Katalizátorokat gyűjtött éjszaka Kertvárosban
Összesen két Citroen Jumper és két Peugeot Boxer típusú tehergépkocsi kipufogóvezetékéről vágta le és tulajdonította el ismeretlen tettes a katalizátort, több százezer forint kárt okozva ezzel a tulajdonosoknak. A rendőrség az ügyben lopás miatt indított eljárást.Elhunyt a jeges tóba esett férfi
Mint arról a Pécsi Újság.hu is hírt adott, hétfőn egy jeges vízben kapálódzó férfit vettek észre Sikondán a járókelők. Értesítették a tűzoltókat és a mentőket, és amíg azok kiértek, addig egy csónakkal a férfi segítségére siettek. A férfi lebegett a jeges víz tetején, de sikerült a partra vinni, ahol a mentők azonnal megkezdték újraélesztését. A férfi halálhírét dr. Kollár Lajos, a klinika főigazgatója pénteken délelőtt megerősítette.Bíróság előtt az ormánsági és a mohácsi uzsorás
A Pécsi Városi Bíróság 2011. március 16-án 8 óra 45 perckor folytatja a tárgyalást Gy.L. ellen súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vád ügyében. A vádirat szerint Gy.L. 43 Ormánságban lakó magánszemélynek adott kölcsön pénzt uzsorakamatra. Több esetben a pénzt és a kamatokat súlyos fenyegetéssel próbálta megszerezni a sértettektől, ezekben az esetekben zsarolás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség, míg a többi esetben jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette és magánokirat vétsége miatt. (Ez az ormánsági uzsoraügy, amiről...Előadások a...
Ezekre és még számos hasonló kérdésre keresik a válaszokat a XII. Bűnmegelőzési Szabadegyetemen, melynek címe: Bűnözés a számítástechnika világában. A rendezvénysorozat első...Gyakornokot keresnek a...
Várják motivált, tenni vágyó gyakornokok, önkéntesek segítségét, a Cella Septichora Látogatóközpont tevékenységének segítésére.Akit keresnek, rendelkezzen:• idegennyelv-ismerettel...A hétvégére beköszönt a tavasz
Várható időjárás az ország területére péntek estig: Pénteken az ország nagy részén gyengén felhős, napos, száraz időre van kilátás. Északkeleten lehet több felhő, de csapadék ott sem...„Pécsi Női Kosárlabda" - a...
egyrészt az oldalt hivatott népszerűsíteni, másrészt a hétvégén, március 12-én 16 órakor megrendezendő Pécs 2010-MKB Euroleasing Sopron alapszakaszt záró mérkőzésre invitálja a...Nagy lépés a nyolc felé
Férfi kosárlabda NB I.Pécsi VSK-PANNONPOWER - T.O.M. Controll-Kecskeméti KSE 85-81 (31-16, 23-28, 18-20, 13-17) Lauber Dezső...
Trraffipax pénteken Pécsett...
07.15 - 08.15 óráig: 6-os fkl. út 192 km08.30 - 09.30 óráig: 66-os fkl. út 5 + 800 km-szelvény09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Komlói út a Kőrös utca kereszteződésben10.45 - 11.30 óráig: Pécs,...MÁV-szimfonikusok és kínaiak
A Kodály Központ rezidens zenekarának invitálására érkeznek Pécsre a világhírű MÁV-szimfonikusok, ezúttal Marlon Chen karmesterrel és a kínai zongoratehetséggel, Xiayin Wanggal kiegészülve.A MÁV szimfonikusokat - mi más? - a Magyar Államvasutak alapította lassan 66 esztendeje. A közel száz tagot számláló együttes fennállása óta több neves karmesterrel és szólistával adott már koncertet, a világ számos színpadán. Dolgoztak a „három tenorral" (egyszerre és minddel külön-külön - Pavarotti európai búcsúkoncert-sorozatát szinte végigkísérték), de olyan világsztárokkal is...
Kifizetik a 774 milliós NAV-büntetést?
Immár hónapok óta folyamatos járatkimaradások borzolják az utasok kedélyét, s úgy tűnik, hogy a közeljövőben sem számíthatunk javulásra. A PK Zrt. vezetése szerint ugyanis nemcsak ők a hibásak a sok bosszúságot okozó, immár rendszeres üresjáratokért. Írásban feltett kérdéseinkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy „a járatkimaradások száma megszüntethető lenne, ha az önkormányzat legalább részben kiegyenlítené a társaság felé fennálló tartozásait".A cég szerint ugyanis a város 2005 és 2008 között - azaz még Toller László, majd Tasnádi Péter vezetése alatt -,...
Közel négymilliárd kutatásokra
A kétéves megvalósítási időszakra kapott támogatás az eddigi legnagyobb összegű pályázati forrás a PTE életében. Egy kapcsolódó pályázat útján ehhez további másfél milliárd forint támogatást is elnyert az egyetem, melyből a kutatási műszerek és laboratóriumi infrastruktúra jelentős fejlesztése is megvalósulhat. Utóbbi összeget már 2011. március 1-től felhasználhatja a Pécsi Tudományegyetem, a 2,3 milliárd forintos forrás várhatóan még a tavasszal elérhető lesz.Bódis József elmondta, hogy a projekt keretében a Kaposvári Egyetemmel közösen nyílik lehetőség a tudásbázis minőségi...
Tele lesz a tér? - FRISSÍTVE
Azt már az átvilágítás és az önkormányzat által elvégzett számítások is kimutatták, hogy Pécs régóta folyamatosan...
Ünnepi díszdoktoravatásra...
A Pécsi Tudományegyetem Doktori Szabályzatában foglalt előírásoknak megfelelően az Egyetem Szenátusa tiszteletbeli doktorrá avatja azokat a bel- és külföldi személyeket, akik több...Origamicsodák teafüves...
„Ez a moduláris origamitechnika kínaiul GHIAN-ZHI névre hallgat, jelentése: EZER PAPÍR. A hajtogatások mindegyikéhez ugyanaz az alapelem (modul vagy pikkely) szükséges. Ezek...Civilek a...
Korábban az Önkormányzat és a civil szervezetek képviselői az együttműködésük első lépéseként már lebonyolítottak egy közös helyszíni bejárást. Az összefogásban szereplő szervezetek...Nap mint nap lakásunkba...
Tegnap délelőtt ismeretlen tettes 10.000 Ft-ot tulajdonított el egy pécsi asszony lakásából. A középkorú női elkövető azt állította, hogy a lakásszövetkezettől van, így jutott be a...Ollé! - két hónap alatt két...
A nyomozók munkáját megkönnyítette egy állampolgári bejelentés, amely során a bejelentő látta, amint az elkövetők épp vasat tulajdonítanak el és megadta annak gépjárműnek a rendszámát,...Átadták a felújított Fül-Orr-Gégészeti Klinikát
A klinika épületének külső felújítása tavaly márciusban kezdődött el. Az önkormányzattal kö-zös épülettömb Kossuth térre eső oldala, illetve a Fürdő utcai rész a Pécs2010 Európa Kultu-rális Fővárosa „Közterek" programja keretében újult meg. Az épület harmadik, Munkácsy ut-cai részét a Pécsi Tudományegyetem és Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala összefogásával sikerült mintegy 20 millió forintos beruházás keretében felújítani. A munkála-tok motorja és érdemi kivitelezője Dr. Kukai Tibor főmérnök volt.A sikeres külső felújítást követően a klinika vezetése úgy...Szervezik a Mecsek tavaszi takarítását - csatlakozzunk!
Számítanak azokra, akik úgy gondolják, hogy nem elég a tisztaságról csak beszélni, hanem tenni is kell a megvalósulásért. Várják a környezetvédelmet szem előtt tartó civil szervezeteket, aktivistákat, „zöld" egyesületeket, alapítványokat és családokat, akik hisznek a természet értékeiben és szeretetében, a környezetvédelem fontosságában.Két különböző helyszínről indul az akció, amelyek később csatlakoznak egymáshoz:1. helyszín: Tettye, Miléva út eleje, csoportot vezeti: Tóth Attila erdőgondok.2. helyszín: Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglő, csoportot vezeti: Marton...Megnyílik a Komlói Ifi Pont - a korábbi Teleház
A Teleház infrastruktúráját a Komlóméd Nonprofit Kft. az év végéig ingyenesen adta kölcsön a Komló és Kistérsége Fiataljainak Fóruma részére. Ez utóbbi szervezet üzemelteti majd az immár Komlói Ifi Pont nevű helyet.A Komlói Ifi Pontot március 11-én (pénteken) 17 órakor adják át. Az eseményhez kapcsolódóan az udvarban kísérőprogramokat (BMX-kerékpárosok bemutatóját és tűzzsonglőrök előadását) is megtekinthetik az érdeklődők.
« Előző
40662 | 40689 | 40716 | 40743 | 40770 | 40797 | 40824 | 40851 | 40878 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...

