Ráfaraghatnak a simlisek Pécsett: fokozott ellenőrzés délutántól
Ma délután négytől este nyolcig a Pécsi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a város közigazgatási területére. A fokozott ellenőrzés célja a közrend, a közbiztonság fenntartása, a jogellenes cselekmények elkövetésének megelőzése, megakadályozása, az elkövetett szabálysértések, bűncselekmények felderítése. Az ellenőrzés keretében a rendőrök személyeket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják. A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az...Gála a Pécsi Nemzeti Színházban: huszonötéves lett a Tanac
A Pécsi Nemzeti Színházban ünnepli 25 éves jubileumát november 23-án a Tanac együttes, délután 4 és este 8 órakor megrendezendő előadásokkal. Mint a Tanac vezetője, Szávai József beharangozó közleményében írja, 1988-ban néhány táncos és zenész együttest alapított azzal a szándékkal, hogy visszatérjenek a hagyományokhoz és a magyarországi horvát falvak népéhez, akiktől a táncok, dalok, zenék erednek. Az együttes nevének egy baranyai horvát páros táncot választottak s a név hamarosan ismert lett Pécsett és Baranya megyében. Legtöbb útjuk azóta is ezekbe a falvakba...
Nem lesz idén tűzifaosztás, sanszos, hogy emelkedik a lopások száma
Elmarad a mostani télen a már hagyományosnak nevezhető tűzifaosztás. Az erdőtulajdonosok attól tartanak, a lopások száma emiatt jelentősen megugrik, Mohai László mezőőr pedig amondó, nem alaptalan a félelmük. Előfordul, hogy Pécsett közterület-felügyelők védik az erdőket, városunkban ugyanis továbbra sem dolgozik mezőőr. „Szükség törvényt bont", reagált Mohai László mezőőr, amikor arról kérdeztük, valóban előfordulhat-e, hogy megugrik a falopások száma városunk környékén, miután kiderült, az idei télen csak a kisebb települések kapnak állami támogatást tűzifa-osztásra....
Kitüntetéseket adnak át...
A Baranya Megyei Kormányhivatal dísztermében a Szociális Munka Napja alkalmából elismeréseket és kitüntető díjakat adnak át az arra érdemeseknek november 15-én. A pénteken 10 órakor...Kiválasztották az idén...
A Zsolnay Céh ötlete 2013 nyarán született meg, felismerve a klasszikus kézműipari vállalkozások hatékony és jövedelmező...
Baleset miatt lezárták a...
Személygépkocsi és kisteherautó ütközött össze a 6-os úton, Paksnál, az utat a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság...Jogerősen hét év börtönt...
Két év három hónapról hét évre súlyosította a Pécsi Törvényszék a tanítványaival erőszakoskodó mohácsi rajztanár...
Fát döntött ki a viharos...
A viharos erejű szél reklámtáblát bontott meg, fát döntött ki Pécsett, de emellett közúti balesethez, kéménytűzhöz,...
Hargitai méltó ünneplést...
Dr. Hargitai János kormánymegbízott sajtóközleményben tájékoztatta szerkesztőségünket a 95 éve lezáruló első világháború baranyai vonatkozásairól. A közleményt az alábbiakban...Áthangolják a pécsi adótornyot, újra kell hangolni a tévéket
Kedden hangolják át a debreceni, a komádi, a siklósi és a pécsi tévéadót, így a vételkörzetükben 8 és 18 óra között néhány órára szünetel a tévéadások földfelszíni vétele - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfőn az MTI-vel. Mivel az adók az áthangolás után más frekvencián sugározzák a tévéműsorokat, a digitális adások vételére alkalmas készülékeket (tévék, set-top-boxok) újra kell hangolni, hogy láthatóak legyenek a megszokott tévécsatornák. A modern készülékek automatikusan megkeresik a csatornákat, de előfordulhat, hogy a nézőknek maguknak kell elindítaniuk...
Veteránautók és modellvitorlások avatják a megújult Pepitát
Megújult a Balokány-ligetben a korábban diszkóként funkcionáló épület. A Pepita Civil Szolgáltató Házként újjászületett létesítmény hivatalos avatására november 15-én kerül sor, a polgárok másnap, november 16-án vehetik birtokba a helyet. Szombaton délután számos program várja a Balokányba kilátogató civileket, íme a soroló: 14.00 Veterán autó és motorok bevonulása a ligetbe a Veterán Autó- és Motorbarátok Egyesülete Pécs szervezésében 14.15 Modellvitorlások bemutató versenye 14.45 A megújult padok és asztalok ünnepélyes átadása a ligetben 15.00 Pécs-Szabolcsi Fúvószenekar...
Hat és fél év fegyházra ítélték a bankrabló egykori zsarut
Hat és fél év fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék hétfőn azt a rendőrtisztet, aki kirabolt egy takarékszövetkezeti fiókot 2010-ben a Baranya megyei Görcsönyben. Az ítélet nem jogerős. A bíróság Antal Gábor vezette tanácsa Dömös Zoltánt, a rendőrség belső elhárításának munkatársát fegyveresen elkövetett rablásban mondta ki bűnösnek. Kötelezte a pénzintézetnek okozott kár és kamatai, valamint a perköltség, összesen több mint kétmillió forint megfizetésére. A vádlott legkorábban büntetése kétharmadának letöltése után helyezhető feltételes szabadlábra. Az ügyészség azzal...A pécsi bölcsészkar...
A pécsi bölcsészkar bölcsője című kötetet mutatják be november 12-én 18 órakor a Művészetek és Irodalom Házában. 1982-ben a...
Szilveszter Opatijában, a...
Abbázia (horvát nevén Opatija) a múlt század elejére Karlsbad, azaz Karlovy Vary mellett a Monarchia második legnagyobb...
"Ajándék másodflórenciában"...
Megjelent a Pécsett szerkesztett Jelenkor irodalmi lap legújabb, novemberi száma. A lapszám élén Tábor Ádám két verse és Ayhan Gökhan Tábor Ádámmal készített beszélgetése olvasható. A...Fürdőruhás mikulások...
Idén második alkalommal rendezik meg a Fürdőruhás Jótékonysági Mikulás Kocogást Pécsett, amelynek bevételével a szervezők az...
Három év alatt 2,3...
2011 óta 1,4 milliárd forint az ingyenesen tulajdonba adott ingatlanok értéke Baranya megyében és 2,3 milliárd forintot fordított a műemlékek megújítására a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő...Pesten büntetik a lomizást,...
Lomtalanításra évente kétszer van lehetőség, anélkül, hogy fizetnünk kellene érte. Míg más városokban bűncselekmény a lomizás,...
Elköltözött a főpályaudvari bérletpénztár
November 11-től új helyszínen, a MÁV szociális épületének (sárga emeletes) első szintjén vehetik igénybe a bérletpénztári szolgáltatásokat az utasok.A költözés a Vasútállomás épületének felújítása miatt vált szükségessé.Elsőfokú figyelmeztetés Baranya megyében
Több járásra első-, illetve másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a viharos szél miatt. Baranya megyében elsőfokú figyelmeztetést van érvényben. Vas és Zala megye egyes területein már a következő órákban lehetnek olyan széllökések, amelyek az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladják, több további megyében is lehet az óránkénti 70 kilométernél erősebb a szél. A meteorológiai szolgálat hétfőn kora reggel az MTI-hez eljuttatott, éjfélig szóló veszélyjelzése szerint az erős szél miatt Vas és Zala megyében másod-, míg Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén,..."Egy Édesanyáért" - Jótékonysági estet szervez a KÉK Egyesület
A Kék Egyesület Jótékonysági Gálaestet szervez egy kétgyermekes édesanya megsegítésére, akinél pár hónapja rosszindulatú daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. Szanyi Karolina március 7-én rosszul lett otthonában, tüdőembólia miatt szállították kórházba. A vizsgálatok során kiderült, hogy tüdőrákja van nyirokcsomó áttétekkel. Kezelését megkezdték. Jelenleg gyesen van. Gyermekei Horváth Nikolett (hét és féléves) és Horváth Kristóf (két és féléves). Férje, Horváth Zoltán burkolóként Németországban próbál pénzt keresni, több-kevesebb sikerrel, állandó jövedelmük a családi pótlék...A rovat további témái
- 50 éves a Babits Gimnázium - gálaműsor a Kodály Központban
- Egy bűnbanda vagy magányos elkövető törte fel a kertvárosi tárolókat?
- Hurghada: 75.900 forinttól, all inclusive ellátással, repülőjeggyel, hét éjszaka
- Tíz nap Dél-Amerika legszebb helyein: Brazília, Argentína és Uruguay februárban
- Ki legyen januárban a Tüke-díj kitüntetettje? Bárki tehet javaslatot e-mailben és levélben is
- Nagy sikere volt a ZSKN-beli Sütőtök Fesztiválnak - KÉPGALÉRIA
« Előző
31752 | 31779 | 31806 | 31833 | 31860 | 31887 | 31914 | 31941 | 31968 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tőle biztosan kosarat kapunk Pécsett,...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...

