Pécsi diák lett a „Felfedezettjeink 2015” pályázat közönségdíjasa

Pécsi diák lett a „Felfedezettjeink 2015” pályázat közönségdíjasa Bánki Benjámin, a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumának 9. osztályos tanulója szerezte meg a tehetségeket segítő szervezetek által indított „Felfedezettjeink 2015" pályázat közönségdíját. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács a magyarországi és országhatáron túl működő több, mint 1000 Tehetségpontban évek óta nagy érdeklődés mellett hirdeti meg a „Felfedezettjeink" pályázatot. Az idei felhívás újdonsága volt, hogy a 14 évesnél idősebb pályázóknak saját Prezi-bemutatkozást is be kellett nyújtaniuk az életpályájuk eddigi eredményeiről. A multimédia, a pezentációs...

Eljárást indíthatnak: nem tud német állami gondozottakról a baranyai kormánymegbízott

A német köztévé nemrég arról írt, hogy német állami gondozott gyerekeket hoztak egy Baranya megyei otthonba, hogy így jussanak pluszpénzhez. A kormánymegbízott nem tud ilyesmiről - olvasható a hvg.hu-n. A Baranya megyei kormánymegbízott nem tud arról, hogy német állami gondozott gyerekek nevelkednének a megyében, ilyen jelzést eddig sem a jegyzőtől, sem a rendőrségtől nem kapott - írja a Magyar Nemzet.Az újság hétfői cikke szerint Horváth Zoltán ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a német közszolgálati televíziós csatorna közelmúltban megjelent riportja szerint a gelsenkircheni...

Asztalosműhely égett Kölkeden, három vízsugárral oltottak

Teljes terjedelmében égett egy asztalosműhelyként használt melléképület vasárnap délután a Baranya megyei Kölked település II. Lajos utcájában. A tűzhöz Mohácsról riasztották a hivatásos tűzoltókat, akik három vízsugárral oltották el a lángokat. Az eset során senki nem sérült meg - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 

Vasúti fejlesztések:...

Vasúti fejlesztések: hamarabb érhetünk majd Budapestre és a Balatonra Ugyan készül a Dombóvár-Pécs-Magyarbóly szakasz fejlesztésének tanulmányterve, a nagyobb vasúti projekteket tartalmazó...

Itt készít képeket a...

Hétfőn reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 7.30 - 8.30: Siklósi út8.45 - 9.45: II. János Pál...

Hegyoldalba zuhant egy...

Súlyos baleset történt a 66-os számú főút Pécs és Mánfa közötti szakaszán - tájékoztatott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Letért az úttestről és az út menti hegyoldalba...

Mohácsi összefogás:...

Kellett a jó ötlet, az adományozókat megszólítók önzetlen munkája és máris a szombati jótékonysági esten félmilliót meghaladó összeggel gyarapodott a tehetséges fiatalok továbbtanulására...

Minden nap nyitva a...

A turisztikai igényhez igazodva májustól már a hét minden napján ízelítőt kaphatnak Mohácson a világhírű Busójárás hangulatából a Busóudvar interaktív kiállítására ellátogatók - írja a...

A közösségeket ünnepli a...

A közösségeket ünnepli a Pécsi Egyházmegye Pünkösdhétfőn Május 25-én, Pünkösdhétfőn rendezik meg a Pécsi Egyházmegyei Közösségek Ünnepét a Pécs-Málomi templomnál. Mint arról a Pécsi...

Antal nem bírta el a csomagot, lopott hát egy biciklit

Túl nehéz volt a csomagja a szentlőrinci férfinak, ezért lopott egy kerékpárt. Mint az a police.hu portálon olvasható, a rendelkezésre álló adatok szerint az 50 éves P. Antal áprilisban Szentlőrincen egy kerékpártárolóból ellopott egy biciklit. A nyomozók az elvégzett adatgyűjtés eredményeként pár órán belül azonosították a férfit, és este a lakásán fogták el. A kerékpárt is itt találták meg. A férfi beismerő vallomást tett, azt mondta hazafelé tartott a boltból, csomagja nehéz volt, ezért lopott magának egy biciklit mert úgy gondolta, hogy azzal majd könnyebben haza tudja vinni a...

Nincs utánpótlásuk az órásmestereknek, pedig Pécs eltartana még négy-öt ilyen vállalkozást

Nincs utánpótlásuk az órásmestereknek, pedig Pécs eltartana még négy-öt ilyen vállalkozást Az elmúlt néhány évben a Pécsett dolgozó órásmesterek majd' fele szüntette be működését. A szakmának nincs utánpótlása, pedig a város legalább négy-öt órásnak tudna megélhetést biztosítani - mondja az 1991 óta a Jókai utcában dolgozó Szentiványi László. Pécsett a hatvanas években közel negyven órásmester dolgozott, körülbelül huszonöten közülük az egykori Vegyesipari Vállalatnál - idézte fel Szentiványi László, aki huszonöt évig volt üzemvezető a cégnél. Akkoriban még rengeteg javítani való, főként orosz gyártmányú órával foglalkoztak. Az első jelentősebb változást a kvarcórák...

Ezeken a helyeken lesi az autókat a traffipax vasárnap Pécsett

Vasárnap reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  7.30 - 8.30: Athinay út 8.45 - 9.45: Szigeti út10.00 - 11.00: Nyugatipari út11.15 - 12.15: Makay István út13.45 - 14.45: Nendtvich Andor út15.00 - 16.00: 6-os fkl-i út pellérdi elágazó16.15 - 17.15: Pellérdi út17.30 - 18.30: Rácvárosi út18.45 - 19.45: Magyarürögi út20.00 - 21.00: Szigeti út

A taxis helyett a rendőrök...

A taxis helyett a rendőrök fuvarozták el az ittas, pofozkodó pécsi férfit Berágott egy erősen ittas férfi a taxisra, mert az nem volt hajlandó elfuvarozni. Megütötte a sofőrt és az autót is, tettét...

Tavaly sokaknak nem...

Tavaly sokaknak nem kellett, ezért idén kevesebbet költenek a nyári Idén a tavalyihoz képest csaknem nyolcmillió forinttal kevesebbet jut a rászoruló pécsi gyermekek nyári étkeztetésére. A város...

Pécsiként a magyarországi...

Pécsiként a magyarországi horvátokért: Gugán Iván a közösség minden tagját megszólítaná Tavaly novembertől a pécsi Gugán Iván az Országos Horvát Önkormányzat elnöke. Az egykori tévés, rádiós horvátnak vallja magát,...

Legalja: ellopták a mohácsi...

Legalja: ellopták a mohácsi óvodások májusfáját Eltűnt a Völgyesi Jenő Óvodában felállított májusfa - számolt be a Mohácsi Újság.hu. A pitiáner tolvaj egy parkba vitte...

Ha nem lesz élvonalbeli...

Ha nem lesz élvonalbeli csapat Pécsett, azzal az új stadionnak is biztosan lőttek Amennyiben a PMFC által kilátásba helyezett fellebbezés nem ér célt, s nem kapja meg az élvonalbeli szerepléshez szükséges...

Itt mérik szombaton Pécsett...

Szombaton reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30 Pécs, Zsolnay Vilmos út08.45 - 09.45:...

Június végéig mossák Pécsett a szeméttárolókat

Június végéig mossák Pécsett a szeméttárolókat Évente kétszer, tavasszal és ősszel tisztítja automatikusan, külön térítési díj megfizetése nélkül a BIOKOM az 1100 és a 770 literes lakossági nagy edényeket, amelyeket ezt követően matricás jelzéssel is ellát. A művelet június végéig tart Pécsett. A modern mosóautó először ugyanúgy kiüríti az edényeket, mint a hétköznapi kukásautók, de utána rögtön ki is mossa az edényeket nagy nyomással, fertőtleníti azokat zárt rendszerben. Az évi kétszeri mosás térítésmentes a lakosság számára. Az érvényben lévő, idevonatkozó jogszabályok szerint a hulladéktároló edények...

Baumaxos termékekre is érvényesíthető a jótállás

Baumaxos termékekre is érvényesíthető a jótállás Egyre többen fordulnak a baranyai kormányhivatalhoz azzal, hogyan érvényesíthetik az azóta már bezárt Baumaxban vásárolt termékekre vonatkozó jótállást. Van megoldás. Közleményt adott ki dr. Horváth Zoltán baranyai kormánymegbízott annak kapcsán, hogy a vásárlók egyre gyakrabban keresik fel személyesen vagy telefonon a kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályát azzal a kérdéssel, hogy milyen módon érvényesíthetik a februárban bezárt Baumaxban vásárolt termékkel kapcsolatos szavatossági, jótállási igényüket. Horváth Zoltán ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy a...

Befejeződött a Pécsi Gyermekotthon felújítása

Százhetvenmillió forintot fordítottak a Megye utcában található Pécsi Gyermekotthon felújítására, a beruházás eredményeképp az épület komfortosabb, gazdaságosabban üzemeltethető. A pályázati támogatással megvalósított beruházás révén az épület energiahatékonysága javult, továbbá a belső átalakítások után élhetőbbé, komfortosabbá vált. Az épületet Pavlekovics Ferenc, a Pécsi Egyházmegye pasztorális helynöke áldotta meg.A gyermekotthon felújításával párhuzamosan szakmai programok is megvalósultak a projekt keretén belül. A fejlesztést a pécsi önkormányzat indította el, de a...