Matyi Dezső rágalmazásért feljelentette Debreczeni Józsefet, a Gyurcsány-párt alelnökét
2013. november 23. szombat 08:32

Feljelentette és be is perelte Debreczeni Józsefet, a Demokratikus Koalíció (DK) tagját Matyi Dezső. Az Alexandra könyvesbolt-hálózatot és a Pécsi MFC-t is vezető üzletember szerint a politikus könyve becsületsértő, valótlan kijelentéseket tartalmaz.
Közlemény jelent meg a PMFC hivatalos honlapján, melyben tudatják: Debreczeni József, a Gyurcsány Ferenchez köthető DK alelnöke ellen jogi lépéseket tett Matyi Dezső (képünkön), a sportegyesület elnöke.
Mint írják, Debreczeni „A fideszes rablógazdaság" című könyve „Matyi Dezsőre nézve mélyen sértő, becsületét csorbító valótlan kijelentéseket tartalmaz". A közlemény szerint a „durva tartalmú, hamis tényállítások sértik Matyi Dezső emberi méltóságát, a valótlan állítások csorbítják a becsületét".
A PMFC elnöke „aljas célból, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt" büntető feljelentést tett. E mellett polgári perben kéri a szerző és a kiadó „jogsértő cselekményektől történő eltiltását, elégtétel adására kötelezését, a könyv forgalmazásának megtiltását, és kártérítés megfizetésére történő kötelezésüket".
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Tőle biztosan kosarat kapunk Pécsett,...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...

