Papi szülőket köszöntött a pécsi megyéspüspök

Papi szülőket köszöntött a pécsi megyéspüspök Másodszor hívta beszélgetésre, közös imára és agapéra Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye papjainak és papnövendékeinek szüleit a napokban. A nap lelki vezetője Kajtár Edvárd, a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa volt. Az előadó az érzelmi, emberi hátország fontosságára hívta fel a figyelmet, amikor a papi hivatástudat megsejtéséről, megértéséről beszélt a szülőknek. „Sajátos helyzetben vagyok, hiszen az én szüleim is itt vannak" - kezdte elmélkedését a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa. Kajtár atya nemcsak személyes tanúságtételt tett, hanem...

Bognár Szabolcs, a Vivat Bacchus "borfelelőse" ezúttal Don Juanként hódít

Bognár Szabolcs, a Vivat Bacchus Átütő siker Mozart Don Giovanni című operája Pécsett. Hogyan lesz egy zömök, csupa derű énekesből elegáns, minden hölgy álma, velejéig gonosz Don Juan - kérdeztük Bognár Szabolcstól, a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) művészétől. - Humoros, jópofa embernek tartják, de ez a forma nehezen hozható folyamatosan.- Az alapkarakterem bohókás, vidám, zenei szóval buffó. Szeretek sokat beszélni, hamar középpontba kerülök, még ha nem is igyekszem a poénos sztorikkal. Ez látszik a szerepeimben is. Gulyás Dénesnek, a PNSZ operatársulat igazgatójának köszönhetem eddigi operaénekesi pályámat. Tőle...

Drága lehet az uszítás: pénzbírság helyett akár nyolc évre is ítélhetik a siklósi férfit

Pénteken tárgyalta a Pécsi Törvényszék annak a siklósi férfinek az ügyét, aki társaival uszító plakátokat ragasztott ki Siklós belvárosában. Korábban pénzbüntetésre ítélték, ami ellen fellebbezett. A mostani tárgyaláson azonban kiderült, mivel a közösség elleni uszítást a vádlott csoportosan követhette el, jóval súlyosabb büntetést, akár nyolc évig tartó szabadságvesztést is kiszabhatnak vele szemben, ha beigazolódik a bűnössége.  Közösség elleni uszítás vádjával állt pénteken a Pécsi Törvényszék előtt egy férfi, aki társaival Siklóson uszító plakátokat ragasztott ki a...

Forgalomkorlátozás a...

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz május 9-én a Máriagyűdre tartó gyalogos zarándoklat miatt - közölte szombat reggel a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A BMRFK értesíti a...

Rendkívül ritka hüllő...

Rendkívül ritka hüllő bukkant fel Dunaszekcső közelében Egy Magyarországon rendkívül ritka hüllő, a haragos sikló egy példánya bukkant fel Dunaszekcső közelében. A több mint egy...

Törtek-zúztak a Pécsi...

Három szobor is megsérült a Zsolnay-negyedben a Pécsi Egyetemi Napok idején, kettőt biztosan szándékosan rongáltak meg ismeretlenek - írja a hirado.hu Kiderült: az alkotások közül kettőt...

Kíváncsi a POSzT-zsűri...

Nyilvánosságra hozták pénteken a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szakmai zsűrijének névsorát, a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság is négy-négy tagot...

Szombattól...

A BIOKOM Nkft. tájékoztatása szerint május 9-én, szombaton a reggeli óráktól előreláthatólag május 12-én, kedd délutánig a közlekedés biztonságossá tétele érdekében balesetveszélyessé...

Történelmi malom újult meg...

Magyar-horvát együttműködésben uniós források felhasználásával újult meg a közelmúltban a vízimalom mintegy 52 millió forintból a Baranya megyei Orfűn. A beruházó Malomkő Alapítvány az...

Őri László a pécsi adakozó testvérekre emlékezett

Őri László a pécsi adakozó testvérekre emlékezett Egy testvérpár, Szauter Anna és Gusztáv 1925-ben hagyatékukat a Majorossy Imre utca 10. szám alatti ingatlant adományozták Pécs városának, óvoda létesítés céljára. Szándékuk 1942-ben valósult meg, azóta gyerekzsivajjal teli óvoda üzemel a volt családi kúriában. Az adományozó testvérek emlékére a polgári városvezetés 80 éves adósságát törlesztve, köszönetét kifejezve emléktáblát avatott. Az ünnepségen dr. Őri László alpolgármester mindamellett, hogy köszönetét fejezte ki a család hozzátartozóinak elmondta, hogy: „fontos azokra emlékeznünk akik, önzetlenül a kultúra, az...

Félmillió forintot szán a város az "ezeréves" pécsbányai gesztenyés megmentésére

Félmillió forintot szán a város az Biztató fejleményekről szerzett tudomást hírportálunk a gombás kéregrák fertőzés által fenyegetett pécsbányai "ezeréves" gesztenyéssel kapcsolatban. Az önkormányzat 500 ezer forintot szán növényvédelemre, egyúttal a kéthektáros - természetvédelmi oltalom alatt álló - terület felügyeletével egy helyi egyesületet is megbíznak.Minderről Róka Róbert, az önkormányzat környezetvédelmi referense készített előterjesztést, amelyet csütörtökön tárgyalt meg és fogadott el egyhangúan a városfejlesztési és kommunális bizottság. A dokumentum felidézi a tavaly októberi cikkünkben a...

Paks II: Horváth Zoltán szerint év végére meglehet a környezetvédelmi engedély

Paks II: Horváth Zoltán szerint év végére meglehet a környezetvédelmi engedély Eltökélt szándékunk, hogy a tervezett két új atomerőművi blokkot felépítjük Pakson - mondta a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtökön Pakson, azon a sajtótájékoztatón, amelyet az új blokkok környezetvédelmi engedélyezési eljárása keretében rendezett közmeghallgatás szünetében tartottak. A környezetvédelmi engedélyezési eljárás dokumentumai jó minőségben tartalmazzák azokat a környezeti hatásokat, amelyekre az erőmű építése során számítani kell - jelentette ki Aszódi Attila. Szeretnénk olcsó villamos energiát biztosítani az országnak, a...

ÖPE-közlemény a Flextronics...

ÖPE-közlemény a Flextronics távozása kapcsán Az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz péntek délelőtt az Összefogás Pécsért Egyesület.  "A legújabb...

Az adóbevallás miatt tovább...

A NAV Baranya Megyei Adóigazgatóságának központi ügyfélszolgálata (Pécs, Rákóczi út 52-56. szám alatt) a személyijövedelemadó-bevallás közelgő határideje miatt a rendes ügyfélfogadáson...

Tűz ütött ki egy családi...

Tűz keletkezett egy családi házban Szigetváron, a Zalka Máté utcában - tájékoztatott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az épületet a szigetvári hivatásos tűzoltók oltják,...

Traffipax pénteken Pécsett...

Péntek reggel fél nyolc és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 08.30: 5721-es út Pécs és Újpetre közötti...

Újabb árhullám jön a Dunán,...

Újabb árhullám jön a Dunán, de úgy tűnik, ez sem lesz vészes Április elején vonult le az első tavaszi árhullám a Dunán, s most útnak indult a következő is. Ez sem ígérkezik vészesnek,...

„Sokszorosan megfizettem a...

„Sokszorosan megfizettem a hibámért Súlyos betegségéből felépülve, várhatóan a közeli jövőben visszatér a pécsi közgyűlésbe Fodor Ibolya. A kertvárosi képviselő...

Pongó Guinness-rekord kísérletre készül Komlón

A Guinness szabályok szerinti hivatalos rekordkísérletet hajt végre május 8-ai kezdettel Lassan Zoltán (országosan ismert becenevén Pongó) Komlón. A világon elsőként 56 órán keresztül fog edzeni, mindössze óránként 5 perces szüneteket tartva. Pongó azért vállalkozott az embert próbáló kísérletre, hogy felhívja a figyelmet a mozgás fontosságára és közösségé kovácsolja a sportkedvelőket, akik a komlói Tenkes Fitness sportközpontban csaknem három napon keresztül szurkolhatnak neki. „A legfőbb célom, hogy a helyi közösséget összefogjam az eseménnyel. A látogatók számára ez egy...

Harmincötezren az egyszerűsített adóbevallást választották

Harmincötezren az egyszerűsített adóbevallást választották 2015-ben a Dél-dunántúli régióban 35 343 adózó választotta érvényesen az egyszerűsített személyijövedelemadó-bevallást, amely 6 százalékkal több mint az elmúlt évben (Baranya: 17 139, Somogy: 11 137, Tolna: 7 067). A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 1453NY nyilatkozatok alapján feldolgozott adatokból valamint a saját adatbázisában nyilvántartott adatokból személyre szabott egyszerűsített bevallásokat készített, amelyeket 2015. április 30-ig juttatta el az érintett magánszemélyeknek postán vagy elektronikusan. Az elkészített bevallás tartalmazza a kiszámított adóalapot, az azt terhelő...

Fűszerünnepet és borfesztivált rendeznek Pécsett

A gasztronómia, az ízek, az illatok és a zene áll a középpontban a Pécsi Fűszerünnepet is magában foglaló Bor, Mámor, Pécs nevet viselő, vasárnapig tartó rendezvényen a baranyai megyeszékhelyen. A pécsi belvárosban, a Széchenyi téren fűszernövények ültetésével vette kezdetét immár negyedik alkalommal a Pécsi Fűszerünnep, amely az egy nappal korábban induló borfesztivál társrendezvényeként igyekszik mozgalmat teremteni a mediterrán hangulatok városában. Az eseményen Páva Zsolt fideszes polgármester óvodás gyermekekkel helyezte el a palántákat, de a délután folyamán Csizi Péter...