Mohácsi összefogás: félmilliót adományoztak a civileknek
2015. május 17. vasárnap 18:20
Kellett a jó ötlet, az adományozókat megszólítók önzetlen munkája és máris a szombati jótékonysági esten félmilliót meghaladó összeggel gyarapodott a tehetséges fiatalok továbbtanulására létrehozott, de erre az évre már szinte kiürült Mohácsért Közalapítvány számlája - számolt be a Mohácsi Újság.hu.
A hírportál beszámolója szerint a Duna Irodaház kupolatermében az elegánsan megterített asztalok mellett helyet foglalt közönséget szombaton este dr. Legányi Jenő, a Mohácsért Közalapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy az 1991-ben alapított szervezet az elmúlt évtizedekben helyi fiatalok százainak tudott anyagi támogatást biztosítani a tanulmányaik folytatásához. Az alapítvány előző évi számláját azonban mindössze 40 ezer forinttal zárták.
Schreiber Tibor és Amrich László, két helyi étterem vezetője, valamint Szabóné Bere Erzsébet többségi tulajdonos sajátos ötlettel állt elő az alapítvány számlája gyarapítására: a foglalkoztatásukban álló, szakácsmester vizsgát most szerzett Fábik József, Kiss Zoltán és Lippói Gergő „mesteri munkájával" lássanak vendégül adományozókat.
Mint az a Mohácsi Újság.hu-n olvasható, az ötlethez többen is csatlakoztak és végül több mint félmillió forinttal gyarapodott a szervezet.
A TELJES CIKK IDE KATTINTVA OLVASHATÓ.
Forrás: Mohácsi Újság.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

