Teafőzés napenergiával: kiállítás nyílik az Illyés utcai iskolában
2014. április 10. csütörtök 14:44

Az Ökováros-Ökorégió Alapítvány következő programja keretében, Energiafoglyok címmel interaktív kiállításra kerül sor az Illyés Gyula Utcai Általános Iskolában.
Az Ökováros Ökorégió Alapítvány ismét interaktív kiállítást szervez; ezúttal az Illyés Gyula Utcai Általános Iskola ad otthont a programnak. A hat héten át megtekinthető kiállítás a megújuló energiaforrások felhasználásának jelentőségével, lehetőségeivel ismerteti meg az érdeklődő diákokat és felnőtt érdeklődőket közérthető módon, játékosan és figyelemfelkeltően.
A program az Ökosuli Túra harmadik eseménye. Az Apáczai ÁMK-ban megvalósult "Zöld Kiutak" című, és az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola által otthont adó "Vizes Világ" kiállítással párhuzamosan április 11-tól az energiát középpontba helyező "Energiafoglyok" kiállítás is várja, a főként kertvárosi lakosságot.
A kiállítás szakmai anyagainak összeállításában, és gyakorlati kivitelezésében a Pécsi Távfűtő Kft., a Pannonpower Holding Zrt., és a Simonyi Károly Szakközépiskola működött együtt az alapítvány munkatársaival.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vadászok adományoztak különleges...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Baranyában két településen is...
- Pörgős heteken vannak túl a Fordan...
- Új épületet emelnek a Fehér Gólya...
- A vasútállomás mellé költöztetnék a...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Ilyen volt a húsvéthétfői, rendhagyó...

