Karácsonyra szánt játékkonzolokkal csaltak áfát
Két és félmilliárd áfát csalt el az a bűnszervezet, amelyet a napokban buktattak le a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói. Az áfacsalók ezúttal játékkonzolokban és játékszoftverekben „utaztak"- írja közleményében a NAV. A bűnszervezetet budapesti illetőségű ügyvezetők irányították, olyan cégek élén, amelyek játékkonzolok és játékszoftverek forgalmazását és javítását végezték az ország egész területén, bűnszervezetben működtetett hálózatban. Az adómentes beszerzéseknek és a számla nélküli értékesítéseknek „köszönhetően" a termékeket így az itthoni piaci...A PTE festő szakos hallgatójának kiállítása nyílik
Hegedűs Alexandrának, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának negyedéves festő szakos hallgatójának Kísérletek címmel kiállítása nyílik a Jókai téren. A kiállítás megnyitójára december 11-én, csütörtökön 18 órakor kerül sor a VNA Galériában, a Jókai tér 2. szám alatt, melyet egészen január 15-ig tekinthetnek meg a festőművészet iránt érdeklődők. Hegedűs Alexandra munkái sokfélék, a festményein az olajfesték különféle kezelésével kísérletezik, de gyakran von be a műveibe más anyagokat is, papírt, illetve fát. A kiállítást megnyitja Somody Péter festőművész, a megnyitó...Elmarad a Pán Péter premierje a Pécsi Nemzeti Színházban
Köles Ferenc betegsége miatt december 12-én, pénteken elmarad a Pán Péter musical premierje - írja közleményében a pécsi színház. Pán Péter című előadásban Mr. Darling szerepét Bánky Gábor, Hook kapitányét pedig Götz Attila veszi át. Mivel az eredetileg tervezett bemutatóig már csak négy nap lenne hátra, és ez az idő nagyon rövid az új belépőknek a szerep megtanulására, kénytelenek voltak meghozni a döntést. Az első előadást december 14-én, vasárnap 19 órakor láthatják a Latinovits Zoltán bérlettel és az erre az időpontra szóló jeggyel rendelkező nézők. A Premier bérletesek...
Fodor Ibolya kedd reggeli...
Bejegyzést tett közzé a facebookon Fodor Ibolya önkormányzati képviselő, aki hétfőn felajánlotta kilépését a pécsi városházi...
Ha megunja valaki a...
A pécsi társasházi lakóközösségek a jövőben saját maguk dönthetik el, engedik-e, hogy póráz nélkül közlekedjenek a házban lakó...
Tolnai-próza vezeti fel a...
A Jelenkor irodalmi folyóirat decemberi lapszámának élén Tolnai Ottó prózája olvasható. Az írást Vladimir Nabokov novellája követi (Hetényi Zsuzsa fordításában és kísérőszövegével). A...Egyedi táblákkal...
Az Omega együttes tagjai szimfonikus zenekar és vegyeskórus kíséretében adják elő az Omega-oratóriumot a pécsi sportcsarnokban...
Nem teszik ingyenessé az...
Szakács László (MSZP) a parlament hétfői ülésnapján arról beszélt, hogy a kormány döntött a 2014-2020 közötti időszak országos...
126 milliós fejlesztés...
Támogatásban részesült a mohácsi GRÁF TRANS Bt. a Dél-Dunántúli Operatív Program „Telephelyfejlesztés a területi kohézióért" című konstrukció keretében...Újra meleg ételt osztanak az Irgalmasok Pécsett
Ingyenes ételosztás lesz december 13-án, szombaton 13 órakor a Betegápoló Irgalmasrend rendházának udvarán (megközelíthető a Munkácsy Mihály utca 2. felől, az udvari portán keresztül). A Betegápoló Irgalmasrend Pécsi Háza december 13-án, szombaton 13 órától ingyenes ételosztást szervez a rendház udvarán (Munkácsy Mihály utca 2. - Széchenyi tér között), ahol 150 adag meleg étel kerül szétosztásra a hajléktalanok és a rászorulók között.Kilép a Fidesz-frakcióból Fodor Ibolya, de nem mond le, így nem lesz időközi Kertvárosban
FRISSÍTVE: ITT A KILÉPÉSRŐL SZÓLÓ LEVÉL. A Pécsi Újsághoz eljutott információk szerint kilép a városházi Fidesz-frakcióból az elmúlt hetekben egy facebook-bejegyzése, az utóbbi napokban pedig egy 15 évvel ezelőtti gazdasági bűncselekmény miatt reflektorfénybe került - Pécs-kertvárosi egyéni körzetben megválasztott - képviselő, Fodor Ibolya. A Fidesz, mint szombaton megírtuk, belső vizsgálatot indított az ügyben, melynek során azt kívánják kideríteni, igazak-e sajtóban megjelent hírek, miszerint Fodor Ibolya sikkasztott volna 1999-ben, amikor még az Új Dunántúli Napló...
A héten ezeken a helyeken és időpontokban adhat vért
December második hetében is várják a véradókat Baranyában. December 8. és 14. között az alábbi helyszíneken és időpontokban segíthetünk a rászorulókon.Aki december 13. és 23. között ad vért egy zacskó szaloncukrot kap ajándékba. Intézeti véradások helyszínei és időpontja: Pécs Regionális Vérellátó Központ - 7621 Dischka Győző utca 7. hétfő, csütörtök : 7:30 - 17:00 óráig kedd , szerda, péntek : 7:30 - 15:00 óráig szombat: 7:30 -17:00 óráig adventi véradás (részletek: www.ovsz.hu ) Komlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1. hétfő : 7:00 - 11:30 óráig szombat: 7:00 -...Decemberben rendkívüli...
A NAV Dél-dunántúli megyei adóigazgatóságainak ügyfélszolgálatai az ünnepi munkarendhez igazodva rendkívüli nyitva tartással fogadják az ügyfeleket, így a Rákóczi út. 52-56. szám alatt...A ZSKN Madárbarát kert...
A Zsolnay Kulturális Negyed az elismerést a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől kapta. A dísztábla...
Fát akart lopni egy...
Őrizetbe vettek egy fatolvajt Szentdénesen. A szolgálatot teljesítő körzeti megbízott rendőrök december 7-én, vasárnap 15 óra körül észlelték, hogy egy mezőgazdasági cég...Siófokra fut a pécsi...
Pécsről Siófokra fut három nap alatt, így tiszteleg a siófoki Diótörő Balett vezetője, a hetente kétszer - immár húsz éve - Pécsről Siófokra ingázó balettmester, Stier-Bazsó Gabriella...Mesés hangulatban zajlott...
Rengeteg család, gyerek, szülő és nagyszülő látogatott a Hóbagoly Mesefesztiválra, hogy együtt utazzanak el a mesék csodálatos...
Elmarad a „Príma környék"...
A Pécsi Nemzeti Színházban történt szerepátvételek következtében létrejött megoldhatatlan egyeztetési problémák miatt a Pécsi Harmadik Színházban nem tudják megrendezni, így elmarad a...Pécsre a madár ugyan még jár, de autósból évről-évre egyre kevesebb
Több mint tíz százalékkal csökkent néhány év alatt az ország útjain a járműforgalom a legfrissebb adatok szerint. A hozzánk vezető utakat is kevesebben használták 2013-ban, azonban a 6-os még így is a legforgalmasabbak főutak egyike az országban - a Pécs-belvárosi szakaszán naponta több mint 26 ezer jármű dübörög. Öt év alatt több mint tíz százalékkal csökkent az ország útjain a járműforgalom, ezen belül a legjobban, tizenöt százalékkal a teherautóké. A közelmúltban közreadott, tavaly rögzített forgalomszámlálási adatok alapján ez a Pécsre vezető utakról is elmondható,...
Itt készülnek méregdrága fotók a gyorshajtókról hétfőn Pécsett
Hétfőn reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 09.30 Pécs, Mohácsi út 09.45 - 11.45 Pécs, Üszögi út 13.15 - 15.15 Pécs, Komlói út 15.30 - 17.30 Pécs, Nagykozári út 17.45 - 18.30 Pécs, Zsolnay Vilmos útJótékonysági Mikulás-kocogást rendeztek vasárnap Pécsett
Az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány támogatásért szerveztek fürdőruhás jótékonysági Mikulás-kocogást vasárnap Pécsett.Idén már harmadik alkalommal futottak a vállalkozó kedvűek meglehetősen szellős jelmezben a Szent István térről indulva a Ferencesek útján, a Széchenyi téren, a Mária utcán át a Király utca érintésével, majd vissza.A rendezvény célja az volt, hogy minél többen adakozzanak a gyógyuló és gyógyult daganatos és leukémiás gyermekeket és családjaikat segítő szervezetnek.
A rovat további témái
- Hatos lottó: valakinek nagy mákja volt, egyedül vitte a főnyereményt
- Több mint kétszázötven képviselő vett részt a pécsi képzésén
- Advent jegyében tart előadásokat a Keresztény Orvosok Társasága
- Egymásnak esett két pécsi nő egy boltban, mindketten megsérültek
- A Fidesz belső vizsgálatot indít a kertvárosi Fodor Ibolya elleni vádak miatt
- Nincs ötös a lottón, de a jokert most elvitte valaki
« Előző
28188 | 28215 | 28242 | 28269 | 28296 | 28323 | 28350 | 28377 | 28404 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyar kutatók műszerei a fúziós...
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Így néz ki a szavazólap, amin az...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Mindenkinek el kellett hagynia az...
- Ismét megszólaltak a harangok Pécs...
- Itt a NAV legújabb privát és céges...
- Emberölés miatt tényleges...
- Döntött a köztársasági elnök, megvan...
- Négy városból is riasztották a...

