Ezt már nagyon várták a kertvárosiak: hamarosan átadják az új rendelőintézetet

2018. február 12. hétfő 15:36

Ezt már nagyon várták a kertvárosiak: hamarosan átadják az új rendelőintézetet

Még az idei esztendő első felében felkereshetik a páciensek az új kertvárosi egészségcentrumot - nyilatkozta lapunknak Csizi Péter. A politikus elmondta, nem csak modern eszközökkel, hanem jó szakemberekkel gyógyítanak majd a Nevelési Központ közelében, a Csontváry-sétányon található épületben.

A célegyenesbe ért az új kertvárosi rendelőintézet építése. A városrészben élőknek már nem kell sokáig a Lánc utcába vagy Uránvárosba utazni betegség vagy vizsgálat esetén, a szakrendeléseket a lakóhelyükhöz közel is megtalálják majd.

- Tavaly májusban vonultak fel a kivitelező munkásai, hogy kialakítsák az új kertvárosi rendelőintézetet, és hamarosan - még az idei év első felében - a páciensek fel is kereshetik az új egészségcentrumot - tudtuk meg Csizi Pétertől, a terület országgyűlési képviselőjétől.

A fideszes honatya kérdésünkre közölte, az alsó szinten négy felnőtt- és két gyermek háziorvosi rendelő kap helyet, az emelet pedig a szakellátásé lesz.

- Az ide érkezők igénybe vehetik többek közt a labor, az ultrahang és a fizioterápia nyújtotta lehetőségeket, de belgyógyászati, nőgyógyászati, szemészeti, kardiológiai szakrendelés is fogadja majd a betegeket - sorolta.

Pécsi cég építi

A kertvárosi egészségcentrum építése a pécsi önkormányzatnak gyakorlatilag egy forintjába sem kerül, hiszen a pénzhez pályázati úton jutott hozzá a város. Amellett pedig, hogy jelentősen javul az ellátás színvonala a megnyitást követően, pozitívum még, hogy a kivitelezést egy pécsi cég végzi.

Az épület egyébként megfelel a huszonegyedik századi követelményeknek, a Pécsi Távfűtő (PÉTÁV) Kft. egykori épületét teljesen felújítják, illetve komoly átalakításokat is végeztek. Az összesen 320 millió forintos fejlesztési forrásból megvalósuló beruházás kapcsán a napokban a képviselő-testület döntése értelmében százmillió forintot fordítanak az épület energetikai korszerűsítésére.

Persze, a jó körítés mit sem érne jó szakemberek nélkül.

- Természetesen nem csak a műszaki hátteret teremtjük meg az intézmény megnyitásáig, hanem az orvosit is. Ennek érdekében folyamatosak a tárgyalások az Egyesített Egészségügyi Intézményekkel, hogy a kertvárosi rendelőintézet a megnyitása után magas színvonalon tudja fogadni a pácienseket.

 

Képünkön: még zajlik a munka az épületben. 

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva