Pécsett eddig is működött a Szebb Jövőért - most már lényegében legálisan teheti
2014. április 09. szerda 14:54

Továbbra is járják a pécsi utcákat a Szebb Jövőért Egyesület tagjai. A szervezet elnöke megkeresésünkre azt mondta, nem hoz érdemi változást, hogy az egyik bírósági ítéletben nemrég kimondták, jogszerűen működhet a szervezet, ők ugyanis eddig sem szüneteltették a tevékenységüket. De mit szólnak a pécsiek az utcán sétáló „szebb jövősökhöz"?
A Gyulai Törvényszék a napokban elutasította az ügyészség keresetét, amely a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatását kérte, a Jobbikhoz köthető szervezet így továbbra is legálisan működhet.
- A pécsi egyesület életét nem befolyásolja közvetlenül az ítélet, a csoport ugyanis eddig is aktív volt és a jövőben is az marad - mondta el érdeklődésünkre László Attila országos elnök. - Aktív helyi szervezetről beszélhetünk a pécsi esetében, a tagok ugyanis rendszeresen tesznek sétákat a város utcáin - tette hozzá.
László Attila kiemelte, szándékosan nem beszél járőrözésről, a szebb jövősök ugyanis napjainkban már nem polgárőr egyesületként működnek.
- Ugyan egyesek ezzel vádolnak minket, nem valósítunk meg tiltott tevékenységet. Mindössze jelen vagyunk az utcákon, ami a tapasztalatok szerint önmagában komoly visszatartó erőt jelent a bűnelkövetőkkel szemben. Nagy hangsúlyt fektetünk a jogszerű működésre, tagjainknak többek közt ezért is kell vizsgát tenniük az állampolgári jogokból - fogalmazott.
László Attila szerint a pécsiek többsége egyáltalán nem fél tőlük és komolyabb atrocitás sem érte őket, sőt „nagyon sokan megköszönik, hogy ott vannak".
- Pécsett elsősorban a meszesi városrészben, valamint a belvárosban tűnnek fel a tagjaink. Sajnos komoly közbiztonsági gondok tapasztalhatók a városban, ezért is van nagy szükség a tevékenységünkre - mondta.
Mint megtudtuk, a pécsi csoport az utcai sétálás mellett karitatív akciókban, étel- és ruhaosztás szervezésében és véradásokon vettek részt, valamint segítettek az árvízi védekezésben is.
- Sajnos a tevékenységünkről és egyáltalán az egyesületről sokakban hamis kép alakult ki. Egyáltalán nem vagyunk kirekesztő szervezet, nálunk nem számít, hogy kinek milyen a származása vagy a bőrszíne. A bűn az bűn, akárki is követi el - reagált ezzel kapcsolatos felvetésünkre László Attila.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Csodás, napsütéses, meleg napunk lesz...

