Hajnalban, a semmi közepén tartott buszpartit a The Immigrants együttes

Hajnalban, a semmi közepén tartott buszpartit a The Immigrants együttes Ismét európai turnéra készül a The Immigrants együttes, Szlovákiában három koncertet is adnak, utána Magyarország következik, majd Szerbiában, Ausztriában, végül Horvátországban is fellép a pécsi együttes. A turnéról, és a zenekar életéről Károlyfi Balázst, az együttes dobosát kérdeztük. - Hogyan találtak egymásra?- A zenekart 2011 tavaszán alapította Badric Adorio Doki énekes, basszusgitáros és Süveges Dominik Dodó gitáros. Nagyon gyorsan megtalálták a zenei összhangot, majd Dodón keresztül csatlakozott Sápi Szabolcs gitáros. Engem az egyik közösségi oldal összetett keresője...

Mobidikkel ismerkedtek a Koch Valéria Iskolaközpont tanulói

Mobidikkel ismerkedtek a Koch Valéria Iskolaközpont tanulói Fenntarthatóság, pénzügyi tudatosság, informatika és programozás - ezekkel a témakörökkel foglalkozhattak a diákok abban a mobil tanteremben, amely öt napon keresztül a Koch Valéria Iskolaközpont udvarán állt. Az oktatókonténer a Mobidik nevet viseli, ahogy az a program is, amelynek keretében most épp Pécsett állomásozott.  A teljes nevén Mobil Digitális Iskola program Magyarország digitális oktatási stratégiájához illeszkedik. Az a küldetése, hogy népszerűsítse a korszerű digitális eszközök használatát.A Mobidik egy, a legmodernebb számítástechnikai eszközökkel felszerelt...

Egymilliót bízott rájuk ismerősük, lenyúlták

Egymilliót bízott rájuk ismerősük, lenyúlták Lopás és sikkasztás miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy férfi és egy nő ellen, akik egymillió forintot loptak el egy ismerősüktől még 2016. október 30-án hajnalban Szigetváron.  A 42 éves somogyviszlói férfi és élettársa, egy 46 éves Somogyapáti illetőségű nő együtt szórakoztak a sértettel, majd utóbbi megkérte a nőt, vigyázzon a pénzére. AA 42 éves férfi tudta, hogy a nő hová tette a pénzt, amiből több százezret elvett, a nőnél maradt háromszázezret pedig a nő nem adta vissza a sértettnek. A rendőrök a gyanúsítottaknál megtartott házkutatás alkalmával 450 000...

Több ezer csillagvirágot...

Több ezer csillagvirágot számoltak össze Béda-Karapancsán A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa tájegységben a természetvédelmi őrszolgálat tagjai új előfordulási helyeit találták...

Gasztronómiai...

Gasztronómiai szélmalomharcot vív Brunner Attila, a kulináris olimpián díjazott szakács A Blöff Bisztró szakácsa szerint a pécsiek többsége még mindig akkor elégedett egy éttermi menüvel, ha lelóg a tányérról a...

Az ÖPE szerint...

Az ÖPE szerint útelágazáshoz érkezett most a város Most nem az a kérdés, hogy melyik pártra vagy szervezetre szavazzunk, erre majd a következő években lesz módunk. Ma az a...

Traffipax szombaton Pécsett...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  07.30-08.30:...

Flexszel akarták szétvágni...

Flexszel akarták szétvágni a bankomatot, nem jött össze Elítéltek három bankrablást megkísérlő személyt, akik motoros gyorsvágógéppel estek neki egy pécsi bankjegykiadó...

Hamar Zsolt lesz Kocsis...

Hamar Zsolt lesz Kocsis Zoltán után a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója A Liszt Ferenc-díjas Hamar Zsolt zeneigazgatója, Herboly Domonkos pedig megbízott főigazgatója lesz a Nemzeti...

Tuzson Bence Pécsett: a kormány célja, hogy mindenki találjon munkát

Tuzson Bence Pécsett: a kormány célja, hogy mindenki találjon munkát A kormány elkötelezett a munkahelyteremtő támogatások megőrzése mellett - hangoztatta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken Pécsen, annak kapcsán, hogy "az Európai Unió e kérdéskört saját hatáskörébe akarja vonni".  Tuzson Bence az infokommunikációs szektorban tevékenykedő IT Services Hungary (ITSH) Kft. pécsi telephelyén tartott sajtótájékoztatón közölte: a sajnálatos uniós törekvéssel szemben a magyar kormány célja, hogy továbbra is legyen joga támogatni a magyarországi munkahelyteremtést. "A kormány egyik legfontosabb célja, hogy...

Előzetesbe kerül a lebukott kábítószerező

Előzetesbe kerül a lebukott kábítószerező A Pécsi Járásbíróság március 10-én elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, kábítószer birtoklásának bűntette és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége alapos gyanúja miatt.  A nyomozás eddigi adatai szerint a kábítószer fogyasztó gyanúsított március 7-én a birtokában tartott 496,6 g fehér színű pasztát, amely amfetaminra pozitív reakciót mutatott. Az anyagot a gyanúsított által használt garázsban, házkutatás során találta meg a nyomozó hatóság.A kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel alaposan tartani kell...

Kővel dobálták és akadályozták a mentőst

Kővel dobálták és akadályozták a mentőst A Komlói Járásbíróság elítélt két vásárosdombói lakost, mert kővel megdobálták, ököllel ütötték és akadályozták feladata ellátásában a segítségükre kiérkező mentőst.  A Komlói Járásbíróság a március 7-én kihirdetett ítéletével O. I. elsőrendű és L.I. harmadrendű vádlottat társtettesként elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, valamint az elsőrendűrendű vádlottat további garázdaság vétsége, míg a harmadrendű vádlottat testi sértés vétsége miatt 7-7 hónap börtönre ítélte, amelynek végrehajtását - mindkét vádlott esetében - 3 évi próbaidőre...

Helybéliek segítették a...

Helybéliek segítették a tűzoltók munkáját Faágakat égettek Kistapolca külterületén, majd magára hagyták a tüzet, amely átterjedt a szomszédos legelőre. A tűzoltókat...

Utcai zenésztől lopott egy...

Utcai zenésztől lopott egy pécsi tolvaj Szolgálaton kívüli rendőrtiszt fogta el a tolvajt Pécsett. A Pécsi Rendőrkapitányság egyik szolgálaton kívüli rendőre észlelte...

Pécsett két helyszínen...

Pécsett két helyszínen toboroztak a rendőrök A toborzócsoport tagjai 2017. március 6-án délelőtt Pécsett, a Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán, március 9-én délután...

Interjú: Pozsgai Zsolt...

Interjú: Pozsgai Zsolt drámaíró új filmjéről, szabadságról és szellemi káoszról is beszél Szabadonczok címmel mutatja be az M5 csatorna Pozsgai Zsolt (képünkön) legújabb tévéfilmjét március 11-én, este 21.50 -kor. A...

Álljon meg a nászmenet:...

Álljon meg a nászmenet: zöld a lámpa, csak éppen kinek Egészen sajátos alakzatban mutat zöldet és pirosat a gyalogosoknak a Felsőmalom utcában a villanyrendőr. A jelzőlámpa rendben...

Több buszjárat menetrendje...

Több buszjárat menetrendje megváltozott, érdemes tájékozódni indulás előtt Módosított menetrend szerint közlekednek a 4, 14, 40, 41, 41Y és a 130A jelzésű helyi járatú buszok.  A főbb változásokat...

Bábkészítő foglalkozást tartanak a Bóbitában

Bábkészítő foglalkozást tartanak a Bóbitában Gyerekek és szüleik készíthetik el kedvenc bábmese figuráikat a Zsolnay Negyed Bóbita Bábszínházában március 11-én szombaton, délután öt órától. A 4-12 éveseknek ajánlott foglalkozásokon a gyerekek különböző bábtechnikákkal ismerkedhetnek meg, és maguk is készíthetnek egy, a Bóbita előadásaihoz kapcsolódó bábot.Többek között a Vitéz László, Hófehérke, SzerelMese, Péter és a Farkas, A bűbájos lakat, vagy a Diótörő előadások karaktereit is elkészíthetik a gyerekek. Emellett több, előadáshoz nem kapcsolódó érdekes báb is életre kelhet a gyerekek keze alatt.Választható időpontok:-...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

Traffipax pénteken Pécsett és környékén Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.30-08.30: Pécs, Engel János út08.45-09.45: Pécs, Zsolnay Vilmos út10.00-11.00: Pécs, Komlói út11.15-12.15: Pécs, Hársfa út13.15-14.15: Pécs, Mohácsi út14.30-15.30: Pécs, Nagykozári út15.45-16.45: Pécs, Üszögi út17.00-18.00: Romonya, Béke utca18.15-19.15: Bogád, Kossuth utca 

Pár fokot hűl a levegő, többfelé esni fog hétvégén

Pár fokot hűl a levegő, többfelé esni fog hétvégén Újabb hidegfront vonul át az ország felett, aminek hatására, pár fokos lehűlésre, többfelé csapadékra és erős szélre is készülni kell - közölte csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat.  Az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzés szerint pénteken napközben elsősorban az ország középső harmadán fordulhat elő több helyen eső, zápor. A Nyugat-Dunántúlon és északkeleten akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Emellett nagy területen erős, északnyugaton akár viharos széllökésekre is készülni kell. A leghidegebb órákban plusz 2-7 fok lehet, de az éjszaka első...