Veszedelmes viszony: többször is megszúrta alvó partnerét egy nő
2017. február 11. szombat 15:00

Emberölés kísérlete miatt folytat eljárást a rendőrség egy fiatal nő ellen, aki a gyanú szerint többször megszúrt egy alvó férfit Egerágon.
A gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezéséről szombaton döntött jogerősen a Pécsi Járásbíróság - közölte az MTI-vel Barkaszi Attila, a Pécsi Törvényszék szóvivője.
Kiemelte: a nő a hatóság szerint előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére követte el a bűncselekményt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a nő tavaly egy internetes közösségi oldalon ismerte meg a sértettet, és tavaly augusztusban először a saját, másnap pedig a férfi egerági lakóhelyén találkozott vele. Aznap hajnalban az ágyában alvó férfit négyszer megszúrta a felsőtestén - ismertette.
Barkaszi Attila hangsúlyozta: az egyik sérülés akár a férfi halálát is okozhatta volna, de azt a gyors orvosi segítség elhárította.
A szóvivő az MTI érdeklődésére elmondta, a rendőrség még az elkövetés napján eljárást indított a nő ellen, de akkor még súlyos testi sértés miatt. A napokban azonban megváltoztatták a bűncselekmény minősítését, és ezért döntött szombaton a bíróság a gyanúsított előzetes letartóztatásáról.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...

