Hétfőtől lehet licitálni a baranyai állami földekre

Iskolába tört be egy 19 éves fiatal, lekapcsolták

Pécsi püspök is téma volt a kegyeletkonferencián
A mauzóleum-felújítások a nemzeti identitás erősítését is szolgálják, így azok megújulása és megnyitása a közönség előtt kiemelt jelentőséggel bír - fogalmazott L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára pénteken a XIV. Országos Kegyelet és Emlékezet Konferencián. "A kormány által elindított felújítási programok mögött minden esetben tudatos identitásformáló, nemzeti tudatot erősítő megfontolások állnak" - emelte ki L. Simon László, aki a konferencián a Széchenyi-mauzóleum és a keszthelyi Festetics-mauzóleum felújítását mutatta be. Az államtitkár felidézte, hogy a...Maró vegyi anyag miatt...
Brómoldat ömlött ki a kémia szertárban, több mint hatszáz embernek kellett elhagynia az épületet. Pénteken nem sokkal dél után a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották a Jókai utcai...Ismét pécsi győzelem...
Több mint ezer négyfős csapat, négyezer középiskolás diák adta le nevezését az idén immár harmadik alkalommal elinduló PénzSztár vetélkedőre. A TAS-11 Kft. által megrendezett Országos...Rétvári Mohácson:...

Az ÖPE szerint kaotikusak a...

Két autót is szándékosan...

Megtartották a Kossuth...

Több mint százan vehetik át mesterlevelüket ma Pécsett
Idén szeptember elsejétől csak azok az oktatók vehetnek részt gyakorlati képzésben, akik mestervizsgával rendelkeznek. A pécsi kamara 255 mesterember képzését végzi el idén 23 szakmában. Pénteken több mint százan veheti át mesterlevelüket a Pécsi Kereskedelmi Központban. A képzésekre országos elismertséggel bíró oktatókat, mérnököket kért fel a kamara, valamint a képzés alatt a legmodernebb technológiákat felsorakoztató üzemekbe szervezett szakmai látogatásokat.Pénteken délelőtt a következő szakmák képviselői kapják meg ünnepélyes keretek között a mesterleveleket: cukrász,...Világhírű hálózatkutató tart előadást Pécsett
Barabási Albert László, a hálózatkutatás egyik kiemelkedő nemzetközi szereplője érkezik Pécsre a Pécsiközgáz meghívására november 23-án, hétfőn 16 órától a Tudásközpontban.A világhírű előadó mára a hálózatok kutatásának megkerülhetetlen szereplője, oktat és kutat az amerikai Harvard Egyetemen, Prima Primissima díjas, az MTA külső tagja. Villanások - a jövő kiszámítható című könyvéből ismeretterjesztő tévésorozat is készült. Mostani előadása a hálózatok - természeti és társadalmi - felépítéséről és kontrolljáról szól, az érdeklődők kuriózumnak számító előadáson ismerkedhetnek meg...Pécsi sürgősségi: a hozzátartozóknak kívül tágasabb, avagy tessék elolvasni a szabályzatot!

Traffipax pénteken Pécsett...

Az ország minden megyéje...

Nem lehet korizni csütörtök...
A meleg időjárás miatt november 19-én, csütörtökön délután technikai és biztonsági okokból zárva lesz a Pécsi Műjégpálya. A vezetőség szerint pénteken már ismét lehet korcsolyázni. A...Emlékeztető: virágvásárt...
Kedvező árakon lehet szezonnövényeket, virághagymákat vásárolni november 20-án, pénteken 9 és fél egy között Pécsen, a Kossuth téren. Páva Zsolt polgármester kezdeményezésére ugyanis Pécs...Ős-Dráva: elkészült a...
Elkészült a dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva program vízkormányzási rendszerének első eleme: a Dráva Cún-Szaporca holtágának vízpótlását biztosító duzzasztót...Siklósnagyfalu: súlyos...

Nagy Bordói Kóstoló: Villány erősségei is bemutatkoznak

Így néz ki a felújított pécsi jégpálya - Fotók!

Tévés kulisszatitkokról is beszélt Kert Attila pécsi előadásán a párizsi terror kapcsán

A rovat további témái
- Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
- Pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató lesz Pécsett
- Hárommilliós civil támogatást kap a pécsi gyermekklinika
- Csillagászokká válhatnak a kicsik szerdán Pécsett
- Hoppál: "A kulturális közfoglalkoztatásnak a legjobbak az eredményei"
- Rendőrök segítettek egy pécsi családnak Csongrádon
« Előző
24570 | 24597 | 24624 | 24651 | 24678 | 24705 | 24732 | 24759 | 24786 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...