Letörte a szentlőrinci sorompót, majd folytatta útját
2018. február 11. vasárnap 09:35

Tilos jelzésen haladt át, majd megrongálta a sorompót egy mezőgazdasági járműszerelvényt vezető férfi Szentlőrincen.
A közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság az ellen az 56 éves nagyvátyi férfi ellen, aki tavaly október 13-án délelőtt okozott balesetet az egyik vasúti átjárónál Szentlőrincen.
A megalapozott gyanú szerint a férfi egy traktorból, és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel a tilos jelzésen haladt át a vasúti átjáróban, amelynek során a félsorompó rúdja a pótkocsinak ütközött és letört.
A férfit - aki a balesetet követően elhagyta a helyszínt - egy órával később fogták el a rendőrök. A gépkocsivezető gyanúsítotti kihallgatásán azzal védekezett, hogy sem a tilos jelzést, sem a félsorompó sérülését nem észlelte, ezért haladt tovább.
A férfi ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Képünkön: a letört sorompó magánya.
EQM - BMRFK - Fotó: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

