Motoros sérült meg Mohácson, a Kóló téren
Baleset történt hétfő délután Mohácson, a Kóló téren. Egy autó sodort el egy motorost, aki könnyebb sérüléseket szenvedett a baleset során.A helyszíni szemle időtartama várhatóan két óra. A helyszínen forgalomkorlátozás nincsen.
Ezt már nagyon várták a kertvárosiak: hamarosan átadják az új rendelőintézetet
Még az idei esztendő első felében felkereshetik a páciensek az új kertvárosi egészségcentrumot - nyilatkozta lapunknak Csizi Péter. A politikus elmondta, nem csak modern eszközökkel, hanem jó szakemberekkel gyógyítanak majd a Nevelési Központ közelében, a Csontváry-sétányon található épületben. A célegyenesbe ért az új kertvárosi rendelőintézet építése. A városrészben élőknek már nem kell sokáig a Lánc utcába vagy Uránvárosba utazni betegség vagy vizsgálat esetén, a szakrendeléseket a lakóhelyükhöz közel is megtalálják majd. - Tavaly májusban vonultak fel a kivitelező munkásai,...
Összevesztek a kocsmában, aztán jól megverette a tulaj a vitapartnerét
A Pécsi Törvényszék február 9-én bírálta felül és lényegében helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság 2017. szeptember 12-én kihirdetett ítéletét. A bíróság közlése szerint a vádlott egy pécsi söröző tulajdonosa. A sértett és ismerősei 2016. augusztus 12-én az esti órákban a vádlott sörözőjében ünnepelték a sértett születésnapját, alkoholt fogyasztottak, beszélgettek. A sértett - nem tisztázható okok miatt - konfliktusba keveredett a sörözőben tartózkodó vádlottal, aki határozottan felszólította a sértettet és társaságát a vendéglátóhely elhagyására, és mobiltelefonján...
Városnéző programon...
Pécsi lakos vagy idelátogató turista? Pécsett tanuló diák vagy itt dolgozó polgár? Vegyen részt a városnéző programon 2018....
Pécs fejlesztései is...
Az idén nem csak a Budapesten zajló világszínvonalú projektek, de négy egyetemi város - Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged -...
Közleményt adott ki az LMP...
Városunk, Pécs, az atomenergetikai lánc (másként: fűtőelem-ciklus) két "piszkos" végpontján fekszik - legalábbis vannak, akik ezt tervezik. Az egyik az uránbánya, több tízmillió...Két mozdulat: mutatjuk,...
A Facebook egyik, a közelmúltban bevezetett újítása miatt sajnos megeshet, hogy posztjaink egy része nem jelenik meg az Önök...
Alkoholt lopott a férfi, de...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába vasárnap érkezett bejelentés arról, hogy egy pécsi...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Pécs Regionális Vérellátó...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 7.45 - 9.15 Pécs, Siklósi út9.30 - 11.00 578. sz. út 5km11.15 - 12.45 57. sz. főút 34km13.45 - 15.15 Pécs, Üszögi út15.30 - 17.00 Pécs, Hársfa út17.30 - 19.00 Pécs, Komlói út Képünk illusztráció.
A fél világ Mohácson űzte a telet, talán sosem látott tömeg volt az utcákon - Képgaléria!
Számokkal ugyan még nem szolgáltak a szervezők, de talán nem is az a lényeg, pontosan hányan voltak vasárnap Mohácson: az ugyanis egészen biztos, hogy aki ott volt a busójárás fő napján, nagyon jól szórakozott. Mintha máris hatott volna a télűző mágia. Szombaton még hideg, szeles volt az idő Mohácson, némi havas esővel, hószállingózással, vasárnap reggelre viszont már nyoma sem volt mindennek. Sokkal barátságosabbra fordult az időjárás, s néha még a nap is előbújt. Negyvenkilenc busócsoport 1350 maszkása, 350 népművész, árus és vendéglős, programok sokasága várta...
Vágányzár lesz Pécs és Budapest között, nyárig csak egy közvetlen vonatpár közlekedik majd
Folytatódik a Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal felújítása. Az alapvetően jó hír egy ideig azonban bosszúságot és nehézséget okoz majd a Pécs és Budapest között vonatozóknak, az említett szakaszon ugyanis pótlóbuszok közlekednek majd. Információink szerint lesznek azonban olyan szerelvények, amelyek kerülőúton járnak majd, azaz megúszható az átszállás. Tavaly tavasszal kezdődött a 40a vasútvonal korszerűsítése a fővároshoz közeli részen. A Budapest és Pusztaszabolcs közötti szakaszon - itt közlekednek a pécsi vonatok is - több állomást átépítenek, illetve korszerűsítik a...
Emléktáblát állítanának a...
Egy magánszemély kezdeményezése réven hamarosan emléktáblát kaphat az egykori Cséti Ottó Bányaipari Aknászképző Technikum....
Éjszakai tárlatjáratok...
Fejlámpás sétákat tartanak a kivilágítatlan ókeresztény temető labirintusában. Különleges kalandra hívják a vállalkozó...
Letörte a szentlőrinci...
Tilos jelzésen haladt át, majd megrongálta a sorompót egy mezőgazdasági járműszerelvényt vezető férfi Szentlőrincen. A...
A házasság és a család...
Vasárnap kezdődik a házasság hete. Országszerte és a határon túl több mint háromszáz programmal irányítják rá a figyelmet a...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15:...
Két autó ütközött a...
Szombaton este baleset történt a Zsolnay Vilmos utcában. Senki nem sérült meg.A Katasztrófavédelem közlése szerint...
Mellár Tamás Tóth Bertalannal szónokolt az MSZP-kongresszuson
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője és Mellár Tamás közgazdász együtt szólalt fel az MSZP-kongresszuson szombaton Tóth pécsi kötődését hangsúlyozva azt mondta, hogy a várost "dilettáns, rablógazdálkodással foglalkozó, páváskodó" Fidesz-elit uralja. - A pécsi választók azt üzenik, hogy változásra van szükség, de ehhez a legesélyesebb jelöltnek, Mellár Tamásnak kell felvállalnia, hogy vezeti ezt a változást - jelentette ki. Mellár Tamás (képünkön) elmondta, miután tavaly ősszel döntött arról, hogy függetlenként elindul, decemberben az MSZP közölte, hajlandó...
Mikor, hol busózzunk? Íme a mohácsi, vasárnapi programok teljes listája, reggeltől estig
A keddig tartó busójáráson harmincnégy helyszínen csaknem száz rendezvényt tartanak. Ezek számbavételét szeretnénk megkönnyíteni azzal, hogy közöljük a teljes vasárnapi kínálatot. A programok többsége ingyenes. Február 11.- Farsangvasárnap 9.00: a főutcán népművészeti- és kézműves vásár10.00: Találkozás a Kürtös busócsoport tagjaival a Busóudvarban10.00: a Kossuth Filmszínházban nemzetiségi néptáncműsor (Deák tér 1.)10.00: a Széchenyi téren busócsoportok ízelítő bemutatkozása10.00: Találkozás a Kolompos busócsoport tagjaival, ételkóstoltatás a Szerb templom udvarában...
Baráti Kristóffal és Gilbert Vargával koncertezik a PFZ
Szergej Prokofjev, Samuel Barber és John Adams műveit tűzi műsorra február 22-én a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ). A koncert szólistája Baráti Kristóf hegedűművész, az együttest Gilbert Varga vezényli. A zenekar MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Kontinenseken át című koncerten a PFZ képzeletbeli utazásra invitálja a hallgatóságot: "nemcsak a kontinensek között, de az időben is útra kellhet a közönség". Az estet az amerikai John Adams mintegy 20 éve bemutatott, "a BBC Promson is hatalmas sikert arató" rövid...
« Előző
16380 | 16401 | 16422 | 16443 | 16464 | 16485 | 16506 | 16527 | 16548 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

