Ráadásként félmilliárd szabadon elkölthető forintot is kapott Pécs a kormánytól

Ráadásként félmilliárd szabadon elkölthető forintot is kapott Pécs a kormánytól A kormány nemrég öntött tiszta vizet a pohárba, miután kiderült, hogy a Zsolnay-negyed és a Kodály Központ működtetéséért felelős Zsolnay Örökségkezelő Nkft. jövőre is megkapja a félmilliárd forintos állami támogatást. A félmilliárdos szubvenció mellett azonban ugyanekkora mértékű, szabadon felhasználható összeget ítélt meg a parlament soron kívüli támogatásként. Hoppál Péter országgyűlési képviselő (képünkön), a Fidesz városi elnöke szerint mindez jól mutatja, hogy "a fővárosban odafigyelnek Pécsre és a kormány a városvezetés partnere".  Tavaly decemberben már...

A szigetvári Módos Péter bronzérmet nyert az olimpián!

A szigetvári Módos Péter bronzérmet nyert az olimpián! A kötöttfogású birkózók 55 kilós súlycsoportjában szereplő Módos Péter bronzérmet szerzett a londoni olimpia vasárnapi versenynapján azzal, hogy a helyosztón három menetben legyőzte dán riválisát.Az idén Európa-bajnoki ezüstérmes, 24 éves szigetvári versenyző - aki korábban a negyeddöntőben kikapott az iráni Hamid Mohammad Szorjan Reihanpurtól, majd a vigaszágon legyőzte a kirgiz Arszen Jeralijevet - utolsó londoni meccsén az elődöntőben vereséget szenvedett Haakan Erik Nyblommal találkozott. Az összecsapás előtt a középső szőnyeg mellé, az egyik oldalsó szőnyegre már elhelyezték...

Tizennyolc éves kerékpárost gázoltak halálra a hatos úton

Újabb halálos baleset történt szombat este Baranya megyében - adott tájékoztatást a megyei rendőr-főkapitányság.  Nem sokkal este kilenc óra előtt egy kerékpáros közlekedett az 5609-es számú úton a Dombay tó felől a 6-os számú főutat keresztezve Szilágy irányába, úgy, hogy kerékpárja nem volt felszerelve világítással, fényvisszaverő prizmával és fényvisszaverő ruházatot sem viselt. Az elsődleges adatok szerint a kerékpáros a kereszteződéshez érve az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítása ellenére kihajtott a védett útvonalon Pécsvárad felől Pécs irányába közlekedő...

Bosszú lehet a háttérben:...

Maró anyaggal öntött le ismeretlen elkövető egy személyautót Pécsett, az egyik parkolóban - adta hírül a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrségi beszámoló szerint a rongálás...

A kender és a gombák már...

A kender és a gombák már keserítik a pécsi allergiások életét Több mint tíz allergén növény virágpora van jelen a levegőben, ráadásul egyre több tüneteket okozó koncentrációban. Az Állami...

A megyéspüspök személyi...

Személyi és területi változtatásokat rendelt el a Pécsi Egyházmegyében dr. Udvardy György megyéspüspök - írja a megyei napilap. Máger Róbert paksi káplán a Székesegyházba került augusztus...

Tíz emberrel harcolt ki...

Tíz emberrel harcolt ki döntetlent a PMFC a Ferencváros ellen Újmecsekalján Nem esett gól a PMFC és a Fradi szombat esti csatáján az újmecsekaljai stadionban. Az első félidőben a Pécs játszott jobban,...

A PTE Művészeti Kara ifjú...

A PTE Művészeti Kara ifjú szólisták zenekari hangversenyét rendezi a Zsolnay Negyedben A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetében mesterkurzust tart Baráti Kristóf, Bársony Péter, Bogányi...

Pécsi buszos garázdaság...

Garázdaság szabálysértése miatt kellett intézkedniük a rendőröknek péntek délután Pécsett - számolt be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Két ittas személy szállt fel az egyik helyi...

Az irodalom alulmaradt az Ördögkatlannal szemben

Az irodalom alulmaradt az Ördögkatlannal szemben Augusztus 3-án sporttörténeti esemény színhelye volt a nagyharsányi sportpálya: a nagyszínpad mellett játszotta első összecsapását az Íróválogatott és az Ördögkatlan csapata. Az írók közül pályára lépett Kukorelly Endre, Ágoston Zoltán, Egressy Zoltán, Kőrösi Zoltán, Sajó László, Balázs Attila, Kiss Tibor Noé, Berka Attila és Burger Barna személyében egy fotós idegenlégiós is. Régi, rutinos csapat ez, míg az Ördögkatlan még csak most toborozta saját labdarúgóit. A meccs teljes ideje alatt érezhető volt az ördögkatlanosok fölénye, a második félidőben ugyan összetettebb írócsapat...

Reménysugár Pogány egén? Mire elég egy ötmillió forintos marketingkeret?

Reménysugár Pogány egén? Mire elég egy ötmillió forintos marketingkeret? Ahogy áprilisban írtuk, az önkormányzat, amely támogatja a légikikötő működését, október 31-ére döntést ígért a repülőtér sorsát illetően. Az akkori információk akár a végleges bezárást is kilátásba helyezték. A repülőteret üzemeltető cég igazgatója, Dragovácz Márk és a Regionális Repülés Pécs civil szervezet vezetőjeként megismert Keszkenyős Imre közös sajtótájékoztatójukon ellenben bizakodásuknak adtak hangot. Dragovácz Márk szerint a társaság eddig a működési költségek minimalizálásán dolgozott, azonban időszerűvé vált egy olyan marketing stratégia kidolgozása is,...

Szombaton kánikula lesz Baranyában, de zivatar is jöhet

Szombaton is folytatódik a rendkívüli hőség, országszerte 29-34 fokig emelkedhet a hőmérséklet, de helyenként - többek közt Baranyában is - előfordulhatnak olyan zivatarok, amelyeket viharos erősségű szél, jégeső, felhőszakadás kísérhet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt szombatra tizenkét megyére - Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés-Csongrád, Bács-Kiskun, Baranya, Tolna, Fejér, Somogy, Zala és Pest -, valamint a főváros területére másodfokú figyelmeztetést adott ki, mert ezeken a területeken a napi középhőmérséklet várhatóan tartósan...

Újabb halálos baleset:...

Újabb halálos baleset: ezúttal Pécsett, a Komlói úton Pénteken 13.30 előtt újabb halálos baleset történt Baranyában. A baleset a 66-oson, Pécsett, a Komlói úton található...

Száz forint körül alakul...

Száz forint körül alakul egész nyáron a dinnye kilónkénti ára – a külföldi sem lesz olcsóbb A korábbi évek nyári időjárását alaposan megsínylették az ormánsági dinnyetermelők, idén azonban összességében jó termés...

Hőség: vizet osztanak a...

A hőség miatt péntektől a főváros három fejpályaudvarán és tizenegy nagyobb vidéki vasútállomáson is vizet osztanak - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a...

Fogalma sincs a...

Fogalma sincs a szakszervezetnek, mi történik a Jabil és a Flextronics pécsi üzemében Június elején avatták fel Pécsett az okostelefonok szervizelésével és tesztelésével foglalkozó Jabil Circuit Magyarország Kft....

Gazdanapok Szentlőrincen -...

Majdnem négyszáz kiállítót várnak a 19. Szentlőrinci Gazdanapokra augusztus 10-12. között - közölte Végh Gábor, a vásár igazgatója. Sigora Irma, a kiállítást és vásárt rendező...

Baleset miatt teljes...

Baleset miatt teljes útlezárás a 6-os úton Pécsváradnál Személyautó és teherautó ütközött a 6-os számú főúton a pécsváradi elágazásnál található üzemanyagtöltő állomás előtt ma...

Hetek óta nincs gáz egy pécsi társasházban

Nem kapcsolják vissza a gázszolgáltatást egy pécsi társasházban az utcai gázvezeték-felújítás után, csak ha a lakók fizetnek a további munkálatokért. Aki szereti a hideg vizet, annak nem okoz gondot, hogy nincs gáz. Remélhetőleg akad ilyen személy az érintett pécsi társasházban. A szóban forgó 109 lakásos épület lakói ugyanis három hete sem vizet melegíteni nem tudtak a fürdőben, sem a gáztűzhelyt nem tudják bekapcsolni, miután a szolgáltató egy tervezett gázvezeték-felújítási program végeztével nem kapcsolta vissza náluk a szolgáltatást. A múlt hét végén közölték velük a cég...

Város- és dinnyeünnep kezdődik pénteken Sellyén

A város napjával együtt tartják a XV. Ormánsági Dinnyefesztivált pénteken és szombaton Sellyén. Nagy Attila (MSZP) polgármester az MTI-nek elmondta: a város napjával együtt tartott idei rendezvény fontos apropója, hogy Sellye 15 éve nyerte el a városi rangot. Ebből az alkalomból pénteken a rendezvényt megnyitó ünnepi képviselő-testületi ülésen Sellyéért kitüntetéseket és díszokleveleket adnak át. Nagy Attila hozzátette: ekkor avatják fel a százmillió forintos ráfordítással, részben európai uniós forrásból teljesen felújított Ormánság Közösségi Házat is.A programok szombaton...

Az omladozó Árpád-hidat is a Sopianae-terv keretében kellett volna felújítani

Az omladozó Árpád-hidat is a Sopianae-terv keretében kellett volna felújítani Lapunk számolt be elsőként arról, hogy nagyobb darabok estek le a Kertvárost a pécsi belvárossal összekötő Árpád-híd egyes részeiről. Szerencsére baleset nem történt, ám az eset rávilágított a felüljáró szörnyűséges állapotára. Mint kiderült, a tavaly véget ért Sopianae-tervben eredetileg szerepelt a híd rekonstrukciója, ám az végül nem valósult meg. A miértre a városházán kértünk választ. Tavaly fejeződtek be a város egész területén folyó útburkolat- és műtárgy-felújítási munkálatok, amelyek során számos utca, köztér és park állapotát tették rendbe. A Sopianae-tervben eredetileg...