Hatalmas kárt okozott a tolvaj
Ötmillió forint kárt okoztak, elloptak egy transzformátort a napokban Pécsett az István aknán. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást, keresik a tetteseket.SZDSZ: Pécs adjon két IC vonatpárt Kaposvárnak
Jelenleg Pécs és Budapest között összesen nyolc, míg Kaposvár és Budapest között egy közvetlen IC vonatpár közlekedik. A Somogy IC reggel 06:01-kor indul Kaposvárról, a másik fele 16:53-kor Budapestről, így Kaposvár esetében valódi járatpárról nem is lehet beszélni - érvelt a frakcióvezető az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.Közölte: információi szerint a MÁV vezetése azt tervezi, hogy a Pécs és Budapest között közlekedő IC járatok számát a nyár folyamán 10 járatpárra bővíti. Ennek átadását kezdeményezik Kaposvár és Somogy megye javára. Ezzel lehetővé válik, hogy...A legjelentősebb német filozófus, Habermas Pécsett
A tudományos tanácskozás egy, a pécsi filozófia doktori iskola keretében zajló, 1998 óta tartó nemzetközi filozófia konferenciasorozat része, melynek során több száz filozófus járt Pécsett. A konferencián az előadók 40 perces előadásokat tartanak, melyekre a Jürgen Habermas válaszol, ezután vita következik. Mivel a Pécs2010 EKF programban nemcsak jelentős művészeti, hanem tudományos kezdeményezések is helyet kaptak, így az esemény a 2009-es felvezető év programja lett.Jürgen Habermas jelenleg a legjelentősebbnek tartott német filozófus, akinek munkássága világszerte nagy...Ez is csak a kampányért volt

Mindenki szeme láttára...
Ütötte, verte az utcán élettársát egy férfi Pécsett, a Nagy Ferenc téren szerdán. Pillanatok alatt több bámészkodó gyűlt köréjük, de csak egy férfi lépett közbe. A kiérkező rendőrök...Isztambuli zenekarok...
A Bezmârâ együttes a klasszikus ottomán zenét szólaltatja meg május 22-i koncertjén, eredeti hangszereken és a tradicionális hangzásvilág megtartásával. Repertoárjuk gerincét...Fiktív számlákkal csalt 417...
Másfél évig nem nyújtott be bevallást és ugyanennyi ideig nem fizetett általános forgalmi adót egy pécsi cég 2007-2008-ban - állapította meg az APEH Dél-dunántúli Regionális...Pécsi szuperlézer: füstbe...

Három napig a sci-fié a...

Brando Quartet-koncert a Dominikánus Házban
Az együttes tagjai a pécsi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomáztak. A zenekarvezető Szőke Brandó klasszikus tanulmányai olyan zenei és technikai hátteret adtak gitárjátékának, ami különleges ízt kölcsönöz jazz-szerzeményeinek is. Kvartettjébe szintén olyan zenészeket hívott, akik a klasszikus zenében és a jazz műfajában egyaránt járatosak.A fuvola klasszikus zenei ívei és jazzmotívumai, a nylonhúros gitár ínyenc harmóniái és akkordszólói, az elektromos nagybőgő valamint a színes ritmusszekció együtt adják a kvartett különleges hangzásvilágát. A kidolgozott szólamok,...Helyreigazítás: jöttek hozzánk Lahtiból
Helyreigazítás"Lahtiból 2008-ban nem érkezett és idén sem jön Pécsre delegáció, ahogy a pécsiek sem ápolták ebben az évben ily módon az egymás közötti viszonyt, a finn településsel érdemesebb lenne tehát vagy komolyabban foglalkozni - vagy esélyt adni másnak" - írják cikkükben. Azonban Lahtiból városi delegáció érkezett Pécsre 2008. január 10-12. között.Résztvevők: Jyrki Myllyvirta úr, polgármester, Timo Pohjansalo úr, jegyző, Maritta Vuorinen asszony, az Oktatási és Kulturális Osztály vezetője, Ulla Heijari asszony, nemzetközi referens. (Bővebben tájékozódhat:...Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig Pécs Pellérdi elágazó08.00 - 08.45 óráig Pécs, Makay I. út09.00 - 09.45 óráig Pécs, Szigeti út10.00 - 10.45 óráig Pécs, Tüzér u.12.00 - 12.45 óráig Pécs, Dr. Veress E. u.13.00 - 13.45 óráig Ny-i elkerülő út (Expo behajtó)14.00 - 14.45 óráig Pécs, Nagy I. út15.00 - 15.30 óráig Pécs, Aidinger J. út15.45 - 16.30 óráig Pécs, Megyeri út16.45 - 18.00 óráig Pécs Bacsó B. úÚjra Pécsre jön a harmonika...

Tóth Bertalan: "akár le is...

Zsarolás: hárman fogták...
A fiú szüleinek sem mert szólni, annyira megijedt. Egy pedagógus vette észre, hogy baj van, kikérdezte a gyereket, majd értesítette a rendőrséget. A zsarolókat meg aznap elfogták, ők azt...POSzT-off a Művészetek és...
Az eseményeket elsőként Lévai Balázs népszerű pécsi beszélgetős műsora - a Kotta nélkül - nyitja, amelyben négy neves művészt: Ascher Tamást, Bagó Bertalant, valamint Gothár Pétert,...Megvonták az...

Zárul az Évezredek Öröksége...
Az elődöntőt - mely ismételten városismereti sétán alapul - május 16-án az Esze T. u. 5. sz. alatti kertben, rossz idő esetén a Civil Közösségek Házában (Szent István tér 17.) rendezik...Lamperth: Pécs nem írja át a kampánystratégiát
Miközben a pécsi választási kampánynak és az eredménynek is vannak tanulságai, az európai parlamenti választás MSZP-s kampányának filozófiáját ez nem fogja átírni - fogalmazott a párt elnökhelyettese, hozzátéve, hogy az MSZP higgadt, nyugodt, a programokat bemutató kampányt szeretne. A Fidesz kampányára utalva azt mondta, hogy az MSZP politikai versenytársa nagyon magasra akarja emelni az EP-választás belpolitikai tétjét, "tehát fel kell venni a kesztyűt", és az MSZP-nek meg kell tudnia mutatni saját szándékait. Az "egészen bizonyos, hogy az európai uniós választás...Felhívás: csapvízből készült frissítők
"Hagyományos nyár eleji kampányához kapcsolódóan receptpályázatot hirdet a Pécsi Vízmű. Felhívásában arra kéri a fogyasztókat, küldjék el kedvenc italuk receptjét a szolgáltatónak, hozzák ki a legjobbat a csapvízből, amely ezernyi formában kerülhet a poharunkba. A frissítők receptjeit 2009. május 31-ig várják a [email protected], vagy a Pécsi Vízmű kommunikációs osztály, 7602 Pf. 165. címen. Lehet forró vagy hideg, feldobhatják teafűvel, gyümölcsökkel vagy fűszerekkel, a lényeg, hogy az alapja csapvíz legyen. A legjobb ötletek beküldőit egy-egy koktélkészlettel ajándékozzák...Történelmi arcképcsarnok Pécsről

« Előző
48357 | 48384 | 48411 | 48438 | 48465 | 48492 | 48519 | 48546 | 48573 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- A visszaváltás kapcsán indult...