Pécsett is fellép Alexandra Soumm, a Nemzeti Filharmonikusok vendége
Alexandra Soumm hegedűművész a Nemzeti Filharmonikusok vendége lesz: január utolsó hetében Budapesten, Pécsen és Miskolcon lép színpadra Kovács János vezényletével. A Müpában rendezett január 25-i hangverseny Stravinsky I. és II. szvitjével kezdődik. Ezt követően Mendelssohn e-moll hegedűversenye hangzik el, amely a zeneszerző utolsó alkotókorszakában keletkezett. Mozart A-dúr hegedűversenye a műfaj legnépszerűbb darabjai közé tartozik, amelyben a szerző összegezte a versenymű fejlesztésében elért vívmányait. Az est Mozart D-dúr "Haffner" szimfóniájával zárul -...
Átmenetileg nem jár a mohácsi kompjárat
Bizonytalan ideig szünetel a kompközlekedés Mohácsnál szombat délutántól. A rendkívüli hideg időjárás és az erősödő jégzajlás miatt ugyanis a Dunán teljes hajózási zárlatot rendeltek el - tájékoztatta a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. az MTI-t. A közleményben azt írták: a szombati utolsó átkelőhajó 15 órakor indul a baranyai város kompkikötőjéből. Amint az időjárási körülmények megengedik, illetve a hajózási zárlatot feloldják, a járatokat újraindítják a kompkikötő és a Mohácsi-sziget között - tették hozzá. A mohácsi Duna-szakaszon legutóbb január 10. és...
Autó gyulladt ki a pécsi állatkert közelében
A pécsi állatkert közelében, a Dömörkapui úton kigyulladt autó motorterében és utasterében is lángok keletkeztek. A gépkocsiban utazók időben kiszálltak, így senki nem sérült meg a tűzeset során. A helyben tartózkodók megkísérelték elfojtani a lángokat, ám sikertelenül. A tüzet a helyi hivatásos tűzoltók fojtották el, a rajok jelenleg már a szükséges utómunkálatokat végzik - átvizsgálják az autót, valamint lehűtik a még izzó alkatrészeket.
Előzetesben a kábítószerrel...
A Pécsi Járásbíróság január 21. napján elrendelte két férfi előzetes letartóztatását egy hónapra,...
Vince-napi hagyományőrző...
A Vince-napi hagyományokat elevenítik fel szombaton és vasárnap Villányban és a környező borvidéki településeken. Disznótoros...
Egyes jelzőtáblákat további...
Létezik ugyebár az eredeti jelentés, amit egy KRESZ-táblának üzennie kell a motorizált társadalomnak, illetve a gyalogosoknak....
Pénztárcát lopott egy...
Azt hitte, hogy a saját pénztárcáját tette zsebre egy asszony Komlón. Lopás miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság az...
Népszerű gyakorlati hely a...
A Baranya Megyei Kormányhivatal szívesen fogadja a felsőoktatási intézményekből érkező hallgatókat szakmai gyakorlatra. Az...
A pécsi bányamanóknak nem...
Nem felejtik a bányászathoz köthető szokásokat a keleti városrészben. Több iskolában is bányamanók viszik tovább a...
Remény Útja: megemlékezést tartanak idén is
Hétfőn több száz résztvevő jelenlétében idén is megtartják a második világháborút követő délvidéki vérengzések áldozatainak tiszteletére a Remény Útja elnevezésű megemlékező rendezvényt Pécsett. A 13:15-kor a Kossuth téren kezdődő rendezvény keretében a résztvevők a pécsi Kossuth térről indulnak és a Kálvária dombra sétálnak fel, ahol várhatóan 13:50-től beszédet mond Decsi István, Pécs alpolgármestere és Barkóczi Csaba, a Rákóczi Szövetség tagja, Kosztolányi Dezső Céltársulás elnöke.Helyszín: Pécs, Kossuth tér (13:15) és Kálvária domb (13:50)Időpont: január 23., hétfő -...
Traffipax szombaton Pécsett és környékén
Szombat reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30-08.30: Pécs, Szigeti út08.45-09.45: Pécs, Abaligeti út10.00-11.00: Pécs, Magyarürögi út11.15-12.15: Pécs, Pellérdi út13.15-14.15: Pécs, Nyugati ipari út14.30-15.30: 6-os fkl-i út pellérdi elágazó 15.45-16.45: Pécs, Tüskésréti út
Folytatódik az óvodafejlesztési program Pécs-Keleten, megújul a Hirdi Óvoda
Csaknem százmillió forintot költenek a Hirdi Óvoda felújítására. Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő közleménye. „Pécs 2010-ben nagyszabású oktatásfejlesztési programba vágott bele, melynek keretében a város szinte minden oktatásintézményébe új informatikai eszközöket építettek be, a Leőwey Klára Gimnázium felújításra került csakúgy, mint a Mezőszél utcai, Rácvárosi és Gosztonyi utcai óvodák. A város célul tűzte ki, hogy a megkezdett programot folytatja, melynek keretében a 2014-2020 között pályázati forrásokra tíz pályázatot nyújtott be tizennégy feladatellátási hely...
Teljes útlezárás a 6-os...
Mecseknádasd határában egy fa dőlt az úttestre, eltávolítása folyamatban van. Egy fa dőlt az úttestre január 20-án 12...
Ventilátorral bővült a...
Szellőztetésre, illetve akár zárt terekben keletkezett tüzek habanyaggal történő oltására is alkalmas az a nagyteljesítményű...
Egy elromlott wc-tartály...
Szerdán, amikor a beázás első jelei mutatkoztak a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületében, még senki sem...
Dr. Antos Árpád sportvezető...
Pécs Város az úszás sportág területén végzett fáradhatatlan sportvezetői, sportszervezői tevékenysége elismeréseként Pécs...
Egy nap alatt két ittas...
Két férfit fogtak el ittasság-ellenőrzés során a rendőrök Pécsett. A Maléter Pál úton igazoltattak a rendőrök január...
Az ország legnagyobb...
Elindult Bajáról csütörtök délután a horvát-szerb közös Duna-szakaszra a Széchenyi, az ország legnagyobb jégtörő hajója....
Négy muzsikuscsaládról nyílik kiállítás a Tudásközpontban
„És a muzsika a mi családi szakmánk dísze, becsülete" címet viseli az a kiállítás, amit pénteken, 17 órai kezdettel nyitnak meg. A helyszín a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, annak is IV. emelete, a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtára lesz. A tárlat egész évben látogatható, melynek főmunkatársa dr. Varga Ildikó zenetörténész, aki a témakörben tanulmányt is írt. A Szigriszt, a Poldini, az Agócsy valamint a Horváth családot több dolog is összekapcsolja, aminek az élén mindenképpen a zeneművészet áll. Ugyanis az említett muzsikusfamíliák tagjai sokat tettek...Traffipax pénteken Pécsett és környékén
Pénteken reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30-08.30 Pécs, Athinay út08.45-09.45 Pécs, Szigeti út10.00-11.00 Pécs, Pellérdi út11.15-12.15 Pécs, Nyugati ipari út13.15-14.15 Pécs, Megyeri út14.30-15.30 Pécs, Nagy Imre út15.45-16.45 Pécs, Athinay út
Péntektől újra korlátozhatják a vizet a tartozóknál
Január 20-án véget ér a Tettye Forrásház Zrt. az extrém hidegre való tekintettel meghosszabbított ünnepi önkéntes moratóriuma. A Tettye Forrásház Zrt. a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2016-ban is felfüggesztette az esedékes vízkorlátozásokat az év végi ünnepek idejére.Az önkéntes moratórium eredetileg január 5-ig tartott volna, azonban a szolgáltató az extrém hidegre való tekintettel január 20-ig meghosszabbította. Ezután azonban a nehéz helyzetben lévő ügyfeleknek is törekedniük kell a számlák kifizetésére.A jogszabályok alapján azoknál a felhasználóknál, akik...
A rovat további témái
- Közeledik a magyar kultúra napja, több programmal is készülnek Baranyában
- Kemény mínuszokra és ködre is készülni kell hétvégén
- Nem adják fel: most is zajlanak a tárgyalások egy németországi repülőjárat indításáról
- Nem mindegy, milyen logóval ellátott menetjeggyel buszozunk
- Januárban már lehet jelentkezni az érettségire
- Csaknem 200 milliótól búcsúzik Pécs, nem szállnak be a települések az itt tanulók ebédjébe
« Előző
20520 | 20547 | 20574 | 20601 | 20628 | 20655 | 20682 | 20709 | 20736 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...

