Másfél millió készpénzt nyúlt le a figyelmetlen lakótól
2017. március 19. vasárnap 10:00

Egy nő a sértett figyelmét elterelve lopott el készpénzt egy pécsi lakásból.
Lopás bűntett elkövetése miatt vádemelési javaslattal zárta le a Pécsi Rendőrkapitányság annak a 30 éves pécsi nőnek az ügyét, aki 2016. december 23-án Pécsett egy Szigeti úti lakásban az ott élő sértett figyelmét elterelve több mint másfél millió forint készpénzt lopott el.
A nő azzal az ürüggyel jutott be a lakásba, hogy a sértett fölötti lakást szeretné megvenni, ezért megnézné a lakás elrendezését. A nő ezután a lakásban nézelődött, majd a sértettől először egy pohár vizet, majd egy tollat és ragasztót kért, azt mondta üzenni szeretne a fenti lakás tulajdonosának, ezért ragasztani szeretne az ajtajára egy papírt. Miután megkapta a kért eszközöket, írt a papírra valamit, majd távozott a lakásból. A sértett csak két nappal később vette észre, hogy a szekrényéből hiányzik a pénz.
A rendőrök 2017. január 18-án azonosították az elkövetéssel gyanúsítható nőt, majd február 2-án elfogták, és kihallgatták gyanúsítottként.
Az ellene folytatott nyomozást a rendőrök a napokban befejezték, és az ügyben keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- 11 milliárd forintnyi...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...