Sporthétvége: a kupagyőzelemért!
Ha nem is Chicago Bulls a Pécs, de címvédésre készülnekBár Körmend közel sem nevezhető a női kosárlabda fellegvárának, a kosárlabda szövetség úgy döntött, a vasi kisvárosban rendezik a Magyar Kupa négyes döntőjét. A fináléba jutásért a Pécs 2010 szombaton a Győrrel játszik. Zseljko Djokics, a pécsiek vezetőedzője a kisalföldi együttest tartja a legnagyobb ellenfélnek, hiszen a győrieknek a Magyar Kupa az utolsó lehetőség arra, hogy aranyérmet szerezzenek az idén. - A Győr nagyon erős csapat, semleges pályán komoly esélyekkel száll harcba velünk, és kétségünk sincs afelől, hogy...
Megérkeztek az Új Nyolcak
Második, pécsi állomásához érkezett az Új Nyolcak elnevezésű művészcsoport "Sikeres rehabilitáció művészekkel és betegekkel összefogva" című vándortárlata. Az alkotók az Ébredések Alapítványnál kezdték a közös munkát több mint egy éve, s kezdetben a Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátriai Centruma adott otthont műveiknek. Nem véletlen a helyszín és a névválasztás: a művészcsoport tagjai hiszik és vallják, hogy a mentális gondokkal küzdők rehabilitációjában nagy segítség lehet a betegek művészi kiteljesedése. Kiállításuk fő üzenete, hogy a művészek és a betegek...
Megye: külkapcsolatok tízmillióért
A megyei önkormányzat - a központi források kényszerű elvonása miatt - nehéz pénzügyi helyzetben van, ezért a nemzetközi kapcsolatokat is szűkösebb keretből finanszírozzák. Az erről szóló tervet várhatóan március 22-én fogadja el a testület. Az elképzelések szerint az idei esztendőben a hangsúly a közös programokra, a szakmai együttműködésre tevődik át, a protokolláris kapcsolatok jelentősége pedig csökkenni fog. 2011-ben hét országba látogat el a megyei önkormányzat. Így például a bólyi szociális intézmény munkatársai az ausztriai Steiemark tartományba utaznak, hogy szakmai...
A PDSZ együttérez a pécsi...
Mendrey László, a szervezet elnöke az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, a fenntartó egy tollvonással vonta...
Elkapták a bicsérdi késes...
A gyanú szerint a 34 éves férfi január 21-én, egy késsel fenyegette meg a takarékszövetkezet egyik alkalmazottját, akitől...
Megtámadtak egy nőt - a...
Az áldozat először a hozzátartozóit értesítette, akik több mint másfél óra múlva telefonáltak a rendőrségre. A Pécsi...
Üzemanyagcella-gyárat...
Hirth Ferenc, a cég ügyvezetője az avatási ünnepségen az MTI-nek elmondta: a mintegy ezer négyzetméter alapterületű csarnokot hat éves előkészítő munkával barnamezős környezetben, 250...Kezdetét vette a tavaszi...
Városrészenként naponta 2-2 fő dolgozik kizárólag ezen, így összesen 10 ember vesz részt a kézi burkolatseprésben a szállítójárművek mellett. A kézi seprési munkák 155...Várják a jelentkezőket az...
A zsűri tagjai azok lehetnek, akik jelentkezési lapjukat a színház előcsarnokában elhelyezett ládába dobják az elődás kezdetéig. A sorsolásra március 30-án a POSZT-ról tartott...Polgármesteri keretből síelnek a rászoruló gyerekek
Az új városvezetés a kezdetektől eltökélten támogatja a rászorulókat, a fogyatékkal élőket és különösen a nehéz körülmények között élő pécsi gyermekeket, fiatalokat. Ennek úgy újabb eleme, hogy ezentúl minden évben külföldi sportolási lehetőséget, síelést, illetve kirándulásokat szerveznek azoknak a fiataloknak, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, és szüleik nem tudnák biztosítani számukra ezeket az utakat.- Mindegyik városi fenntartású középiskolát megkeressük ezzel a lehetőséggel, ők választják ki azokat a hátrányos helyzetű gyerekeket, akik részt vehetnek az...Ismeretlen férfit gázoltak halálra a 6-oson
Az elsődleges adatok alapján mindketten KRESZ szabályt szeghettek, az autós nem volt elég körültekintő, a gyalogos pedig nem használt fényvisszaverő mellényt, úgy közlekedett a főút szélén a sötétben. A baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség, az autóssal szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása a gyanú, a rendőrök a vezetői engedélyét a helyszínen elvették. Az ismeretlen személy azonosítása még folyamatban van. Kb. 50-60 év közötti, 160-165 cm magas, ápolatlan kinézetű, a baleset bekövetkezésekor feltehetően ittas volt. A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a...Érettségire felkészítő tábor indul a tavaszi szünetben
15 órás felkészítés matematika, történelem és közgazdaságtan tantárgyakból, amit egy próbaérettségi megírása követ, ahol felmérhető a valódi tudás. A tábort különböző szabadidős programok, közösségi vetélkedők is színesítik.Időpont: 2011. április 20-24. (5 nap/4 éj, a szerdai napról igazolást adnak.)Helyszín: Hajnóczy József Kollégium (Pécs, Türr István u. 2.)A tábor díja: szállással és háromszori étkezéssel: 9000 Ft, szállás nélkül: 7000 FtJelentkezni lehet a [email protected] e-mail címen. A jelentkezéshez el kell küldeni a nevet, születési dátumot, az iskola nevét,...Nagy érdeklődés övezte a...
A túrákon a magyar kikerics jelentette a legfőbb vonzerőt, de a Szársomlyó csúcsára vezető túrán több védett növényt is megtekinthettek és lefényképezhettek a vendégek, többek között...Megszavazták a PTE 2011-es...
A szenátorok elfogadták a 2010-es év gazdálkodásáról készült beszámolót és a PTE stabilizációs programját. Mivel a Nemzeti Erőforrás Fejlesztési Minisztérium (NEFMI) a 1025/2011. (II.11.)...Gyengül a nappali...
Várható időjárás az ország területére péntek estig: Többnyire erősen felhős lesz az ég. Hajnaltól északnyugat felől egyre több helyen várható eső, zápor, keleten egy-egy...Traffipax pénteken Pécsett...
07.15 - 08.15 óráig: 57-es fkl. út, 34+800 km-szelvény08.30 - 09.30 óráig: 6. sz. fkl. út, Pécs-Hird09.45 - 10.30 óráig: 6-os fkl. út, 192 km-szelvény10.45 - 11.30 óráig: Pécs, 66-os út,...Jazz, folk, soul és sok bőgő
A pécsi Nemzetközi Jazzhétvége idén is igényes muzsikával indul útjára: olyan hazai és nemzetközi sztárokkal, mint Babos Gyula...
Étterem nyílik a...
A két, tavaly átadott épület a központosított belvárosi részt Pécs keleti része felé nyitotta meg, ahol még kevésbé...
Új adórendszert vezetnek be Pécsett
A sokak által bírált 2011. évi költségvetés előirányzatai között, az "önkormányzat sajátos működési bevételei" rubrikában több mint 12 milliárd forint olvasható, és ebből 7,68 milliárdot tesz ki a helyi adókból származó tervezett bevétel (ez a tavalyi évre vonatkozóan 7,81 milliárd forint).Az elfogadott rendelet szerint elő kell készíteni és az önkormányzat gazdasági programjának részeként megfogalmazni egy új adórendszer kialakítását, méghozzá úgy, hogy az adóterhelés egyenletes legyen. Ugyanakkor lehetővé váljon a bevételek mielőbbi növekedése is - ehhez...
Nem Mohácsé lesz a harkányi fürdő
Úgy tűnik, hogy Mohács önkormányzata mégsem vásárol tulajdonrészt a harkányi gyógyfürdőben, hiszen a fürdőváros képviselő-testülete nem fogadta el a többségi tulajdonért ajánlott félmilliárd forintot. Szekó József polgármester érdeklődésünkre határozottan leszögezte, hogy a jelen állás szerint nincs esély arra, hogy Mohács megvásárolja a részvénycsomag 51 százalékát. (Harkány ugyanis kétmilliárd forintért kínálta eladásra a kisebbségi csomagot.)Szekó szerint az általuk kidolgozott megoldási javaslatot Harkány nem fogadta el, így, szögezte le, „nagy valószínűséggel...
Vargha Károlyra emlékezik a Lenau Egyesület
A baranyai Szentlászlón született Vargha Károly (1914-1993) bár nem volt német származású, mégis elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyarországi németség kultúrájának vonatkozásában: gyűjtötte a népdalokat és a néphagyományokat, német miseénekeket írt, megalapította és vezette a pécsi belvárosi templom német kórusát, és nem utolsó sorban 1957-ben megalapította a pécsi Pedagógiai Főiskola Német Tanszékét, megteremtve ezzel a dél-magyarországi német tanárképzés alapjait. 18 évvel ezelőtt bekövetkezett halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar és a magyarországi német...A rovat további témái
« Előző
40554 | 40581 | 40608 | 40635 | 40662 | 40689 | 40716 | 40743 | 40770 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...

