Kikerics túrán vehetnek részt az érdeklődők

Kikerics túrán vehetnek részt az érdeklődők December végétől február közepéig nyílik a Szársomlyón a fokozottan védett magyar kikerics. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által szervezett garantált túrák résztvevői a ritka növény mellett a Szársomlyó növénytani, állattani, kultúrtörténeti értékeit is megismerhetik. A túra helyenként sziklás, köves terepen halad, amely nedves időben csúszóssá válhat, ezért feltétlenül szükséges a bokát jól tartó, csúszásmentes lábbeli viselete.Túranapok egész évben: szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap. Indulás helye: Nagyharsányi Szoborpark. Az indulás időpontja: 10:00 óra...

Tűzoltók mentették ki a gödörbe esett kutyát

Tűzoltók mentették ki a gödörbe esett kutyát Szerda reggel riasztották a tűzoltókat Komlóra, ahol egy kutya gödörbe esett. Az Esze Tamás utcai családi ház udvarán két méter mély szennyvízgödörbe esett egy német juhász kutya. A tulajdonos próbálta kiemelni az állatot, de nem járt sikerrel. A tűzoltók létrával másztak le a mélybe, majd a felszínre hozták a megrémült állatot. A kutya nem sérült meg a zuhanás során, de kimerült volt, és átfázott a hideg szennyvízben.

A rehabilitáció hatékonyságát segítő centrumot hoz létre a klinikai központ

A rehabilitáció hatékonyságát segítő centrumot hoz létre a klinikai központ Az idegrendszert ért károsodások rehabilitációjának hatékonyságát segítő kutatásfejlesztési és szolgáltatási centrumot hoz létre 650 millió forintos európai uniós forrásból a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja (PTE-KK) - közölte Dóczi Tamás idegsebész szerdán az MTI-vel.  Az idegsebészeti klinika professzora kiemelte, hogy a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (Ginop) finanszírozott műszerbeszerzéssel a klinikum mintegy egymilliárd forintos beruházással felépült, 2015 decemberében átadott - elsősorban neurológiai, de kardiológiai és pulmonológiai...

Szerzetesközösségek...

Szerzetesközösségek találkoztak Kozármislenyben Gyertyaszentelő Boldogasszony napján találkoznak minden évben a szerzetesközösségek, hogy tanúságot tegyenek hivatásukról,...

Továbbképzésen vettek részt...

Továbbképzésen vettek részt az óvodapedagógusok Belső képzést szervezett a Pécsi Egyházmegye közoktatási irodája óvodapedagógusok részére a közelmúltban. Az egész napos...

Munkába menet, az utcán...

Munkába menet, az utcán vertek meg egy férfit A rendőrök negyven percen belül elfogták azt a férfit, aki egy járókelőt bántalmazott Szigetváron.  A rendőrségtől kért...

Februártól újra kéthavonta...

Februártól újra kéthavonta jelenik meg a Várak, kastélyok, templomok magazin Február 16-tól újra kéthavonta jelenik meg a Várak, kastélyok, templomok című - az elmúlt három évben kizárólag évkönyv...

A háromdimenziós...

A háromdimenziós technológiáról tudhatunk meg többet Az egy kis esti fizika programsorozat következő alkalmával dr. Nyitray Miklós tart előadást a 3D technológiáról a Művészetek...

Orvosi receptekkel üzletelt...

Orvosi receptekkel üzletelt két nő Komlón, 1,4 millió forintot kaszáltak vele A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt...

Gyakrabban járőröznek majd a külsőbb városrészekben a közterület-felügyelők

Gyakrabban járőröznek majd a külsőbb városrészekben a közterület-felügyelők Az eddigieknél nagyobb figyelmet fordít a közterület-felügyelet a belvároson kívüli részekre - tudta meg hírportálunk. Märcz János, a szervezet nemrég megválasztott vezetője munkatársunknak elmondta, céljuk, hogy a pécsiek „még nagyobb biztonságban tudják magukat és vagyontárgyaikat".  Több mint húsz éve szolgál a köztereseknél Märcz János, akit előbb nyáron a Pécsi Közterület-felügyelet megbízott, majd a napokban „állandó" vezetőjévé neveztek ki. A szervezet munkáját az évtizedek alatt alaposan megismerte, tudja tehát, hogy miben javultak az...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30-08.30: Pécs, Tüskésréti út08.45-09.45: Pécs, Málomi út10.00-11.00: 58-as fkl-i út Pécs - Pogány közötti szakasza11.15-12.15: 58-as fkl-i út, Szalánta belterülete13.15-14.15: 57-es fkl-i út 34 KM szelvény14.30-15.30: Pécs, Siklósi út15.45-16.45: Pécs, Keszüi út

Zavarta a zenés hangjelzés, ezért fejbe vágta a sofőrt

Zavarta a zenés hangjelzés, ezért fejbe vágta a sofőrt A Pécsi Járásbíróság február hetedikén kelt ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntette és testi sértés vétsége miatt, ezért őt két év börtönre ítélte, melynek végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette. A tényállás szerint 2014. december 5-én délután, egy baranyai településen a sértett egy 10-15 km/ h sebességgel haladó kisteherautóról gázpalackokat árult, eközben a gépjárműre szerelt hangszóróból zenés hangjelzés szólt. A vádlott egy közeli házban tartózkodott, nehezményezte a hangjelzést, először szidalmazta a sértettet,...

Eredménytérkép készül...

Eredménytérkép készül Pécsett, bárki bármikor nyomon követheti a város fejlődését Új szolgáltatást indított el a város annak érdekében, hogy bárki bármikor nyomon követhesse a város fejlődését - jelentette be...

Embercsempészet...

Embercsempészet előkészülete miatt ítéltek el egy férfit A Siklósi Járásbíróság február hetedikén bűnösnek mondta ki P.M. horvát állampolgárt egy rendbeli embercsempészet bűntettének...

Tovább emelik a német...

Tovább emelik a német nemzetiségi oktatás színvonalát Újabb oktatási intézmények átvételét, modern ifjúsági tábor, jobb óvodarendszer, új tanösvények és hatékonyabb ifjúságpolitika...

Ismét téliesre fordult az...

Ismét téliesre fordult az időjárás, akár öt centiméter friss hó is hullhat Baranyában Kedd reggel óta havazik Pécsett, egyelőre nincsenek komoly fennakadások a közlekedésben és az energiaellátásban. Az Országos...

Péntekig látogathatjuk az...

Péntekig látogathatjuk az Ökovárost az Árkádban Óriás Ökováros , ökoshopping játék, jövő park sétány elektromos bringákkal és e-autóval, helyi termékek és megannyi meglepetés...

Matyi Dezső szerint...

Matyi Dezső szerint átverték, ezért vége az Alexandrának - vagy mégsem? Az Alexandra bolthálózat alapítója, Matyi Dezső ellentmondásosan nyilatkozik a cég további sorsát illetően: a TV2-nek azt...

Orfű rendezi idén tavasszal a modellvitorlázók világbajnokságát a Pécsi-tavon

Orfű rendezi idén tavasszal a modellvitorlázók világbajnokságát a Pécsi-tavon Magyarország rendezi a 2017. évi modellvitorlázó világbajnokságot május 1-14 között a Pécshez közeli, festői szépségű üdülő-településen, Orfűn. A XIX. NAVIGA RC SAILING világbajnokság rendezési jogát, a Pécsi Ércbányász Modellező Klub és az Orfűi Vitorlás Egyesület közös pályázata nyerte el és hozta a Pécsi-tóra.  Orfű község és a tavat üzemeltető nonprofit Kft. támogatása mellett a Magyar Vitorlás Szövetség vette szárnyai alá a világbajnokságot és teszi lehetővé, hogy a Pécsi-tó történetének eddigi legjelentősebb vízi-sport eseménye megvalósuljon a Mecsekalján.Májusban több...

Lecsúszott az útról és falnak csapódott egy autó Mohácson

Lecsúszott az útról és falnak csapódott egy autó Mohácson FRISSÍTVE: Egy gázelosztó, egy hirdetőtábla és egy kerítés is megsérült. Lesodródott az úttestről és falnak csapódott egy személyautó kedd délelőtt a mohácsi Budapesti úton.  A balesethez a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járművet és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Az egységek feszítővágó berendezés segítségével szabadították ki az autóban utazó két embert.Az ütközés olyan nagy erejű volt, hogy az első futómű a motorral együtt kiszakadt a helyéről, és a szemközti árokba csapódott. Az ütközés során egy gázelosztónak, egy hirdetőtáblának...

Régiségeket, drága holmikat lopott öt házból egy férfi

Régiségeket, drága holmikat lopott öt házból egy férfi Betöréses lopás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság az ellen a 48 éves helybeli férfi ellen, aki öt pécsi ingatlanba tört be 2016 nyarán. A gyanúsított az általa feltört házakból általában régiségeket, porcelán dísztárgyakat, órákat és ezüst evőeszközöket lopott el. Előfordult olyan eset is, hogy társával egy 33 éves szintén pécsi férfival együtt készpénzt, laptopokat és telefonokat vittek magukkal.A betöréses lopás miatt folytatott nyomozást a rendőrök a napokban befejezték, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.