta című nagy sikerű előadásunk alkotóinak újabb...

A Babits énekesei daloltak a bécsi kórusfesztiválon

A Babits énekesei daloltak a bécsi kórusfesztiválon Ötödik alkalommal állhatott a bécsi városháza impozáns dísztermének színpadán pécsi kórus. A PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziuma több, mint tíz éve ápol jól működő nemzetközi kapcsolatot három ország három iskolájával az UNESCO égisze alatt.  A sikeres németes cserekapcsolat új lehetőséget adott a gimnáziumnak: a vegyes kart meghívták, hogy lépjen fel a nemzetközi adventi kórusfesztiválon, melyre a Rathaus dísztermében kapnak lehetőséget a világ minden tájáról érkező kórusok az ádventi négy hétvégén egyenként fél órára.A „Babits" vegyes kara nem mehetett volna...