Ifjúsági Fórum Kozármislenyben
Elsősorban 12 és 25 év közötti fiatalokat várnak a március 16-i kozármislenyi Ifjúsági Fórumra. A rendezvény lehetőséget kínál arra, hogy a résztvevők ötletekkel, javaslatokkal álljanak elő azzal kapcsolatban, mitől éreznék jobban magukat a fiatalok a kisvárosban.Időpont: 2011. március 16., 18 óraHelyszín: Művelődési Ház, KozármislenyÖkölharc egy pécsi szórakozóhely előtt
Tömegverekedés volt péntek este egy szórakozóhely előtt Pécsett. Egy nőnek eltört az álla, súlyos sérülésekkel került kórházba. A rendőrök a helyszínen három férfit fogtak el, ellenük garázdaság bűncselekmény gyanúja miatt indult büntetőeljárás.Két újabb sérülés a PMFC-nél
Felkötött kézzel és bánatos arccal bandukolt ki a PMFC öltözőjéből Mladen Csovics a szombati összecsapás után.- Rosszul értem talajt egy ütközést követően és megsérült a könyököm - mondta a pmfc.hu-nak a játékos.A szerb támadó helyére ghánai állt: Samuel Ato azonban alig több mint 20 percet volt a pályán, mert őt is le kellett cserélni.- Egy földetérésnél fordult ki a bokám, ami bedagadt és nagyon fáj - mondta az alacsony termetű támadó.Mindkét játékosra alapos orvosi vizsgálat vár a jövő hét elején, akkor derül majd ki, hogy sérülésük mennyire komoly.Nagy Olivér viszont éppen...Folytatódik a tavaszias...
Várható időjárás az ország területére vasárnap estig:Vasárnap fátyolfelhős, napos, száraz időre van kilátás, estétől nyugaton vastagszik meg a felhőzet. Az élénk déli szél főként a...Idegenben nyertek a pólósok
Férfi vízilabda OB I., 22. fordulóOrvosegyetem Sport Club - PVSK-Füszért 7-10 (1-2), (2-2), (2-2), (2-4)BudapestOSC: Áts,...
Traffipax vasárnap Pécsett...
07.15 - 08.15 óráig: Keszü Petőfi út 120.08.30 - 09.30 óráig: Görcsöny Rákóczi út 50 szám.09.45 - 10.30 óráig: Ócsárd Kossuth L. út 15 szám.10.45 - 11.30 óráig: Pellérd Dózsa Gy. Út 100...Átadták a Special Pécs...
A Special Pécs összefogás a Pécsett élő fogyatékos emberekért, amelyet civil szervezetek, állami intézmények, piaci...
A desszert: Prokofjev
A sorozat következő felvonására vasárnap 11 órakor kerül sor a Palatinus Szálló Bartók termében.A Filharmónia...
Népszerű a plasztika nálunk is
90-60-90. Sokan úgy vélik, hogy ez a három szám a tökéletes női arányok jellemzője, azaz 90 centiméter legyen a mell...
Újabb védett területek Pécsett
A természet védelméről szóló 1996-os törvény egyik paragrafusa szerint "kiemelt oltalmuk biztosítása érdekében védetté kell nyilvánítani a tudományos, esztétikai, gazdasági, kulturális és más közérdekből, valamint a biológiai sokféleség megőrzése céljából arborétumokat, parkokat, történelmi és botanikus kerteket".Pécsett eddig ilyen státuszt kapott a PTE Botanikus kertje, a Kálvária-domb, Tettye-Havihegy, a dömörkapui sziklagyep és kartsztbokor-erdő, valamint a Mecseki Parkerdő, a pécsbányatelepi Gesztenyés, egyebek mellett a Barbakánkert és várárok. A város...
Kiütötték a Sopront
Női kosárlabda NB I., 24. fordulóPécs 2010 - MKB-Euroleasing Sopron 81-50 (25-21, 17-9, 25-7, 14-13) Lauber Dezső Sportcsarnok, 2500 néző. V: Földházi, Cziffra, GyőrffyPécs: IVÁNYI 6/3, FEGYVERNEKY 17/6, QUIGLEY 25/15, NAGY-BUJDOSÓ 11/3, Griffin 7, Csere: KRNJIC 11, Keller, Raksányi 3, Sarok 1, Horváth L. Vezetőedző: Zseljko DjokicsSopron: Honti 11/3, Fűrész, Holt 2, KRIVACSEVICS 17, Tamane 4, Csere: Coleman 1, Horti 8, Németh B. 7/3, Eördögh, Varga Zs. Vezetőedző: Székely NorbertAz alapszakasz-elsőségről, egyben a rájátszásban lévő pályaelőnyről döntött a Pécs...
A sírból hozták vissza
Labdarúgó NB II., Nyugati-csoport, 17. fordulóPMFC - Kozármisleny 1-1 (0-1)Újmecsekalja, 2500 nézőV.: Szabó Zs. (Kispál, L. Tóth)PMFC: Dibusz - Nagy J., Fodor (Horváth Zs., 46.), Pintér, Todorovic, Stark, Lantos, Gyánó, Godslove, Wittrédi, Covic (Ato, 50., Zsdrál, 75.). Vezetőedző: Kiss LászlóKozármisleny: Gőcze - Tasselmájer, Asztalos (Kiss, 58.), Fellai, Koller, Tóth Z., Koplárovics, Andruskó, Kovács T. Nagy E., 66.), Petrók, Laki (Vég, 78.). Vezetőedző: Márton Gábor Gólszerzők: Gyánó (88.), ill. Petrók (36.)Sárga lap: Todorovic (23.), Nagy J. (37.), Stark (29.), Lantos...
Az LMP-képviselő válasza...
"A PécsiÚjság.hu hasábjain Mindum Károly megszólíttatva érezte magát és kérdésekkel fordult az LMP helyi képviselőihez....
Motorosok adnak vért az...
Első alkalommal rendezi meg Megyei Véradónapot a Nívó Autós és Motoros Iskola a pécsi Expo Centerben. A helyszínen a véradás mellett a kétkerekűek szerelmesei egy gyakorlópályán fel is...Angliában is játszott a...
A játékos előző klubját feljelentette, ezért a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség néhány héten belül ideiglenes játékengedélyt...
Túlnyomóan napos idő, 12-17...
Várható időjárás az ország területére szombat estig: Szombaton az időnként megnövekvő felhőzet mellett túlnyomóan napos idő várható, eső nem lesz. Több helyen megerősödik, a Kisalföldön...Traffipax szombaton Pécsett...
07.15 - 08.15 óráig: 6-os fkl. út, 204 km-szelvény08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Pellérdi út 19.09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út 37.10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Szigeti út 126.11.45 -...Orosházán kaptak ki...
Férfi kézilabda NB I., 24. fordulóOrosháza - TM-Line Pécs 34-28 (16-15)Önkéntes ügyelőket keresnek
Néhány információ a telefonos ügyelőjelöltekkel kapcsolatban:A szolgálatnál örülnének a férfi jelentkezőknek, hiszen a fiatalok az egyszülős családmodell és a pedagógusi pálya elnőiesedése miatt kevés férfi mintát látnak maguk előtt, és jó, ha telefonon keresztül egy férfihoz is fordulhatnak a gondjaikkal.A munka teljesen önkéntes jellegű, havonta néhány estét vesz igénybe. Azok jelentkezését várják, akiket érdekel a pszichológia, akik jól kommunikálnak, és van idejük, amit hasznosan szeretnének eltölteni.Jelentkezés március 31-ig a [email protected] e-mail...
Kodály Központ: lesz-e pénz?
A város képviselő-testülete ugyan még nem hagyta jóvá a minap elkészült dokumentumot, az anyag mindenesetre teljes egészében tisztázza a nemzetközi szinten is nívós létesítményben rendezendő koncertek és egyéb kulturális, művészeti rendezvények lebonyolításának szabályait.A ZSÖK mint a hangversenyterem üzemeltetője és szakmai koncepciójának kidolgozója felelős az épület brandjének kialakításáért is. Bozóky Anita, a ZSÖK művészeti, kulturális és örökségvédelmi szakmai tevékenységéért felelős ügyvezető igazgatója lapunknak azt mondta, hogy "az újonnan megalkotott működési kódex...
Egyre több a gázüzemű autó Pécsett
A 95-ös benzin literenkénti ára jelenleg 370 forint körül alakul, szakemberek azonban 400 forintos üzemanyagárat is vizionálnak. Nem csoda hát, hogy mind több autós próbálja függetleníteni magát a szeszélyes benzináraktól. Haszon Zoltán, a Pécsi Gázautó Kft. ügyvezető igazgatója úgy tájékoztatta lapunkat: városunkban egyre többen alakíttatják át benzines járművüket gázüzeműre. - A négyhengeres autók átépítése körülbelül 200 ezer, míg a hat- és nyolchengeres gépek átszerelése nagyjából 400 ezer forintba kerül. Megéri azonban a befektetés, hiszen kilométerenként átlagosan 15...
« Előző
40635 | 40662 | 40689 | 40716 | 40743 | 40770 | 40797 | 40824 | 40851 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Dr. Kiss Endrét Lovagkereszttel...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...

