Korábbi pécsi vívók és öttusázók csaptak össze
2016. január 11. hétfő 17:40

Hatodik alkalommal rendezték meg a senior vívók és az öttusázók találkozóját január 9-én, szombaton a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium dísztermében.
Vízkereszt, vagy vívni akartok? - Ezzel a jelmondattal indult útjára még 2007-ben az elsősorban a seniorok, egykor aktívabb vívók és öttusázók múltidéző gálaeseménye.
Egy-egy év kimaradással idén - nem sokkal Vízkereszt után 2016. január 9-én - már a VI. alkalommal jöttek össze a Pécsivívás és az egykori öttusa vonzásában élők, hogy egy barátságos párbajtőr csapatversenyennyel szórakoztassák magukat és a közönséget.
Ezúttal 15 vívó versenyzett 5 csapatban, amelyeknek 35 fős közönség drukkolt. Eközben generációk: edzők, tanítványok, barátok, klubtársak örvendeztek, beszélgettek.
A Páva Péter és Varga János ötletéből indult találkozó versenyét idén is a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium dísztermébe tarthatta a keddenként itt edző "senior alapcsapat".
A megmérettetés idei legjobbja a Hoffbauer Márk szakosztályvezető, Kisida Kata és Lippai Tibor egykor aktívabb vívók alkotta majd' legfiatalabb csapat volt.
EQM - PTE-PEAC - Fotó: Plazzeriano Gábor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

