Folyamatosan zajlanak az egyeztetések a pedagógusokkal
2016. január 22. péntek 13:25

A kormányzat folyamatosan egyeztet a pedagógusokkal az oktatás helyzetéről és finanszírozásáról - jelentette ki Rétvári Bence pénteken a TV2 Mokka című műsorában. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára erről annak kapcsán beszélt, hogy immár száz oktatási intézmény írta alá azt a petíciót, amely az oktatás rendszerének átalakítását és a finanszírozás bővítését szorgalmazza.
A kereszténydemokrata politikus elmondta: a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások során elsősorban munkajogi kérdések kerülnek a fókuszba, a Nemzeti Pedagógus Karral pedig az adminisztratív terhek csökkentéséről egyeztetnek. Ez utóbbi eredményeként nem kettő, hanem ötévente kell majd önértékelést készíteniük a pedagógusoknak.
Mindehhez hozzátette, hogy eddig 200 milliárd forintot fordítottak a pedagógusok fizetésének emelésére, és az idén is 34 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.
Arról is szólt, hogy az Európai Unió elutasította Magyarország azon kérését, hogy járuljon hozzá a migráns gyerekek ellátásának költségeihez. Erre 5,5 milliárd forintot költött a magyar állam és 1,2 milliárd forintnyi támogatást kért, hiába - mondta Rétvári Bence.
Képünkön: Rétvári Bence.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...

