Befejeződtek a "Drávai kerékpárút" baranyai munkálatai
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Hrvatske vode (Horvát Vizek) vízgazdálkodással foglalkozó szervezettel közös projekt keretében közel 10 km-es töltésszakaszon építette ki, illetve újította fel a Dráva menti töltésen lévő koronaburkolatot, ami az árvízvédekezést és a kerékpáros turizmust egyaránt szolgálja majd. A projektzáró rendezvényre Horvátországban került sor december 11-én, csütörtökön. Napjainkban Magyarországon és Horvátországban is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a határterület természeti értékeinek megismerése iránt. A változatos szépségű tájak és a relatív...Évzáró kávéházi este lesz a Nappaliban
Ebben az esztendőben utoljára várja a vendégeket a Janus Pannonius Múzeum népszerű beszélgetős sorozata, a Kávéházi esték pécsi műbarátoknak. A Nappali Kávézóban (Pécs, Király utca 23-25.) december 16-án - tehát kivételesen kedden - 18 órától megrendezett eseményen ezúttal Roder Judit (Pécs, 1920 - Auschwitz, 1944) Elvont tárgyú csendélet (1940) című alkotása ösztönzi a részvevők gondolatait. Roder Judit iskoláit Pécsett végezte, 1938-ban tett gimnáziumi érettségit. Király Lajossal, festőtársával és mártírtársával együtt Gebauer Ernő, illetve Martyn Ferenc tanítványa volt. Gebauer...
Adjon vért ajándékba, szaloncukrot kap érte
December harmadik hetében is várják a véradókat Baranyában. December 15-e és 21-e között az alábbi helyszíneken és időpontokban segíthetünk a rászorulókon. Aki december 13. és 23. között ad vért egy zacskó szaloncukrot kap ajándékba. Intézeti véradások helyszínei és időpontjai: Pécs Regionális Vérellátó Központ - 7621 Dischka Győző utca 7. hétfő, csütörtök: 7:30 - 17:00 óráig kedd , szerda, péntek: 7:30 - 15:00 óráig Komlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1. hétfő, kedd: 7:00 - 11:30 óráig Mohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4. hétfő: 8:00 - 12:00 óráig, adventi véradás kedd:...
Az eszéki katedrálisban...
December 21-én, vasárnap este fél nyolckor az eszéki Szent Péter és Pál apostol katedrálisban a pécsi illetőségű De Blasio Antonio-vezette eszéki magyar főkonzulátus és a Horvát...Könyveket akart lopni az...
A pécsi rendőrök elfogtak, majd előállítottak egy 28 éves férfit, aki az Adventi Vásárról próbált meg könyveket eltulajdonítani.A szolgálatukat teljesítő járőrök december 10-én, szerdán 3...Érdemes válogatni a JPM...
Idén sem feledkeznek meg a Janus Pannonius Múzeum (JPM) szakmai osztályának munkatársai az adventhez és a karácsonyhoz kötődő...
Tolvaly Ernő-kiállítást...
December 12-én, pénteken 17 órakor Tolvaly Ernő egykori pécsi festőművész emlékkiállításának megnyitójára kerül sor a Pécsi...
Új ezüstfenyő lett...
Egy 4,5 méter magas, gyökeres ezüstfenyőt ültettek az Uránbányász térre a BIOKOM munkatársaien, a 17 emeletes mellé. A munkát...
Csupán néhány perccel...
Nem várható sajnos jelentősebb menetidő-csökkentés az elkövetkező években a Pécs-Budapest vasútvonalon. A MÁV-START...
Szenteste is meleg étellel várja a rászorulókat a Remény Háza
Karácsonykor is kapnak szeretetet és törődést a hajléktalanok a Remény Házában. Az ünnepi műsor december 22-én délelőtt lesz, de nyitva lesznek a kapuk az ünnep mindhárom napján is. A Remény Háza a pécsi önkormányzat, a kertvárosi plébánia és több szociális szervezet összefogásával jött létre. A nappali hajléktalan-ellátót 80-90 fő veszi igénybe, az éjjeli menedék pedig 33 férőhelyes. „Ez a ház remény a város számára" - mondta a három évvel ezelőtti megnyitón Pavlekovics Ferenc atya, kertvárosi plébános. A ház missziója azóta is változatlan.December 22-én 10.30-kor...Fodor Ibolya fityiszt mutat: nem mond le a képviselőségről
Hiába szólította fel már szinte valamennyi politikai erő - az őt jelölő Fidesz-KDNP-vel együtt - a lemondásra a Kertvárosban októberben egyéni képviselővé választott Fodor Ibolyát, a sajtóhoz szerdán délután eljuttatott közleményében kijelenti, hogy továbbra is megtartja mandátumát. Az elmúlt hetekben több botrányba is belekeveredett képviselő az általa vezetett KÉK Egyesület elnöki posztjáról ellenben lemond.Megjelent Békés Sándor uránbányászokról írt portrékötete
A mecseki uránbányászat negyvenkét küzdelmes évet élt meg. Az érckutatás az 1950-es években kezdődött, a termelés 1955-ben indult, és 1997-ben ért véget. A termelés beszüntetését, az üzemek bezárását, a rekultiváció megkezdését követően 2001-ben az egykori Mecseki Ércbányászati Vállalat műszaki szakemberei „A magyar uránbányászat története" címmel felbecsülhetetlen értékű ipartörténeti szakkönyvet adtak közre. A heroikus munka (melynek során végül már másfél kilométerre hatoltak a föld mélyébe) műszaki-technikai fejlődéstörténete tehát közkinccsé lett. A mecseki...
Várja már a karácsonyt?...
Rendhagyó karácsonyváró programra invitálja az Ökováros-Ökorégió Alapítvány a pécsieket december 15-e és 20-a között. Miként lehetünk tudatos vásárlók az ünnepek idején is? Hogyan...Karácsonyi ünnepi...
A Pannon Filharmonikusok rendezésében december 20-án 19 órakor lesz hallható Händel főműve a Messiás a Pécsi Bazilikában...
A karácsonyról tartanak...
Burján István és Kőszegi Gábor néprajzos muzeológusok tartanak előadást gyerekeknek karácsonyhoz kapcsolódó szokásokról és hagyományokról a JPM Néprajzi Múzeumban december 16, 17, 18 és...Eltűnt egy 58 éves férfi, a...
A Komlói Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a képen látható Harka László Istvánt, 58 éves férfit, aki április elsején otthonából eltávozott, azóta hollétéről nincs információ. Az...Érvényes műszaki nem,...
Lejárt műszakival és autójában egy bozótvágó késsel közlekedett egy járművezető, aki ellen szabálysértési eljárást...
Gázolt a Déli pályaudvarra...
Csak egy vágányon járhatnak a vonatok Kelenföld és a Déli pályaudvar között, mert elgázolt valakit a Székesfehérvárról érkező szerelvény szerda hajnalban - tájékoztatott a Mávinform...Gyermán Júlia és Vedres Csaba koncertet ad a székesegyházban
December 10-én, szerdán 19 órakor Gyermán Júlia és Vedres Csaba - Lélektánc című koncertje lesz a pécsi székesegyházban. A Pécsi Egyházmegye adventi rendezvényeire a belépés díjtalan. Az előadók a koncertről: „A „Lélektánc" című lemez elkészítésének gondolata először egy szentendrei orgona-hegedű koncert után merült fel bennünk. Az volt az érzésünk, hogy az ott előadott zenei anyag - annak ellenére, hogy különböző korok, stílusok képviseltetik magukat benne - kerek egésszé állt össze. A felvételek elkészítésekor döntő szempont volt a zene élő, technikai...Itt a vége. Itt a vége? A Fidesz-frakció lemondásra szólította fel kedden este Fodor Ibolyát
Közleményt adott ki kedden este a Fidesz pécsi városházi frakciója, melyben a közgyűlésből való távozásra szólítja fel Fodor Ibolyát. Az előzmények a kapcsolódó írásaink között a középső hasáb tetején a keretben olvashatók, a kommünikét az alábbiakban ismertetjük: "A Fidesz-KDNP frakció ma este megtárgyalta Fodor Ibolya ügyét és a következő, egyhangú döntést hoztuk: Elfogadjuk Fodor Ibolya kilépését a frakcióból, egyúttal nem tudjuk elfogadni és támogatni, hogy megtartaná a mandátumát és független képviselőként dolgozna tovább a pécsi közgyűlésben. Tisztelettel arra...
Mellár Tamás: "... mert majd jön valaki Budapestről, s az megoldja?"
Zsákutcában van-e Pécs és a Tudományegyetem? Kik tüntetnek és miért? Milyen lelkületű nép a magyar? A fentiekről kérdeztük Dr. Mellár Tamás egyetemi tanárt, a PTE KTK intézetigazgatóját, neves közgazdászt - aki nemrég a pécsi, internetadó elleni tüntetés egyik szónokaként vállalt szerepet, s került a hírekbe. - Ön szerint kik mennek az utcára? A hőbörgő csőcselék, a baloldali, esetleg amerikai bérencek vagy azok, akik valahogy véleményt szeretnének nyilvánítani? - Egy érdekes fordulat zajlik Magyarországon. A rendszerváltás után húsz évvel kezdenek rájönni, hogy itt demokrácia...
A rovat további témái
- Kisplasztikai quadriennálét szervez a Janus Múzeum
- Az egyházmegye lelkipásztoraival találkozott Udvardy püspök
- Ne főzzön-süssön az ünnepek alatt! Vigye a Szent Györgyből!
- Helyettes államtitkár nyitja meg az országos roma kiállítást Pécsett
- Más igazolványát használta, bíróság elé állhat
- Pécsi árváknak is ünnepi kirándulást ajándékoz a MÁV-START
« Előző
28161 | 28188 | 28215 | 28242 | 28269 | 28296 | 28323 | 28350 | 28377 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyar kutatók műszerei a fúziós...
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Így néz ki a szavazólap, amin az...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Mindenkinek el kellett hagynia az...
- Ismét megszólaltak a harangok Pécs...
- Itt a NAV legújabb privát és céges...
- Emberölés miatt tényleges...
- Döntött a köztársasági elnök, megvan...
- Négy városból is riasztották a...

