A Szent Mór Katolikus Iskolaközpontban járt a főpásztor
A pénteki Köznevelési Nap szakmai programját követően Udvardy György megyéspüspök vezetésével megkezdődött a Pécsi Egyházmegye oktatási intézményeinek látogatása.A látogatások fő célja, hogy az iskolák és óvodák nevelőtestületeivel és a püspöki biztosokkal megbeszéljék az új köznevelési stratégia megvalósítását, valamint az intézmények szerepvállalását.A főpásztor és munkatársai a következő három hétben az egyházmegye 16 nevelési intézményét keresik fel. Első alkalommal a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpontban jártak, ahol - mint tagintézményi partnerek - jelen voltak a Szent...
Megemlékezést tartottak a doni áttörés évfordulóján Pécsett
A Barbakánnál található II. Világháborús emlékműnél tartottak megemlékezést és koszorúzást a doni áttörés évfordulója alkalmából kedden Pécsett. A rendezvényt a Szabolcs Fejedelem Hagyományőrző Egyesület szervezte, az eseményen részt vett dr. Őri László, Pécs alpolgármestere.Tóth János, a Hagyományőrző Egyesület elnöke szerint kötelességünk leróni tiszteletünket az 1943 telén áttörést elért és az ott elhunyt katonáink előtt. Elmondta, Pécs nemcsak bányászváros, hanem katonaváros is volt, és számos pécsi honvédet adott a magyar hadseregnek. Így különösen fontos a...
Ököllel támadt a körzeti megbízottra egy férfi, lecsukták
A Pécsi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy férfit, aki az egyik Pécs közelében található településen rátámadt a körzeti megbízottra. A nyomozás eddigi adatai szerint az ittas gyanúsított január 6-án egy Pécs közeli településen, a vele szemben intézkedő körzeti megbízottat többször megpróbálta ököllel megütni, kirúgta a lábát, s ettől az intézkedő rendőr a földre került. A hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított férfit egy hónapra helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, mert indoklásuk szerint a bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsított...
Hóra várva: a Misinán...
A múlt héten esett hó gyorsan elolvadt, így nem sokáig használhatták a pécsiek a sípályát a Misinán, de ha az előrejelzések...
A szervezkedési jog...
Az európai uniós jog és a szervezkedési jog megsértésének nevezte Benke Norbert, a Vasas Szakszervezet regionális vezetője a...
Gázolt a vonat, jelentős...
Halálra gázolt egy ismeretlen embert a vonat a pécsi vonalon Sárosd és Nagylók között kedden kora délután, egy szakaszon...
Láthatatlan fényeket...
Erostyák János előadása a láthatatlan fények világáról este hét órakor várja látogatóit a Zsolnay Negyed E78...
Ezt olvashatjuk a Jelenkor...
Már kapható a pécsi irodalmi folyóirat, a Jelenkor januári száma. A Saul fia című filmről is olvasható benne egy érdekes...
Csőtörés javítása miatt...
Sérült vízvezetéket cserélnek a Tettye Forrásház szakemberei Pécsett a Felsőmalom utcában. A munkavégzés idejére a Felsőmalom utca Rákóczi út és Munkácsy utca közti szakaszát teljes...Három óra alatt elfogták a tékesi betörőt
A Komlói Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le egy tékesi férfival szemben a nyomozást, aki egy családi házból készpénzt lopott el. A rendőrség tájékoztatása szerint a 18 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy tavaly november 7-én Tékesen betörte egy családi ház ajtaját, majd az épületből készpénzt lopott el. A rendőrség a helyszínen végzett adatgyűjtés eredményeként azonosította a helyi férfit, akit három órán belül lakásán elfogtak, előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki.A Komlói Rendőrkapitányság a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az ügy...
Kigyulladt egy helyi járatú autóbusz motortere Pécsett
Füst szállt fel a 2-es jelzésű busz motorteréből hétfőn, a tüzet eloltották. A katasztrófavédelem közlése szerint az Uránváros és Mecsekszabolcs között közlekedő autóbusz motortere füstölt.A sofőr egy tűzoltó készülékkel eloltotta a tüzet, a város hivatásos tűzoltó pedig visszahűtötték a felhevült alkatrészeket. A járatról mindenkit leszállított a buszsofőr, a gyors beavatkozásnak köszönhetően a lángok nem terjedtek tovább az utastérre, így senki nem sérült meg.
A felhők között a Napot is láthatjuk ma Pécsett - már nyílik a hóvirág
Záporok ugyan előfordulhatnak, de komolyabb csapadék nem várható kedden és szerdán Pécsett. Az enyhe időjárásnak köszönhetően már van olyan kert a városban, ahol kinyílott a hóvirág. Az Országos Meteorológiai Szolgálat pécsi állomásán készített előrejelzés szerint kedden felszakadozik, csökken a felhőzet, majd változóan felhős lesz az ég. Zápor előfordulhat, de jelentősebbb mennyiségű csapadék nem várható. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke plusz kettő, legmagasabb értéke 9 fok körül alakul. Szerdán változóan felhős idő várható, szintén előfordulhatnak majd záporok. A...
Majd' százezer utas fordul...
Több mint egy évtizede annak, hogy csodájára jártak a mohácsiak a kikötőben lehorgonyzott első szállodahajóknak. Magas...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Korábbi pécsi vívók és...
Hatodik alkalommal rendezték meg a senior vívók és az öttusázók találkozóját január 9-én, szombaton a Ciszterci Rend Nagy...
Keddtől újra lehet...
Keddtől az üzemeltetői feladatokat ellátó BIOKOM Nonprofit Kft. feloldja a látogatási tilalmat, így holnaptól ismét szabadon...
Hétfőn indulhat meg a...
Folytatódnak a pécsi Magasház bontásának előkészítésével kapcsolatos munkálatok. A felvonulási terület kialakítása miatt...
Sikeres évet zárt a megyei...
A pénzügyi stabilitás megteremtése, az igényekhez igazított képzések elindítása, a mikrohitelezés folytatása, a helyi termékek...
Gombokkal háborúznak a Művészetek és Irodalom Házában
A Gombháború című filmet vetíti január 12-én az Időgép-Időkép Filmklub a Művészetek és Irodalom Házában.Az 1962-es Gombháború című fekete-fehér, francia vígjátékot Yves Robert rendezte, melyet most az Időgép-Időkép Filmklub mutat be a filmrajongóknak.A filmben két falu kiskamasz gyerekei harcolnak egymás ellen mindenféle eszközökkel, botokkal és kövekkel. Az ellenségeskedések egyik eleme, hogy a fogságba esett "nyunyókat" megfosztják gombjaiktól és így kell - a mellékesként kiosztott pofonok után - hazakullogniuk. Az ellenség táborában átélt megaláztatások azonban még...
Kábítószert találtak egy mohácsi férfi kabátjában
2016. január 10-én, vasárnap 11 óra körül Mohácson, egy társasház lépcsőházában egy helyi lakossal szemben intézkedtek a rendőrök.A 29 éves L. László kabátjának zsebéből alufóliába csomagolt, fehér színű kábítószergyanús anyagok kerültek elő, amelyet a rendőrök a férfi elfogását követően lefoglaltak.A gyanúsítottnál alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott, vele szemben a Mohácsi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
Vesztegetés miatt áll a Pécsi Törvényszék elé egy ügyvéd
Szerdán tárgyalja a Pécsi Törvényszék annak az ügyvédnek az ügyét, aki a vád szerint megpróbált megvesztegetni egy börtönőrt. A bíróság közlése szerint az ügyvédként tevékenykedő vádlott börtönben lévő ügyfelének cigarettát próbált meg bejuttatni a büntetés-végrehajtási intézetbe úgy, hogy egy őrnek pénzt ajánlott fel. A vádlott két cigarettásdoboz közé helyezett 5000 forintost nyújtott felé, de az intézet alkalmazottja a kérést elutasította, amit a kamerák is rögzítettek.A Pécsi Járásbíróság korábban a vádlottat hivatali vesztegetés bűntette miatt hatszázezer forint...A rovat további témái
- Füstbe borult egy lakás Mohácson, kiköltöztették a lakókat
- Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten
- Traffipax Pécsett: hétfőn napkeltétől napnyugta utánig
- A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei
- A jövő héten visszatér a tél: várhatóan Pécsett is újra szükség lesz a hólapátokra
- Két pécsi férfi verekedett, egy nő súlyosan megsérült
« Előző
24678 | 24705 | 24732 | 24759 | 24786 | 24813 | 24840 | 24867 | 24894 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...

