Június végéig mossák Pécsett a szeméttárolókat
2015. május 15. péntek 17:53

Évente kétszer, tavasszal és ősszel tisztítja automatikusan, külön térítési díj megfizetése nélkül a BIOKOM az 1100 és a 770 literes lakossági nagy edényeket, amelyeket ezt követően matricás jelzéssel is ellát. A művelet június végéig tart Pécsett.
A modern mosóautó először ugyanúgy kiüríti az edényeket, mint a hétköznapi kukásautók, de utána rögtön ki is mossa az edényeket nagy nyomással, fertőtleníti azokat zárt rendszerben.
Az évi kétszeri mosás térítésmentes a lakosság számára. Az érvényben lévő, idevonatkozó jogszabályok szerint a hulladéktároló edények karbantartása és tisztítása a tulajdonos, illetve a használó feladata.
Azok a lakóközösségek, amelyek úgy ítélik meg, hogy a BIOKOM által biztosított évi két alkalomnál többször tartanak igényt az edények tisztítására, a BIOKOM edénymosási szolgáltatást vállal külön megrendelés alapján, amiért viszont már fizetni kell.
Különösen ajánlott ez a melegebb, nyári hónapokban, hiszen ilyenkor a szerves hulladékok is gyorsabban bomlanak, valamint a szokásosnál több gyümölcsmaradék is kerül a hulladéktároló edényekbe, amelyek gyorsan erjedésnek indulnak. A tavaszi edénytisztítási akció 2015. május elején kezdődött Pécsett, s várhatóan június végéig tart.
Forrás: BIOKOM Nonprofit Kft.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

