Hamis adatokat diktált be egy férfi az ellenőröknek
Valótlan adatokat adott meg az ellenőröknek, majd a kötelezvényt is aláírta egy férfi Pécsett. Egy helyi járatú autóbuszon utazott menetjegy és bérlet nélkül egy 54 éves pécsi férfi január 23-án délután egy órakor Pécsett, majd amikor az ellenőrök kérték a menetjegyét, valótlan adatokat adott meg, és a pótdíjról szóló kötelezvényt más nevében írta alá. Az ellenőrök hívták a rendőröket, akik előállították a férfit és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elmondta, a személyi igazolványa nála volt ugyan, mégsem adta át az ellenőröknek, hanem kitalált adatokat diktált be, és a...
Véget ért az Ökumenikus imahét Pécsett
Az Ökumenikus imahét január 15. és 22. között zajlott. Ezen a héten minden este a keresztények egységéért imádkoztak a történelmi egyházak és a kisebb keresztény gyülekezetek tagjai is. Az idei Ökumenikus imahét mottója ez volt: „Krisztus szeretete szorongat minket..." Pécsett az imádságot minden este más közösség imaházába, templomába szervezték, és az igehirdetés feladata is mindig más felekezet lelkészének, papjának jutott.Az Ökumenikus imahét pécsi nyitó istentiszteletét Kajtár Edvárd, a székesegyház plébánosa tartotta az evangélikus templomban. „Jézus halála...
Szentlőrinci Gazdanapok: kedvezmények a kiállítóknak
A Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány az idén augusztus 11-13. között rendezi meg a Szentlőrinci Gazdanapokat. A kiállítók február 20-ig kedvezményesen rendelhetnek meg szolgáltatásokat. A kiállítás kapcsán - hasonlóan a korábbi évekhez - most is igyekeznek a szervezők partnerek lenni a bemutatkozásban. Minden kiállítónknak, aki február 20-ig megküldi megrendelését, az alábbi kedvezményeket biztosítják:- 12 százalékos árkedvezmény a megrendelt kiállítási szolgáltatások minden tételére kiterjedően, - a megrendelés kiegészítéseként 5 db vendégbelépőt térítésmentesen...
Több százmilliót fordíthat...
Hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának növelését célzó program indult Pécsett, ennek megvalósítására 850 millió...
Bébiszitterkedés Londonban:...
Többek között a tinédzser és egyetemista lányokat érinti ez a téma, manapság rengetegen jelentkeznek AuPair-nek a gimnázium...
A Bocuse d'Or-on fújják a...
A Pannon Filharmonikusok ismét a győzteseknek játszik. A sportolók után most a gasztronómia olimpikonjai előtt Lyonban, a...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Magasház, Jókai tér,...
Régóta húzódó problémás ügyek végére került pont az elmúlt időszakban. Ide sorolható a nemrég lebontott Magasház, vagy a Jókai...
Elmarad a keddi Piszkavas...
Elmarad a keddi Piszkavas előadás a Pécsi Harmadik Színházban László Csaba színművész sérülése miatt. A színház tájékoztatása szerint a színész január 17-i Komámasszony, hol a...Február 28-ig még lehet jelentkezni cserediáknak
Tízből kilenc baranyai középiskolás szívesen lenne cserediák külföldön. A három legjellemzőbb motivációs tényező a megyei diákok számára a nyelvtanulás, a kaland és a kultúrák találkozásából adódó élményék szerzése. A baranyai középiskolások 45 százaléka európai országban, 43 százaléka pedig Észak-Amerikában lenne cserediák, míg kisebb részük, 12 százalékuk Dél-Amerikába menne szívesen - többek között ezek derültek ki a nemzetközi diákcsere programokat szervező, nonprofit American Field Service (AFS) online felméréséből. A baranyai középiskolások 2017. február 28-ig...
Felújításokat végeztek a Komlói Bányász sportcsarnokban
Új padlóburkolatot kapott a Komló Bányász sporttelepén található tornacsarnok. Az összesen több mint 35 millió forintos, önkormányzati támogatásból és társaságiadó-felajánlásokból finanszírozott beruházással befejeződött a létesítmény többlépcsős renoválása. Az önkormányzat és az üzemeltető sportszervezetek már több éve dolgoznak közösen a KBSK sporttelepén található létesítmények rendbe hozásán és korszerűsítésén. A felújítás költségei egy összegben túlságosan magasak lettek volna, ezért a lehetőségekhez igazodva, kisebb lépésekben lehetett csak a szükséges munkákat elvégezni.A...
Garázs égett a Dobó István utcában Pécsett
A környező utcák lezárásra kerültek, amíg a rendőrségi mesterlövész kilőtte a palackokat. Hajnali 5:40 kor érkezett a riasztás, hogy Pécsett, a Dobó István utca egyik családi házának garázsa ég. A Pécsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság nagy erőkkel vonult a helyszínre, a Baranya Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálattal avatkoztak be. Egy darab nitrogén palack, két darab orvosi oxigén palack, két darab 23 kg-s PB gázpalack, egy darab dissou palack, egy darab oxigén palack és egy farab 6 kg-s PB gázpalack érintett a tűzben, ezeket az egységek kihozták a melléképületből és...Pocsék a levegő Pécsett:...
Páva Zsolt, Pécs polgármestere hétfőn reggel elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát. Azt kéri az önkormányzat, aki...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Intézeti véradások helyszínei és...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Zúzmarával, köddel indul a...
A következő napokban is többfelé ködös lesz az idő, ezeken a helyeken ónos szitálás is lehet. A hideg némileg mérséklődik, de...
Egymillió forintos...
Több mint két évtized után először kap saját edzőtermet a karatesport Komlón. A japán stílusban berendezett, a sportág...
Íme a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...
Szálló por: tovább romlott a levegő minősége
Az ország nagy részén tovább nőtt a légszennyezettség, a magas szálló por tartalom miatt vasárnap már tizenhét település levegőjét minősítette veszélyesnek az Országos Közegészségügyi Központ (OKK). Az OKK térképén vasárnap Budapest, Tököl, Dorog, Vác, Esztergom, Győr, Sopron, Szeged, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Oszlár, Miskolc, Kazincbarcika, Sajószentpéter, Eger és Salgótarján szerepelt a veszélyes levegőminőséget jelző piros színnel. Emellett Mosonmagyaróvár, Szentgotthárd, Várpalota, Pécs levegőjét egészségtelennek minősítették. A levegő szennyezettségének egészségügyi...
Csodálatos madarakról láthatható kiállítás
Február 28-ig még látogatható a MADART - „Madarak földön, égen 2016" című kiállítás a JPM Természettudományi Múzeumban. (Pécs, Szabadság u. 2.)A tárlaton 52 alkotó igéző pillanatfelvételeiben gyönyörködhetünk. Az előző évekhez képest újdonság, hogy a fotósok dinamikusabb, izgalmasabb témákat örökítettek meg, azaz inkább mozgásban lévő madarakat szemlélhetnek a látogatók.A kiállítás 2016 novemberétől volt megtekinthető, az érdeklődők még február 28-ig elérhetik.
A város néhány pontján évekkel ezelőtt megállt az idő: hány az óra, Vekker úr?
Pécsett a közterületen található órákból több is csak naponta kétszer mutatja a pontos időt, legfeljebb egy percen keresztül. Néhány ugyanis megállt, méghozzá évekkel ezelőtt. Napjainkban sok gyakorlati hasznuk már nincs a köztéri óráknak, hiszen szinte mindenki zsebében ott lapul egy telefon, így könnyen megtudható, mennyi is az idő. Ezért inkább városképi szempontból fontos, hogy járjanak az órák, mert ha a szerkezetek valamiért elakadnak, az olyan érzetet kelt, mintha nem lenne gazdájuk.Nos, Pécsett legalább három ilyen óra is van. Mindegyiknek más a története.A Hungária...
A rovat további témái
- Óvodából, családi házból és áruházból is loptak
- Nyereményjátékot hirdet a Zsolnay Negyed
- Sólyom Katalin színművésznő vehette át a rangos pécsi elismerést, a Tüke-díjat
- Ezek voltak ezen a héten az ötös lottó nyerőszámai
- Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
- Már tizenhárom településen veszélyes a levegő
« Előző
20493 | 20520 | 20547 | 20574 | 20601 | 20628 | 20655 | 20682 | 20709 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...

