Hét helyszínen, több mint hétezer járművet ellenőriztek

Hét helyszínen, több mint hétezer járművet ellenőriztek A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége csütörtökön közös gépjármű-felderítési ellenőrzést tartott Pécs több pontján is.   A fokozott ellenőrzés célja a körözés alatt álló, rendszámcserés, forgalomból kivont, lejárt műszakival közlekedő járművek kiszűrése volt a MÁTRIX rendszámfelismerő rendszer alkalmazásával.A nap folyamán, hét pécsi helyszínen, hat eszközzel összesen 7340 járművet ellenőriztek az egyenruhások, amelynek eredményeként a polgárőrség által üzemeltetett MÁTRIX járműfelismerő rendszer segítségével 4...

Új buszok érkeznek a megyébe, húszat már márciusban forgalomba állítanak

Új buszok érkeznek a megyébe, húszat már márciusban forgalomba állítanak Balesetmentesen vezető buszsofőröket is kitüntettek a Dél-dunántúli Közlekedési Központ (DDKK) Zrt. Baranya megyei ünnepségén, ahol bejelentették, hogy a tervek szerint idén 52 darab, közöttük hét darab háromtengelyes autóbuszt állítanak a regionális helyközi és az országos helyközi forgalomba, melyből húsz már márciusban megérkezik. Bebics János, a DDKK Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében szólt a régió meghatározógazdasági társaságának tevékenységéről, kiemelve, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete idén eléri a 290 ezer, az autóbuszvezetőké a...

A fagyhaláltól mentettek meg egy bissei nőt a rendőrök

A fagyhaláltól mentettek meg egy bissei nőt a rendőrök A rendőrök a mentők kiérkezéséig takarókkal melegítették a bissei nőt, és teát is főztek neki.  Önkormányzati dolgozók szóltak a rendőröknek pénteken reggel, mert egy egyedül élő bissei nő nem adott életjelet magáról, amikor a házához értek, próbáltak bemenni, de az ajtó zárva volt. A helyszínre érkező rendőrök a falugondnokkal kifeszítették a ház bejárati ajtaját, majd a belső szobában megtalálták a földön fekve az asszonyt.Az asszony magánál volt, de kommunikálni alig tudtak vele, segítségre szorult. Ezután ágyra fektették, és több pokróccal betakarták, majd mentőt hívtak...

Elmarad a Bóbita Bábszínház...

Elmarad a Bóbita Bábszínház előadása szombaton Elmarad a Bóbita Bábszínház előadása február 24-én 16.00 órakor betegség miatt.  

Olcsón juthatnak pécsi...

Olcsón juthatnak pécsi bérlakáshoz azok, akik vállalják az ingatlan felújítását Újabb önkormányzati ingatlanokat tesznek lakhatóvá a közeljövőben. Mint azt a városházán érdeklődésünkre közölték, jelenleg...

Balhé Mohácson: fiatalok...

Balhé Mohácson: fiatalok rongáltak a városban A Pécsi Törvényszék legfrissebb közleményei olvashatóak:   Meglopta ismerősét A vádlott és a sértett 2016. február 12-én...

Bővül a házhoz menő...

Bővül a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést igénybe vevők köre A lakossági igényeknek eleget téve Pécs Városában bővül a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program keretein belül bevezetett...

Kiraboltak egy vegyesboltot...

Kiraboltak egy vegyesboltot Oldon, elkapták őket A rendőrök pár órán belül beazonosították, majd elfogták azt a férfit és nőt, akik betörtek az oldi vegyesboltba, és onnan...

Beragadtak a rajtnál: még...

Beragadtak a rajtnál: még egyetlen pécsi ellenzéki jelöltnek sem gyűltek össze az ajánlások Pécsett továbbra is csak a nemzeti oldal képviselői, Hoppál Péter és Csizi Péter tekinthetők hivatalosan képviselőjelöltnek,...

Két egyfelvonásos vígjátékot láthatnak pénteken

Két egyfelvonásos vígjátékot láthatnak pénteken Az előadás február 23-án este hét órától tekinthető meg a Pécsi Nemzeti Színházban.   Szép Ernő két egyfelvonásosa egy-egy briliáns nyelvi leleménnyel megírt gyöngyszem. Amíg a Kávécsarnok fanyar, kifinomult humorral mesél emberi gyarlóságainkról és nem mellékesen egy váratlan, alakuló szerelemről, addig a Tűzoltó egészen más stílusban, sziporkázó tűzijáték gyanánt, vérbő humorral teszi ugyanezt. Jó párosítás ez a két darab azoknak is, akik mélyebb mondandót keresnek, és azoknak is, akik csak szórakozni akarnak egy jót.Ajánló:„Nosztalgiával tekinthetünk vissza a...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

Traffipax pénteken Pécsett és környékén Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  07.45 - 09.15 Pécs, Athinay út09.30 - 11.00 Pécs, Zsolnay Vilmos út11.15 - 12.45 Pécs, Nagykozári út13.45 - 15.15 Pécs, Üszögi út15.30 - 17.00 Pécs, Hársfa út 207.17.30 - 19.00 6. sz. főút 192km 

Színes gálával indul vasárnap a Pécsi Fordan Táncklub jubileumi éve

Színes gálával indul vasárnap a Pécsi Fordan Táncklub jubileumi éve 2018. a Pécsi Fordan Táncklub jubileumi éve lesz, hiszen több aktualitása is van az ünneplésnek. 30 éve alakult a táncklub, 10 éve nyitotta kapuit táncos a Fordan Tánccentrum, valamint a klub vezetője, Papp Viktor pontosan 35 éve kezdte táncos pályafutását.   2018. év első félévében minden hónapra jut valamilyen fordanos rendezvény. Két Fordanos Gála, egy Fashion Dance Táncverseny és egy Fashion Dance Magyar Kupa, egy dunántúli és egy országos akrobatikus rock 'n' roll verseny rendezői lesznek. Az első állomás február 25-én, vasárnap 16 órakor kezdődik a Lauber Dezső...

Karambol történt Pécsen,...

Karambol történt Pécsen, tűzoltók a helyszínen Két személygépkocsi karambolozott Pécsen, a Malomvölgyi út és az Eszék utca kereszteződésénél csütörtök délután. A balesethez...

A kicsik is harcba...

A kicsik is harcba szállnak: aláírásokat gyűjt az Iránytű és a Munkáspárt, de a Platón nem indul A Mi Pártunk - IMA, Közös Nevező 2018, Iránytű Párt, Magyar Demokratikus Unió és a már ismerősen csengő Munkáspárt - csak...

Fagyveszély fenyegeti a...

Fagyveszély fenyegeti a vízmérőket, vízvezetékeket A napokban várható rendkívüli hideg miatt fokozott veszélynek vannak kitéve a vízmérők, házi vízvezetékek. Egy éve januárban...

A mozgássérülteknek...

A mozgássérülteknek hoznának létre egy közösséget Egy fiatal fiú, Takács Norbert gondolt a kerekesszékesekre is, ezért egy Baranya megyei közösséget hozna létre számukra. ...

Balesetet okozott, majd...

Balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt A mohácsi rendőrök négy órán belül beazonosították, majd elfogták azt a férfit, aki balesetet okozott az 57-es számú főúton,...

Márciusban megkezdődik a...

Márciusban megkezdődik a Karolina-külfejtés rekultivációjának első szakasza Megkezdődik márciusban a Pannon Hőerőmű Zrt. tulajdonában lévő, 1975-ben megnyitott pécsi Karolina-külfejtés rekultivációjának...

Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M6-oson

Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M6-oson Szalagkorlátnak ütközött egy autó csütörtökön az M6-os autópálya Budapest irányából vezető oldalon, Lánycsók környékén.  Ahogyan azt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, a balesetben senki nem sérült meg, útlezárás nincs.

Azt mondják az időjósok, hogy csütörtökön akár komoly havazás is lehet a megyében

Azt mondják az időjósok, hogy csütörtökön akár komoly havazás is lehet a megyében A havazás, illetve hófúvás veszélye miatt néhány dunántúli megyére, köztük Baranyára csütörtökre is figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: havazás legfőképp a Dunántúlon várható. A szerda éjjeli órákig mintegy 5-10 centiméter, csütörtök estig további 5-15 centiméter friss hóréteg alakulhat ki. A nagyobb mennyiség főként a délnyugati tájakon, valamint a 200-300 méternél magasabban fekvő területeken valószínű. A havazás veszélye miatt Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém...

Múzeumpedagógiai foglalkozáson vehetnek részt gyermekek

Múzeumpedagógiai foglalkozáson vehetnek részt gyermekek Múzeumpedagógiai foglalkozásra várja a Pécsi Püspökség a 7-11 éves gyermekeket húsvét előtt. Az egyéni jelentkezéseket március 24-re várják, de csoportok számára az egész nagyböjti időszak alatt elérhető a foglalkozás előzetes időpont-egyeztetéssel.  A Pécsi Püspökség tematikus, egy-egy ünnephez kötődő múzeumpedagógiai foglalkozásainak célja, hogy a gyerekek ne csak passzív szemlélőként, hanem a felfedezés élményén keresztül ismerjék meg az ünnep valódi tartalmát. A húsvéti múzeumpedagógiai foglalkozás során a résztvevők a Püspöki KincsTár tárlatában játékos feladatlap...