Új, hiánypótló kötet jelent meg Bárdi Lászlótól

Új, hiánypótló kötet jelent meg Bárdi Lászlótól Közel harminc kínai kutatóútja alapján írta meg „Őstörténetünk ösvényein" című képekkel és térképekkel gazdagon illusztrált kötetét Bárdi László neves kelet-kutató egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Ázsia Központjának alapítója. A munka nóvumokat is felmutat a magyarság őstörténetét és a keleti rokonságát illetően.  A könyvet pénteken kora este mutatták be a Művészetek és Irodalom Házában telt ház előtt. A szerzővel Rezsőházy Rudolf, a Belga Királyi Akadémia tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja beszélgetett.A rendezvényen köszöntőjében Őri László...

Veszedelmes viszony: többször is megszúrta alvó partnerét egy nő

Veszedelmes viszony: többször is megszúrta alvó partnerét egy nő Emberölés kísérlete miatt folytat eljárást a rendőrség egy fiatal nő ellen, aki a gyanú szerint többször megszúrt egy alvó férfit Egerágon.  A gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezéséről szombaton döntött jogerősen a Pécsi Járásbíróság - közölte az MTI-vel Barkaszi Attila, a Pécsi Törvényszék szóvivője. Kiemelte: a nő a hatóság szerint előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére követte el a bűncselekményt. A nyomozás eddigi adatai szerint a nő tavaly egy internetes közösségi oldalon ismerte meg a sértettet, és tavaly augusztusban először a saját, másnap...

Váradi Lőrinc lett az Év zászlósa a tűzoltóknál

Váradi Lőrinc lett az Év zászlósa a tűzoltóknál Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön tartotta a az évértékelő értekezletét, amelynek keretében elismerések átadására is sor került. Váradi Lőrinc c. tűzoltó főtörzszászlós, Baranya megyei tűzoltó, főigazgatói tárgyjutalomban részesült.  Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató a 2016-ban a szakmai feladatok végrehajtásában kiemelkedő, és magas színvonalon nyújtott teljesítménye elismeréseként tárgyjutalom elismerést adományozott Váradi Lőrinc c. tűzoltó főtörzszászlós részére, az „Év zászlósa" ügyeletesi...

Feltört egy buszt,...

Feltört egy buszt, szétverte a pénztárgépet Lopás miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság az ellen a 18 éves sásdi férfi ellen, aki egy távolsági buszt tört fel tavaly...

Pécsre is érkeznek...

Pécsre is érkeznek külföldről problémás használt autók, nem árt vigyázni vásárláskor Emelkedik a forgalom a használt autókat kínáló kereskedésekben. A vásárlók elsősorban a benzines, kis- és középkategóriás...

Busók erre, busók arra:...

Busók erre, busók arra: számos helyre hívják vendégségbe a mohácsi télűzőket Bár még szűk két hét van hátra a busójárásig, mohácsi maszkosokat már most is sok helyen el lehet csípni. A közelmúltban több...

Traffipax szombaton Pécsett...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Egészség, teljesség címmel...

Egészség, teljesség címmel folytatódott a szabadegyetem Február nyolcadikán Egészség, teljesség címmel folytatódott a szabadegyetemi konferenciasorozat. A témáról Udvardy György...

Számlán a pénz: új úton...

Számlán a pénz: új úton közelíthetik meg a Mecsekoldalban lakók a belvárost Egymilliárd forintos állami támogatásból végezhet el útfejlesztési beruházásokat a pécsi önkormányzat a következő időszakban....

Hidegvágóval ütött tarkón egy férfit a fiatal

Hidegvágóval ütött tarkón egy férfit a fiatal A Pécsi Járásbíróság február tizedikén elrendelte egy fiatal férfi előzetes letartóztatását egy hónapra súlyos testi sértés bűntette alapos gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított február 8-án délelőtt tíz óra körüli időben Pécs közterületén szidalmazni kezdte a sértett, aki erre nem reagált, így a gyanúsított a hátizsákjából elővett egy 36 cm hosszú, másfél cm átmérőjű hidegvágót és azzal egy alkalommal tarkótájékon ütötte a sértettet. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el.A helyhez nem kötött életformát...

Lezárták a Nagy Lajos király útját, kisfiút hozott a mentőhelikopter

A gyermekklinika közelében, a 6-os főútra szállt le egy mentőhelikopter pénteken délben.  Olvasóink jelezték, hogy pénteken dél körül a rendőrök lezárták a rendőrök a Nagy Lajos király útját a Szabadság utcai kereszteződés közelében, majd egy mentőhelikopter landolt az úttesten. A Pécsi Újság.hu értesülései szerint egy súlyos állapotba lévő kisfiút szállítottak a gyermekklinikára.Miután a kis beteget átvette a kórház személyzete, majd a gép is felszállt, a forgalom újraindult. Azt egyelőre nem tudni, mi történt a gyermekkel.  

Folytatódott a volt Zsolnay-dolgozók perének tárgyalása

Folytatódott a volt Zsolnay-dolgozók perének tárgyalása A napokban a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság két perben a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 14 dolgozójának ügyét tárgyalta.   Munkaviszony jogellenes megszüntetése anyagi jogkövetkezménye iránt indított pereket 136 volt dolgozója ellen a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. Kúriai kijelölés folytán az ügyeket a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tárgyalja. A jogviták alapja az, hogy a dolgozók azonnali hatályú felmondással szüntették meg jogviszonyukat a Zrt-nél a tavalyi év júniusában. A volt munkáltató szerint azonban e dolgozói felmondások...

Farsangi karnevált...

Farsangi karnevált rendeznek a Kodály Központban Pénteken este a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar, valamint a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkórusa...

Ez igen: lopni ment a...

Ez igen: lopni ment a boltba egy tolvaj, aztán bealudt, a tulaj ébresztette fel Egy pellérdi üzlet tulajdonosa kért segítséget a rendőrségtől csütörtökön reggel, mivel nyitáskor egy ismeretlen férfit talált...

Szakközépiskolában...

Szakközépiskolában toborozták a határvadászokat A Baranya Megyei Rendőr - főkapitányság toborzócsoportja a napokban Pécsett a Pollack Mihály Szakközépiskolában várta a...

Csökkennek a tartozások a...

Csökkennek a tartozások a városi cégeknél, de így is akad, aki több százezerrel lóg Az elmúlt években folyamatosan csökkentek az önkormányzati tulajdonú cégek felé fennálló lakossági tartozások. Összességében...

Egész délután játék lesz a...

Egész délután játék lesz a Pécsbányai Közösségi Házban Pénteken a Kultúrházak éjjel-nappal program keretében nagy bulival készülünk a Házban! Számos játékkal és érdekességgel várják...

Traffipax pénteken Pécsett...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén Pénteken reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Mohácsi busók mutatkoznak be a Pepita Kultúrtérben

Mohácsi busók mutatkoznak be a Pepita Kultúrtérben Farsangi mulatság vidám közösségi programokkal, népi hagyományokra épülő vetélkedőkkel, mohácsi busók ízelítő bemutatkozásával, boszorkányégetéssel. A város legőrültebb, legviccesebb farsangi mulatáságán vehetnek részt az érdeklődők február 18-án délután két órától a Pepita Kultúrtérben. (Zsolnay Vilmos út 12.) A program szervezője a Tett-Hely Ifjúsági Egyesület.Programok:14:00-16:00 Bosziépítés és fánk készítés14:30-16:00 Vetélkedő (jelentkezés a helyszínen)16:00-17:30 Farsang farka mulatozás (Rezesbanda, lakodalmas menet, hintómese, mókaházasság, boszorkányégetés és még a...

Összedobták a pénzt a képviselők, új bejáratot kapott a mentőállomás

Összedobták a pénzt a képviselők, új bejáratot kapott a mentőállomás Miután az elmúlt időszakban több fontos, sokmilliós fejlesztés is lezajlott a pécsi mentőállomáson, most három önkormányzati képviselő anyagi hozzájárulásával, közel egymillió forintból megújult az épület bejárata. - Nem egyedi fejlesztésről van szó, hanem egy folyamat részeként tekintünk a beruházásra, amelynek köszönhetően kedvezőbb körülmények között tudják fogadni a mentősök a pécsiek hívásait - mondta dr. Őri László a saját, valamint Tihanyvári Dóra és Decsi István képviselői keretéből megvalósuló fejlesztés kapcsán a helyszínen csütörtökön reggel.Emlékeztetett arra, hogy a...

Matyi Dezső korábbi cégének hitelezői nélkül nem lehet tárgyalni az Alexandra jövőjéről

Matyi Dezső korábbi cégének hitelezői nélkül nem lehet tárgyalni az Alexandra jövőjéről Több mint 9 milliárd forintot követel 102 hitelező az Alexandra-boltokat korábban üzemeltető Pécsi Direkt Kft.-től, ezért az ő érdekeik figyelembe vétele nélkül nem lehet jogszerűen tárgyalni a hálózat jövőjéről - közölte a Matyi Dezső pécsi nagyvállalkozó korábbi könyvkereskedelmi cégének felszámolását végző Kvantál Kft. csütörtökön az MTI-vel. A társaság az Alexandra könyvesbolt-hálózat ügyének előzményeiről azt írta: a boltokat 2014-ig üzemeltető Pécsi Direkt Kft. ellen a Fővárosi Törvényszék 2015. március végén rendelt el - jelenleg is zajló - felszámolási eljárást. Kiemelték:...