Láncfűrésszel dolgozik a Tettye a biztonságos vízszolgáltatáson
2014. július 10. csütörtök 16:13

Bozótot irtanak a Tettye Forrásház Zrt. munkatársai Pécs-Nyugaton – írja csütörtöki közleményében a társaság.
„Nyomvonalat tisztítanak a Tettye szakemberei
Bozótot irtanak a Tettye Forrásház Zrt. munkatársai Pécs-Nyugaton. A társaság szakemberei a villanyvezetékek alatti sűrű aljnövényzetnek vágtak neki, mivel - bár nem köztudott és az ágazatban nem is általános - a pécsi szolgáltató az ivóvíz- és szennyvízhálózat mellett középfeszültségű villamos hálózatot is üzemeltet.
Összesen 80 000 méternyi városi tulajdonban lévő villamos hálózatnak viselik gondját, amely a víztermelő kutakat, szivattyúkat, főbb gépházakat és a társaság központi telephelyét látja el energiával. A Tettye szakemberei gondoskodnak a légvezetéki hálózat működtetéséről és karbantartásáról is, hogy Pécsett és a környező településeken mindig zavartalanul rendelkezésre álljon az ivóvíz. A tervek szerint ebbe a hálózatba is jut abból a zöld áramból, amit a működését hamarosan megkezdő biogázüzem termel majd a helyi szennyvíziszapból és más szerves hulladékból.
A hálózat alatti zöldterületet rendszeresen gondozzák, hogy a felnyúló növényzet vagy a mostanihoz hasonló viharokban gyakori fakidőlések ne okozhassanak problémát. A néhány évente szükséges nyomvonaltisztításhoz ezen a héten fogtak hozzá Pécs nyugati részén, ahol a Tettye Forrásház erőgépe és képesített szakemberei ritkítják a zöldterületen haladó - a munkálat idejére feszültségmentesített - vezetékek környékét, előreláthatóan az év végéig.
2014. július 10.
TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.”
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Tükörképükre támadó madarakra...

