Több mint százezer tavaszi virág ékesíti Pécs városát

Több mint százezer tavaszi virág ékesíti Pécs városát A tavasz beköszöntével megjelennek a közterületi kertekben és virágágyásokban a hagymás növények, valamint a kedvező időjárásnak köszönhetően a tavaly elültetett kétnyári virágpalánták is igen szépen pompáznak már. A városüzemeltetést végző BIOKOM Kft. tájékoztatása szerint 2013-ban nagyon eredményes volt az a „virágvédő" program, amely során a kihajtott, még csak bimbózó hagymás növényeket speciális (színtelen, szagtalan, de adott fényforrásnál világító) festékanyagot tartalmazó permetszerrel jelölték meg a társaság szakemberei, hogy megelőzzék az elmúlt években...

Hamarosan látogatható Pécsen a felújított középkori egyetem

Hamarosan látogatható Pécsen a felújított középkori egyetem Magyarország első egyetemét szokatlan módon nem a királyi székhelyen alapították, hanem Pécsett. Ennek oka, hogy az V. Orbán pápa által kiadott pápai bulla szerint Pécs a tudomány művelésére különösen alkalmas. A középkori egyetem ásatásának munkálatait 1985-ben kezdték el. Dr. Sándor Mária és dr. Gerő Győző kutatásai bizonyították, hogy az egykori universitas a pécsi Székesegyház mögött található. Az épületegyüttes egy nagyteremből és egy-egy kisebb teremből áll. Az egykori egyetemi tantermek fölé védőépületet emeltek, mely egyben az ország első egyetemét bemutató kiállításnak is...

Megújul a Pécs-Abaliget útszakasz, forgalomkorlátozások lesznek

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos szinten 34 milliárd forint összértékű útfelújítási munkálatainak keretében felújítja a 6604-es Pécs-Abaliget összekötő út 1,3 kilométeres szakaszát. A munkálatok 2014. március 17-től várhatóan egy hónapon keresztül tartanak majd. A beruházást a megfelelő időjárási körülmények között folyamatosan végzik, hogy minél hamarabb befejeződjön az útrekonstrukció. A 6604-es Pécs-Abaliget összekötő út 1,3 kilométer hosszon újul meg a 4+120 - 5+400-as kilométer szelvények között, a kivitelezési munkálatok 2014. március 17-től indulnak majd a Pécs...

Ki lesz a Janus Pannonius...

Ki lesz a Janus Pannonius Múzeum új igazgatója? - Az egyetlen jelöltet nem támogatja a szakma? Március elsejétől már új kinevezett igazgatónak kellene irányítania az önkormányzati kezelésbe került Janus Pannonius...

Traffipax pénteken Pécsett...

Pénteken reggel fél nyolc és délután negyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 09.00: Pécs, Mohácsi út09.10 - 10.40:...

Erdélyen át a Duna-deltába

Erdélyen át a Duna-deltába 5 éjszaka 3 csillagos szállodában, félpanziós ellátással. Utazás kényelmes, légkondicionált autóbusszal. Idegenvezetés az...

Péntektől fogadja az...

Péntektől fogadja az ügyfeleket az új pécsi kormányablak Új típusú, a járási hivatalokhoz tartozó kormányablakok nyílnak Baranya megyében, amelyek feladataikban megnövekedett számú...

Pécsett is épül...

Pécsett is épül töltőállomás elektromos autóknak Adókedvezményekkel és támogatással erősítené a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók elterjedését...

Barbara énekel, Heléne...

Március 17-én, hétfőn 18.30-tól a Művészetek és Irodalom Háza (Széchenyi tér 7-8.) ad otthont a frankofón hét táncestjének. Táncest Barbara francia sanzonénekesnő dalaira: a koreográfus...

Tiffán: helyes a tömegtermelés elleni uniós szabályozás

Az európai borágazat további erősítése, a borturizmusban rejlő lehetőségek jobb kihasználása és a fiatal borászok képzésének fontosságára hívta fel a figyelmet az Európai Bortermelő Régiók Gyűlésének (AREV) francia elnöke csütörtökön Pécsett. Jean-Paul Bachy a 75 régiót tömörítő szervezet vezetőségi ülésén hangsúlyozta: az európai bor versenyképessége érdekében nagy hangsúlyt kell fektetni a minőségi termelésre és a fejlődésre.Az elnök kitért arra, hogy, az AREV ellenzi a szőlőtelepítési jogok túlzott liberalizációját. Bár elfogadják az Európai Bizottság döntését, hogy a jövőben...

Kamerával védik a buszokat, a felvételek bizonyítékok a vandálok ellen

Kamerával védik a buszokat, a felvételek bizonyítékok a vandálok ellen Újdonságnak számít Pécsett, hogy a néhány hete érkezett új Volvo buszokon kamerák figyelik az utasteret. A Tüke Busz Zrt.-nél érdeklődésünkre azt mondták, a rendszerben napokig megőrzik a felvételeket, melyek rongálás esetén bizonyítékul szolgálhatnak. A diszpécser akár élőben is nézheti a kameraképeket. A február közepén Pécsre érkezett öt új, zöld Volvo busz nem csak a színükkel hoztak újdonságot a város közösségi közlekedésébe: a járműveken ugyanis biztonsági kamerák figyelik az utasteret.  - Más autóbuszainkon már alkalmazunk az ajtóelőtereket figyelő kamerákat, az új...

Holokauszt Vándorkiállítás nyílik a pécsi vasútállomáson

Holokauszt Vándorkiállítás nyílik a pécsi vasútállomáson Az Élet Menete Alapítvány Holokauszt Vándorkiállításának megnyitóját tartják március 14-én, pénteken 11 órakor a pécsi vasútállomáson. Az eseményen beszédet mond Hagai Mei-Zahav, Izrael nagykövethelyettese, Páva Zsolt polgármester, Forgács János holokauszt túlélő, Goldmann Tamás, a Pécsi Zsidó Hitközség elnöke, Schönberger András főrabbi, Novák Ilona múzeumpedagógus és Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke. A tárlat március 14. és 21. között tekinthető meg. 

A kínai kultúrát...

A kínai kultúrát népszerűsítik a Zsolnay Kulturális Negyedben A pécsi önkormányzat és a Zsolnay Kulturális Negyed meghívására március 14-én Pécsre érkezik a Sanghaji Nőszövetség, a Sanghaj...

Szemán István (MSZP) lemond...

"Semmilyen jogsértést nem követtem el, azonban azzal, hogy ilyen mocskolódó hírek jelentek meg velem és élettársammal kapcsolatban, és ismerem a jobboldali média aljas módszereit a...

Internet Fiestát tartanak a...

Internet Fiestát tartanak a Tudásközpontban A Csorba Győző Könyvtár idén is csatlakozik az Informatikai és Könyvtári Szövetség 15. Internet Fiesta című országos...

Traffipax csütörtökön...

Csütörtökön reggel fél nyolc és délután negyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 09.00: Pécs, Rácvárosi út09.10 -...

5*-os hotel 99.900 Ft/fő,...

5*-os hotel 99.900 Ft/fő, Törökország! Ultra all inclusive ellátással, utazás repülővel! Korlátozott számban! Az 5*-os hotel egy szikla legtetején terül el, csodálatos panorámát nyújtva a Földközi-tengerre. Lazuljon el, és élvezze a...

Fidesz: Szemán István...

Fidesz: Szemán István megpróbálta eltüntetni barátnője bírságát FRISSÍTVE: SZEMÁN ISTVÁN REAKCIÓJA. A Fidesz felszólította a pécsi MSZP-t, hogy azonnali hatállyal hívja vissza az általuk...

A nemzeti ünnepen még ingyen látogatható a Bányászati Múzeum

Március 15-én a Janus Pannonius Múzeum alábbi kiállítóhelyei nyitva tartanak 10-18 óra között: Csontváry-, Vasarely-, Zsolnay-kiállítás, Mecseki Bányászati Múzeum, Modern Magyar Képtár; valamint 10-16 óra között a Várostörténeti Múzeum is látogatható. Március 15-én zárva lesz a Vasváry-ház, a JPM Martyn Múzeum, illetve a Schaár Erzsébet: Utca című kiállítás, a JPM Néprajzi, illetve Természettudományi Kiállítása.A Mecseki Bányászati Múzeum március 15-éig ingyenesen látogatható, március 16-ától a belépőjegy ára 700, tanulók és nyugdíjasok számára 400 forint. A Martyn Múzeum (Pécs,...

Bachar Najari: "A Zsolnay-gyár nélkülem már régen tönkrement volna"

Bachar Najari: Néhányan továbbra sem nézik jó szemmel a Zsolnay-gyár többségi tulajdonosának, Bachar Najarinak (képünkön) a tevékenységét. Legutóbb a 300 millió forintos ingatlanapport kapcsán került kereszttűzbe az üzletember - a manufaktúra kisrészvényesei közül legalábbis páran kétségbe vonják, hogy az a volt katonai ingatlan értéke eléri a szóban forgó összeget. A tulajdonos szerint egy-két ember rosszindulatból és irigységből támadja őt és a gyárat. A gyár kisebbségi tulajdonosai ismét a médián keresztül estek neki Bachar Najarinak. Az üzletember a Pécsi Újság.hu megkeresésére azt mondta,...

Baranyában is népszerű a babakötvény

Pécsre látogatott dr. Dancsó József, a Magyar Államkincstár nemrégiben kinevezett elnöke. A sajtótájékoztatón az elnök a szervezet kiemelt feladatait ismertette. Sokak számára ismerősek lehetnek a Kincstár pécsi épületei, hiszen ide térnek be az ügyfelek családtámogatási ügyeket intézni, itt nyitható a Start-értékpapírszámla, de lakástámogatási ügyekkel kapcsolatban is itt lehet intézkedni. Azonban a Kincstár országos, és Baranya Megyei Igazgatóságának tevékenysége jóval túlmutat ezeken a feladatokon. Az elnök hangsúlyozta: a Kincstárnak fontos, hogy milyen szolgáltatást nyújt a...