Deportált pécsi művészek képeit láthatjuk a Múzeum Galériában

Deportált pécsi művészek képeit láthatjuk a Múzeum Galériában 1944. július 4-én kezdődött meg a pécsi zsidóság deportálása. A Janus Pannonius Múzeum a Pécsi Zsidó Hitközséggel együttműködve rendezi meg a Négy festőművész című kiállítást, mely július 4-én 16 órakor nyílik a JPM Múzeum Galériában (Pécs, Káptalan u. 4.). A tárlat a „Pécs 1944-2014, megemlékezés a pécsi és baranyai zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról" című rendezvénysorozat egyik központi eseménye. A kiállítás négy - a Holokauszt idején áldozattá lett - a nagyközönség számára ismeretlen zsidó származású pécsi képzőművész megmaradt alkotásait mutatja be egy...

A pécsi szocialisták szerint Páva Zsolt csak "tötymörög"

A pécsi szocialisták szerint Páva Zsolt csak A Magasház bontása kapcsán közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a pécsi MSZP-frakció, amely az alább olvasható. "Legyen vége az időhúzásnak és a semmittevésnek! Páva Zsolt csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hivatalosan is elfoglalta a pécsi önkormányzat a Magasházat. Úgy látszik, hogy a Fidesz folytatja a szokásos szemfényvesztő pr-politizálását. Ezt bizonyítja, hogy Pécs polgármestere a város legfontosabb megoldandó problémájaként nyilatkozik az ügyről. Úgy látszik, Páva Zsolt számára a rombolás jelenti az új időszámítás kezdetét, nem pedig az építés....

Majd' 50 fogvatartott fér el az új pécsi rabszállítóban

Öt új rabszállítót kapott a büntetés-végrehajtás (bv), a járműveket hétfőn adta át Tasnádi László rendészeti államtitkár a szervezet központi anyagellátó raktárában Budapesten. Tasnádi László köszöntőjében arról beszélt, hogy a büntetés-végrehajtás szerepe 2010 óta felértékelődött, a technikai eszközfejlesztés pedig nem áll meg a mostani átadással. Hozzátette: a fogvatartottak intézeten kívüli munkavégzése esetén például tervezik, hogy alkalmazzák a házi őrizet során már használt elektronikus nyomkövetőt.A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) tájékoztatása...

Tóthnak kocsija, Csizinek...

Tóthnak kocsija, Csizinek megtakarítása, Hoppálnak adóssága nincs A három pécsi országgyűlési képviselő közül Csizi Péternek egyáltalán nincs megtakarítása, viszont tartozik négymillióval....

Tündérváros: a...

Június 20-án tartották a pécsi Tettye Oktatási Központban P. Horváth Tamás frissen megjelent, Tündérváros című könyvének bemutatóját. A rendezvényen a könyvből részleteket olvasott fel...

Melegszik, már huszonegy...

Vasárnap már huszonegy fokos volt a Duna vizének hőmérséklete Mohácsnál, az egyre kellemesebb vízben már sokan meg is mártóztak a hétvégén.A folyó vízállása továbbra is nagyon alacsony,...

Megköszönte Hoppálnak a...

Erősödhet a magyar-török kulturális együttműködés, miután Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Oguz Öcan, a török nemzeti UNESCO bizottság elnöke pécsi találkozóján új...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

Hétfőn reggel fél hét és este negyed kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 6.30 - 8.15: Pécs, Siklósi út 8.30 - 10.15: Pécs,...

Szeméthegy és bűz a...

Szeméthegy és bűz a Hungária utcában, a kérdésekre nem jön válasz Áldatlan állapotok uralkodnak az egyik Hungária utcai társasház szomszédságában, az ottani önkormányzati lakásokban élő bérlők...

Nápoly 59.900 Ft/fő

Nápoly 59.900 Ft/fő 5 éjszaka 3 csillagos szállodában reggelis ellátással. Utazás repülővel.  Időpontok: Júl. 17-22. Júl. 31-Aug. 05. A részvételi díj tartalmazza: repülőjegyet menetrendszerinti járatokon Budapest - Nápoly - Budapest útvonalon, a szállást 5 éjszakára a megjelölt hotelben, kétágyas szobákban reggelivel, fejenként 1 db kis kézipoggyászt (max 10 kg, max 42x32x25 cm) 2 főre 1 db. feladott poggyászt (max 32 kg), on-line check-in.  A részvételi díj nem tartalmazza: repülőtéri illeték 25 000 Ft/fő, útlemondási biztosítás (1,4%), BBP biztosítás, helyszínen fizetendő egyéni...

Legközelebb Szigetváron és Siklóson csobbanhatunk Európával

Legközelebb Szigetváron és Siklóson csobbanhatunk Európával A nyári kánikulában a Europe Direct Baranya Megyei Európai Információs Pont 2014-ben immár hetedik alkalommal Csobbanj EUrópával! elnevezésű roadshow-t szervez. 2008-ban a Baranya Megyei EIP iroda kezdeményezte az első Csobbanj EUrópával! elnevezésű akciót a baranyai strandokon, mely azóta minden évben megrendezésre kerül. A népszerű és hatékony esemény eredményei felkeltették az Európai Unió figyelmét is, ennek következtében az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 2010-ben már országos roadshow-t szervezett Magyarországon. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a...

Kedden zárva lesznek a patikák és a kormányablakok is Pécsett

A vonatkozó törvény értelmében július 1-je munkaszünet nap a közszolgálati tisztviselők számára. Így július első napján a kormányablakok és az okmányirodák zárva tartanak. Ugyanezen a napon szünetel a Baranya megyei kormányhivatal szakigazgatási szerveinek ügyfélfogadása is. Szintén zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és szakrendelők is július 1-jén, az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közlése szerint kedden ügyeleti rend lesz az egészségügyi ellátásban, így a háziorvosi és...

Dezső ököllel és vascsővel...

Dezső ököllel és vascsővel is csépelte élettársát Súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési...

Több ezer pécsi diák...

Több ezer pécsi diák dolgozik önkéntesként, a Misina a legnépszerűbb Két év múlva már csak azok a diákok kaphatnak érettségi bizonyítványt, akik teljesítették az ötvenórányi közösségi...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Vasárnap reggel fél hét és este negyed kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 6.30 - 08.15: Pécs, Nendtvich Andor út 8.30 -...

Málta 89.990 Ft/főtől

Málta 89.990 Ft/főtől 7 éjszaka júliusban last minute árakon.  Luna Complex Aparthotel ⌂⌂ mellieha bay ÖE Tengerre néző felár 7 000 Ft/fő/hét!...

Civilek veszik haszonbérbe...

Civilek veszik haszonbérbe a Balokányt Fontos hírt kaptak a pécsi Balokány-liget újjáélesztésén dolgozó civil szervezetek: az önkormányzat Természeti és Emberi...

István lopta a vizet a...

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Komlói Rendőrkapitányság egy 54 éves helyi férfival szemben. A rendelkezésre...

Kezdődik az Apolló mozi nyári vetítéssorozata a ZSKN-ben

Kezdődik az Apolló mozi nyári vetítéssorozata a ZSKN-ben A régi szabadtéri mozik utánozhatatlan hangulata újra megelevenedik, ugyanis az Apolló idény nyáron ismét a Zsolnay Negyedben ér földet. Az Apolló Nyári Tábor - Vetítések a hold alatt programsorozat során kéthetente, csütörtök esténként kizárólag vidám filmeket láthatnak az érdeklődők a szabad ég alatt, a Bóbita Bábszínház szabadtéri színpadán. A még tökéletesebb hangulat érdekében a filmeket az előző évekhez hasonlóan idén is eredeti tábori gépekről vetítik. Az idei első film, amelyet július 3-án, csütörtökön este fél tíztől vetítenek - a Kövéren szép az élet (Gordos) színes,...

Egyetemi tanszékvezető lett a Pécsi Egyházmegye kulturális igazgatója

Egyetemi tanszékvezető lett a Pécsi Egyházmegye kulturális igazgatója A Püspökvár titkai - A Pécsi Egyházmegye évezredes örökségének turisztikai vonzerővé fejlesztése címmel rég nem látott nagyságrendű munkálatok kezdődtek az egyházmegye területén. A remények szerint 2015-re a Székesegyházat övező városrész nemzetközi szinten is jelentős hitéleti, vallás- és kultúrtörténeti központtá válik. Heidl György egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Esztétika és Kulturális Tanulmányok tanszékének vezetője tudományos és kulturális igazgatóként vesz részt a püspökség munkájában. (A Heidlről korábban megjelent portrénkat ide kattintva olvashatja - a szerk.)....

Érdemes Beremendre látogatni: családbarát strand és programok Baranya Déli Kapujában

Érdemes Beremendre látogatni: családbarát strand és programok Baranya Déli Kapujában Demjén Ferenc, Tóth Gabi, Oláh Gergő, Mistery Gang, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán. Csak néhány példa az idén nyáron Beremenden színpadra lépő előadók közül, de a kínálatban számos más program is helyet kapott. A rendezvények között a karsztvizes strand nyújt hűsítő menedéket. Tartalmas kikapcsolódás várja az idén nyáron Beremendre látogatókat, a dél-baranyai településen ugyanis egymásnak adják majd a mikrofont a népszerű előadók. A gazdag programsorozatot a már hagyományosnak nevezhető Beach Party nyitja július 4-én (pénteken) a Beremendi Strandfürdőben. A kétnapos buli során a...