Kábítószer-terjesztőket ítéltek el Pécsen

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Baranya Megyei Bíróság döntését és a vádlottakat kábítószerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek. Az elsőrendű vádlott jogerősen öt év, a másod- és harmadrendű két-két év börtönbüntetést kapott.Az ítélőtábla ezen kívül 840 ezer, 560 ezer, illetve 280 ezer forint vagyonelkobzást rendelt el velük szemben.A tényállás szerint a három férfi 2008. április 12-én Budapesten összesen háromezer speed tablettát vásárolt egy dílertől. Az árut a másod- és harmadrendű vádlott egy autóban...

Jóhiszemű tolvajbeeresztő néni - sokadik eset

Hétvégén történt lopásal kapcsolatban érkezett feljelentés tegnap a rendőrségre. A 88 éves hölgy elmondta, hogy szombaton járt a lakásában egy fiatal nő. Az elkövető azzal az ürüggyel jutott be az idős nőhöz, hogy a szomszédjának szeretne üzenetet hagyni, ezért kért papírt és ceruzát. Ezalatt kihasználva az idős sértett figyelmetlenségét, a lakásból készpénzt és aranyékszereket tulajdonított el.Tegnap délután ismeretlen elkövető egy pécsi családi házból több, mint egy millió forintot, videokamerát, valamint aranyékszereket tulajdonított el. Amíg a család nem tartózkodott otthon,...

Újjászületett a Mecseki Parkerdő fahídja

Az új híd tervezésénél és kivitelezésénél elsődleges szempontot jelentett a meglévő természeti értékek védelme, megépítésekor a terület terhelésének minimalizálása volt a cél, mivel a munkaterület a Nyugat Mecsek Tájvédelmi Körzetben helyezkedik el, ezáltal országos védettséget élvez.Külön alvállalkozó igénybevétele nélkül, a város asztalos üzemében készültek el a híd elemei és itt történt meg a híd vázszerkezetének összeállítása is. Szintén üzemi keretek között került sor az elemek impregnálására, felületkezelésére. Az elkészült hídelemek a Remete rét felé vezető szerpentines...

Rózsaablak: hitélet,...

Rózsaablak: hitélet, programok a Kertvárosban A városrészben rendszeresek a baba-mama, barkács, biciklis, film, főző, horgász, informatikai, kertész, önismereti, patika,...

Több mint kétezer,...

Több mint kétezer, illegálisan tárolt palackot találtak Góra Zoltán megyei katasztrófavédelmi igazgató pénteken, a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy palackok...

Mayer Mihály:...

Mayer Mihály: Október óta a rendőrség a pécsi egyházmegye gazdálkodásával összefüggésben közel 40 ügyben folytat nyomozást, de a püspök...

Helyenként csökken a...

Várható időjárás péntek estig: Pénteken napközben északon, északkeleten felszakadozik, csökken a felhőzet, másutt folytatódik az erősen felhős, párás időjárás. Csupán a Dél-Dunántúlon...

Horányi felhívása...

Horányi felhívása filozófusügyben "Lehet-e? - 2 Tavaly december elején kérdeztem először magunktól és magamtól is, hogy lehet-e· egyezségre jutni...

Melegszik az idő, zárja a...

Melegszik az idő, zárja a szezont a pécsi műjégpálya Bár "hivatalosan" március 8-án ünneplik a hölgyeket, a jégpályát üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. két nappal...

Részben elismerte bűnösségét a volt pénzügyőr-parancsnok

Az ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat az egykori parancsnok és a bűncselekményben felbujtóként közreműködő barátja ellen.A vádirat szerint a Vám- és Pénzügyőrség 2009-ben utólagos vámellenőrzést rendelt el a 2007 májusa és 2009 szeptembere közötti időszakra a finn érdekeltségű, elektrotechnikai termékeket gyártó Elcoteq Magyarország Kft.-nél. A vizsgálat során kiderült: a cég helytelen vámtarifaszámon jegyezte egyik alkatrészét, amelynek következményeként a vámtartozása meghaladta...

Áttörés az epilepszia kezelésében Pécsett

Az epilepszia kezelésében áttörést jelentő mély agyi stimulációs technológiát, elsőként a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Idegsebészeti Klinikáján és Neurológiai Klinikáján alkalmazzák.

Vádat emeltek a mohácsi gyilkossági ügyben

Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője megerősítve az MTI információját elmondta: a 40 és 44 éves férfi, valamint a 25 éves nő előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt áll a bíróság elé.Az MTI más ügyészségi forrásból úgy értesült, hogy az ügyész a két férfira tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kér majd a tárgyaláson.A rendőrség 2009. november 17-én a földben elásva találta meg a 68 éves, német állampolgárságú nőt, 71 éves párjára pedig egy nappal később bukkantak rá. Az áldozatok öt-hat...

Bronzba álmodva: Basiliscusvér

Bronzba álmodva: Basiliscusvér Az egyesület egyik neves tagja, Rétfalvi Sándor honosította meg még a kilencvenes évek elején azt a viaszveszejtéses...

Sporthétvége: indul a...

Sporthétvége: indul a fociszezon Remélhetőleg utolsó félévét kezdi az NB II-ben a Pécs A téli szünet idején is zajlott az élet a PMFC háza táján. Kiss László...

Idén nem lesznek részeg busók

Idén nem lesznek részeg busók A hatnapos rendezvényre, melynek csúcspontja a most vasárnapi karnevál lesz, körülbelül 100 ezer embert várnak Mohácsra....

Felhívás csoportos...

Felhívás csoportos öngyilkosságra A rendőrség által kiadott közleményt a Pedagógiai Intézet azóta minden iskola felé továbbította, így került sor arra, hogy...

Napi három közvetlen...

A nemzeti légitársaság gördülő járatai - melyet a kassai buszjárathoz hasonlóan az AirportShuttle-Minibusz üzemeltet - naponta háromszor kötik össze a négy megyeszékhelyet a ferihegyi...

Nemzetközi kreatív ipari...

A városok a helyi érdekcsoport bevonásával elkészítették a kreatív ipar SWOT-elemzését, kutatva a lehetőségeket a további közös fejlesztési akciók kialakítására. Jelenleg a közös...

Először: országos fogtechnikusi diáktalálkozó

A programot egy lelkes, neves szakember: Keszl6er János szervezi, aki elhatározta, hogy felkarolja azokat a diákokat, akiket mélyebben is érdekel ez a szép szakma. Az összejövetel érdekessége, hogy a tanulókat nem az iskoláik küldték, hanem önként jelentkeztek az országos felhívásra. Ritka ebben a korban ilyen szakmai elhivatottságot tapasztalni!Részletes program: Március 4.:10.30 Makó János - Bevezetés a frontfogak anatómiájába | elméleti előadás és gyakorlati bemutató11.45 Románszky László - Kompozitok és egyéb érdekességek14.00 Szép Attila - A protetika jelentősége...

Egy napra megnyitja kapuit a gyermekklinika

A gyermekek rendőr-, tűzoltó-, mentőautóba ülhetnek, bekapcsolhatják a kék fényt és a szirénát is, s a Teddy Maci kórházban az orvosok, orvostanhallgatók, nővérek segítségével meggyógyíthatják beteg mackóikat, babáikat. A szülők kérésére akár szív- és hasi ultrahangos vizsgálatot is végeznek a gyermekeken, megmérik a vérnyomásukat. A klinika tantermében neves művészek adnak műsort, fővárosi és helyi doktorok tartanak ismeretterjesztő előadásokat a szülőknek a gyermekeket érintő fontos kérdésekről.A részletes program:10:00 - 10.25 Bábműsor, a Márkus Színház előadásában10:30 - 10:55...

EB-ezüstérmes lett a pécsi vívó, Berta Dániel

A kontinenstornán 20 nemzet legjobbjai léptek pástra. A magyar válogatott először a házigazda Ausztria ellen vívott, és aratott 45:21 arányú győzelmet. Ezt követően két hagyományos vívónemzetnél bizonyultak jobbnak a fiúk, szintén magabiztos arányban: a németek 45:32 arányú legyőzését követően a franciák 45:34-es felülmúlása azt jelentette, hogy a magyar csapat az aranyéremért vívhatott. A döntő végig kiélezett küzdelmet hozott, amit az is jelez, hogy a végén egy találat döntött az Európa-bajnoki címről. Ezt a tust sajnos a rivális olasz együttes adta, így 45:44 arányban ők...