Továbbra is országszerte rossz a levegőminőség
Továbbra is országszerte rossz a levegőminőség a szálló por magas koncentrációja miatt. Négy helyen veszélyes, Budapesten pedig egészségtelen a levegő. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán frissített térképe szerint már nemcsak Putnokon, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren, hanem Miskolcon is veszélyes a levegő a magas szállópor-tartalom miatt. Budapesten és Várpalotán egészségtelen a levegő, további tizennégy településen kifogásolt. Ezek:...
Jövő héten folytatódnak a tárgyalások a bérminimumról
A minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről a felek továbbra sem tudtak megegyezni, ezért a tárgyalások jövő héten folytatódnak - mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően a munkaadói és a munkavállalói oldal egy-egy képviselője az MTI-nek. Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, valamint Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke is arról számolt be, hogy az eddigi álláspontok nem közeledtek, így a munkaadói oldal 3,1 százalékos, a...
Négyszázezret vett fel egy nő egy idős férfi számlájáról
A rendőrök információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt indítottak eljárást egy bernecebaráti nő ellen. A szigetvári nyomozók kedden gyanúsítottként hallgattak ki egy 29 éves bernecebaráti nőt, aki a gyanú szerint, egy ismerőse számlájáról engedély nélkül vett le pénzt. A 75 éves férfi azért adta a nőnek a bankkártyáját, hogy ő vegyen le neki pénzt, és segítsen neki a bevásárlásban. A nő azonban összesen közel 400 ezer forintot vett le a számláról, amit saját célra használt fel. A rendőrök elfogták a nőt és előállították a rendőrkapitányságra....
Fabio Capello nagyapja...
A világhírű edző, Fabio Capello nagyszülei menekültként érkeztek a Baranya megyei Himesházára, ahol 1915-ben fiuk, Guerrino...
Oldalára borult egy...
Kicsúszott az útról, és az oldalára borult egy kisteherautó az 58-as főút 24-es kilométere közelében, Harkánynál. ...
Mutatjuk, hányan...
1358 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 345 710 főre nőtt a hazánkban beazonosított...
Kiderült a pécsi jegyszedő...
A Pécsi Járási Ügyészség tiltott adatszerzés bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki titokban fotókat készített...
Online szavazást indul a...
Online szavazást indít a pécsi önkormányzat a baranyai megyeszékhely felett magasodó TV-torony környezetének fejlesztésével...
Heten sérültek meg egy hét...
Baranya megye közútjain az elmúlt héten összesen heten sérültek meg közúti közlekedési balesetben. ...
Mélybe zuhant egy ember a megyei önkormányzatnak is helyet adó Széchenyi téri épület lépcsőházában
Rendőrök és mentők érkeztek kedden öt óra után a pécsi Széchenyi térre, a megyei önkormányzatnak is helyet adó épületbe. Mint megtudtuk, egy ember a harmadik emeletről, a belső lépcsőházban a mélybe zuhant. Lapunk értesülései szerint a később szerencsétlenül járt ember azzal lépett az épületbe, hogy a harmadik szinten - ahol nem a megyei önkormányzat, hanem egy gyermekvédelmi intézmény működik - szeretné megnézni a díszítőelemeket és a freskókat. A portán természetesen tovább engedték, semmi ok nem lett volna ennek ellenkezőjére, hiszen középületről van szó, s a látogató sem...
Pécsi páros lopott meg egy férfit Drávakeresztúron
Egy 61 éves férfi és egy 44 éves nő ellen folytatnak eljárást a siklósi rendőrök. Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy Drávakeresztúron, a Petőfi Sándor utcában számára két ismeretlen személy bement a házába, majd a nő elterelte a figyelmét, amíg a férfi elvett a lakás tulajdonosának pénztárcájából ötezer forintot, és a kabátjából további 45 ezer forintot. A nyomozók a beszerzett adatok alapján beazonosították a feltételezett elkövetőket. A 61 éves pécsi férfit és a 44 éves szintén pécsi nőt a rendőrök 2021. január 11-én elfogták, és előállították...
Meglepő bejelentés: az olasz edzőlegenda, Fabio Capello édesapja egy baranyai faluban született
Az M4 Sport - Az Év Sportolója Gálán hétfőn Marco Rossit választották az év edzőjének, aki a díjat egy online beszélgetés keretében honfitársától, a világ egyik leghíresebb trénerétől, a korábban a Milant, a Real Madridot, a Romát, a Juventust, Angliát és Oroszországot is irányító Fabio Capellótól vette át. Az olasz mester meglepő bejelentést tett, adta hírül a Nemzeti Sport. Azt írták, az ötszörös olasz, kétszeres spanyol bajnok, Bajnokok Ligája-győztes olasz edzőtekintély kedves és személyes szavakkal méltatta az Év edzője díj magyarországi kitüntetettjét.„Örülök a...
Összeütközött két autó a...
Két személyautó karambolozott a 6-os főút 183-as kilométere közelében, Pécs és Pécsvárad között kedden délután. A...
Összeütközött két autó...
Két személyautó ütközött össze kedden délelőtt Villányban, a Damjanich János utcában. Az ütközés következtében egy fa is...
Ezúttal kilenc migránst...
A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások keddre virradó éjszaka kilenc határsértőt tartóztattak fel...
Kétféle vakcina is érkezik...
A Pfizer újabb, 39 ezer ember beoltására alkalmas oltóanyaga mellett a Moderna által gyártott 3600 adag vakcina is megérkezik kedden Magyarországra - közölte a Nemzeti Népegészségügyi...Az ingyenes parkolás...
A BIOKOM Nonprofit Kft. által valamennyi kiadott, 2020. december 31. napján lejárt parkolási bérletek és behajtási engedélyek a várakozási díjmentesség megszűnését követő naptól számított...Újraépítik a vasutat...
Egykor igazi vasutas település volt Palotabozsok, ahol a Pécs-Bátaszék szakasz egyik forgalmas állomása működött. Sajnos a...
Baranya több pontján is havazás kezdődött
Ahogy az előrejelzésben írták a meteorológusok, hétfőn kora délután ismét havazás kezdődött Baranyában. A hóesés kisebb-nagyobb megszakításokkal estig folytatódhat, három centiméter friss hó gyűlhet össze a megyében.
Defektet kapott a lopott e-bringával egy atyafi
Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a rendőrök egy helyi férfi ellen Molványhídpusztán. A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 34 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint vasárnap délután Molványhídpusztán bement egy bekerítetlen ház nyitott melléképületébe. A férfi az ingatlanból elvitt egy elektromos kerékpárt, és azzal elment a szomszéd településre, majd onnan vissza, de a járművet nem adta vissza a tulajdonosnak. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti...
Folytatódik a nukleáris ipari szakemberek képzése a PTE-n
Februártól - a múlt évhez hasonlóan - ismét atomerőművi üzemeltetési szakmérnök és atomerőművi üzemeltetési szakember szakirányú továbbképzéseket indít a Pécsi Tudományegyetem (PTE) műszaki kara - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény hétfőn az MTI-t. A közlemény szerint egyre nő a kereslet a nukleáris iparban dolgozó szakemberek iránt, mivel a Paks 2 projekthez kapcsolódóan több száz nukleáris szakember munkájára lesz szükség. A végzett szakmérnökök, szakemberek a felépülő új atomerőműben az atomerőművi technológiai folyamatok üzemeltetése során fellépő...
A rovat további témái
- Jöhet hó, jöhet fagy, nem áll le a NAV
- Baranyában is tovább emelkedett a fertőzöttek száma
- Akkora lúzer volt egy baranyai rabló, hogy menekülés közben elhagyta a pénzt
- Újabb havazás éri el délután Baranya megyét
- Sátorhelyen kapcsoltak le migránsokat a rendőrök
- Vasárnap is próbálkoztak a migránsok, Kölkednél buktak le
« Előző
7749 | 7776 | 7803 | 7830 | 7857 | 7884 | 7911 | 7938 | 7965 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Ismét az első negyvenben a...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Hónapok óta hiába keresnek egy fiatal...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...

