Átadták a felújított Fül-Orr-Gégészeti Klinikát
2011. március 10. csütörtök 11:10
A klinika épületének külső felújítása tavaly márciusban kezdődött el. Az önkormányzattal kö-zös épülettömb Kossuth térre eső oldala, illetve a Fürdő utcai rész a Pécs2010 Európa Kultu-rális Fővárosa „Közterek" programja keretében újult meg. Az épület harmadik, Munkácsy ut-cai részét a Pécsi Tudományegyetem és Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala összefogásával sikerült mintegy 20 millió forintos beruházás keretében felújítani. A munkála-tok motorja és érdemi kivitelezője Dr. Kukai Tibor főmérnök volt.
A sikeres külső felújítást követően a klinika vezetése úgy határozott, hogy az évtizedek óta érintetlen belső tereket is fel kell újítani. Ehhez Vilyevácz József, a PTE műszaki igazgatója minden támogatást megadott, de komoly lökést adott a Paksi Atomerőmű Zrt. segítő hozzá-állása is. Az erőmű régóta kiváló kapcsolatokat ápol az egyetemmel, és jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a belső munkálatokat megkezdhessék. A Szigetvári Takarékszö-vetkezet szintén azonnal melléállt a pozitív kezdeményezésnek. Részben anyagi, részben dologi támogatást kapott a klinika a komlói, a szigetvári, a mohácsi és a siklósi önkormány-zatoktól, illetve a polgármesteri hivataloktól. A régió összefogására jellemző, hogy számos egyéni vállalkozó, az intézmény korábbi betegei, illetve a klinikával kapcsolatban álló gyógy-szer- vagy hallókészülék forgalmazó cég segítette a projekt megvalósulását, amelynek eredményeként ma már valóban európai színvonalon, magas komfortfokozattal várhatja a klinika pácienseit.
Forrás: EQM/PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dr. Kiss Endrét Lovagkereszttel...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Három baranyai települést céloznak...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Természetközeli élménypark vár...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...

