Zeneakadémisták a pécsi Nemzeti színpadán
Az igazgató a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 23 végzős opera szakos növendékét hallgatta meg nyilvánosan, így az operabarátok megismerhették a pécsi színház következő évadjában fellépő előadóművészeket. A meghallgatás célja volt az is, hogy a növendékek tudása és tehetsége tényleges színpadi körülmények között, a nagyszínház akusztikájában kerüljön megmérettetésre.Képünkön: Gulyás Dénes végzős operaénekesekkel beszélget a meghallgatás után a színházban.A Fradival játszik edzőmeccset a Misleny
Az ősszel nem sikerült tető alá hozni az összecsapást, azonban a mai nappal biztossá vált, hogy március 22-én kedden 16.00-kor rendezik a Kozármisleny - FTC barátságos mérkőzést.A Fradi NB I-es csapata legutóbb 2005. november 19-én szerepelt Baranya megyében, akkor a PMFC otthonában 0-0-ás döntetlen született.70 ezres mobillal akadt fenn a biztonsági kapunál
Az elkövető egy mobiltelefont kísérelt meg ellopni úgy, hogy azt még az üzletben kibontotta a dobozából és a kabátja alá rejtette - azonban a biztonsági kapu távozásakor bejelzett. A meglovasítani kívánt mobiltelefon értéke majdnem 70 000 Ft. A fiatalember ellen lopás miatt indított a rendőrség eljárást.A Janus Egyetemi Színház...
A fösvénység minden korban (és más műfajokban is) foglalkoztatta az alkotókat, és a komédiairodalomban ez az egyik...
MSZP: "Páva-csomagot kapnak...
"Páva Csomagot kapnak a pécsiekPáva Zsolt alig két hete vetette le napirendről az általa beterjesztett, Pécs MJV Önkormányzatának 2011. évi költségvetési rendeletét arra hivatkozva,...ÉkestÉk az alkotmányozás...
Meghívott vendégek: Ádám Antal (volt alkotmánybíró, professor emeritus, PTE-ÁJK Alkotmányjogi Tanszék), Chronowski Nóra (egyetemi docens, PTE-ÁJK Alkotmányjogi Tanszék), Drinóczi Tímea...Hoppál: nem lesz iskolabezárás
A médiaeseményen a szakpolitikus elöljáróban ismertette a városvezetés eddigi hallgatásának okait a közoktatás átalakításával...
Közteresek buktatták le a...
Az elkövetők egy belvárosi, bekerített területen található raktárból tulajdonítottak el vasat és azt egy kiskocsira pakolták, amikor a közterületfelügyelők tettenérték őket. A két férfit...A püspök a botrányról, a...
- Rendet teremteni küldték Pécsre?- Arról szó sem volt. Azzal a feltétellel fogadtam el a fölkérést az egyházmegye átmeneti vezetésére, hogy a múlttal nem kell foglalkoznom. Nem lenne...Balkán-rajongóknak: makedón táncház az IH-ban
A rendezvényen tánctanítás is lesz, a tánctanító Végh Andor.Belépő: 500 FtEgy kis kedvcsináló: itt.Erasmus-program: vidéken a PTE vezet
A Tempus Közalapítvány összegzése szerint az Erasmus a legnagyobb nemzetközi mobilitást lebonyolító program Magyarországon; 13 éves hazai pályafutása alatt már több mint 30 ezer magyar hallgató európai tanulmányára adott 3-12 hónap erejéig lehetőséget.Mint a közleményben kiemelték, az európai felsőoktatás nemzetközivé tételét célzó program népszerűsége továbbra is töretlen: az elmúlt tanévben 48 hazai felsőoktatási intézményből több mint 4000 magyar egyetemi hallgató tandíjmentes külföldi tanulmányát és/vagy szakmai gyakorlatát támogatták.A tájékoztatás szerint a Magyarországról...Tovább erősödik a nappali felmelegedés
Várható időjárás az ország területére szerda estig:Mindenütt csökken a fátyolfelhőzet, és derült, napos, száraz idő lesz. Az Alpokalján napközben megélénkülhet a déli szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 5, 10 fok között valószínű.Időjárási helyzet Európában:Európa nagy részének időjárását egy hatalmas méretű anticiklon határozza meg. Területén általában kevés a felhő, napos az idő, csapadékról nem érkezik jelentés. Ugyanakkor az anticiklon körül ciklonok örvénylenek. Többközéppontú ciklonrendszer helyezkedik el Észak-Európa fölött, emiatt arrafelé többnyire erősen...Traffipax szerdán Pécsett...
07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Engel J. út 1.08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Hársfa út 207.09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Nendtwich út - Páfrány u. kereszteződésnél10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Dr....Online kuponakció az ÁRKÁD-ban
Az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpontban közel negyven üzlet vesz részt abban az akcióban, mely az elektronikus kuponok nyújtotta...
Miért is kell átvágtáznunk...
Mindennapos jelenet a Nagy Lajos király úti átkelőnél, hogy az idősebb gyalogosok a négysávos hatos főút közepéig sem...
Sürgősségi akadémia lesz...
Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karának dékánja kedden Pécsen sajtótájékoztatón beszámolt arról,...
Jazz-est, tercettre
A harmincas évei elején járó altszaxofonos a paksi zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait, a jazz felé pedig a...
Cáfolják, hogy süllyed a...
Több probléma is adódott a Tudásközponttal tavaly szeptemberi átadása óta: a legújabb szóbeszéd szerint a nem megfelelő...
Összeállt a POSZT versenyprogramja
Az MTI-hez eljuttatott közleményben a szervezők emlékeztettek arra, hogy a korábbi évek hagyományaival szakítva idén első alkalommal három válogató tekintette meg a 2010. március 1. és 2011. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadásokat. Szilágyi Lenke fotóművész, Vekerdy Tamás pszichológus és Urbán Balázs színikritikus átlagosan 160 előadást nézett meg.A POSZT versenyprogramjában a Nagyszínpadon a debreceni Csokonai Színház A revizor (rendező: Vlagyiszlav Troickij), az egri Gárdonyi Géza Színház Prolik (rendező: Máté Gábor), a budapesti Katona...Az egyházmegye 285 millióval tartozik Szekszárdnak
A 10 milliárd 294 millió forintos főösszegű költségvetés egyensúlyát félmilliárd forintos, 2010-es pénzmaradvány, egymilliárd forintos működési, valamint félmilliárd forintos fejlesztési hitel teremti meg. A büdzséről szóló rendeletet a fideszes többségű közgyűlés 11 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el, ketten nemmel szavaztak.Horváth István (Fidesz-KDNP), a város polgármestere szerint "szigorú, takarékos költségvetést" fogadtak el, amely biztosítja a 2006-os, illetve a 2010-es önkormányzati választás előtt megfogalmazott, Szekszárd, a jövő városa és a...Régészeti kiállítás nyílt a Cella Septichorában
A tárlaton a látogatók megismerkedhetnek Baranya megye illetve Pécs történelmének főbb korszakaival és betekintést nyerhetnek az elmúlt évek feltárásainak páratlanul gazdag leletanyagába.A kiállítás április végéig tekinthető meg.
« Előző
40689 | 40716 | 40743 | 40770 | 40797 | 40824 | 40851 | 40878 | 40905 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Dr. Kiss Endrét Lovagkereszttel...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...

