Szénabálák kaptak lángra, de nem volt életveszély
Nagy kiterjedésű kazal gyulladt meg Geresdlak külterületén - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Szénabálák kaptak lángra a Baranya megyei Geresdlak külterületén. Teljes terjedelmében égett egy mintegy harmincszor harminc méteres kazal. A mohácsi és a véméndi hivatásos tűzoltók dolgoztak a helyszínen, ahol a legközelebbi épület a báláktól mintegy száz méterre van, így azt nem veszélyeztette a tűz.
Még mindig nem mérnek a traffipaxok, de legyünk óvatosak!
A rendőrség úgynevezett települési terve szerint szombaton a pécsi és környékbeli utakon sehol nem mérik az autósok sebességét. Érdeklődésünkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a tervben megadott adatok helyesek - azaz tényleg nem mérnek. Sőt, legközelebb csak június 19-én, hétfőn lehet találkozni a sebességmérő berendezésekkel az utakon.
Házaspár ad komolyzenei koncertet a Zsolnay-negyedben
Kokas Katalin és Kelemen Barnabás házaspár koncertjét tartják meg a POSZT egyik kiemelkedő off-programjaként szombaton a Zsolnay-negyedben található Liszt Ferenc Hangversenyteremben. A Liszt- és Kossuth-díjjal kitüntetett művészek 15 órától lépnek színpadra. Az előadás védnöke Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. A részvétel ingyenes, de a korlátozott férőhelyek miatt szükséges a regisztráció, amit itt lehet megtenni.
Nem lesz jó időnk hétvégén...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton a magasban továbbra is hidegebb levegő érkezik térségünk...
Ez igen! Újra Európa-bajnok...
Az önvédelmi ismereteknél lényegesen többet ad a dzsúdó (magyarosan cselgáncs), vallja Kersics Antal. A PVSK...
Az M60-as autópályán...
A rendőrök négy óra alatt több szabályszegést is felfedtek az M60-as autópálya pécsudvardi felhajtójának térségében történt...
Körözött személyt fogtak el...
Elfogatóparancs alapján körözött férfit fogtak el a rendőrök Pécsett. Pécsett az Indóház téren fogták el a rendőrök...
Kincsek éjszakája lesz a...
Az év legrövidebb éjszakáján, június 24-én láthatók lesznek a Püspöki Kincstár értékes műalkotásai, a Székesegyházban több...
Őrző-védő szolgáltatás...
Bukócégek, strómanok és szövevényes alvállalkozói lánc segítette azt a pécsi bűnszervezetet, amely mintegy 200 dolgozó bére...
Még több rászoruló gyermek kaphatja ingyen az ebédet Pécsett a nyári szünidőben
Az önkormányzat bővíti a jogosultak körét, így még több gyermek étkezhet ingyen a szünidőben. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő általános iskolás diákok is élhetnek a lehetőséggel, ha szüleik kérik azt. A szünidei gyermekétkeztetésről szóló rendelkezések alapján az önkormányzatok a szülők kérelmére ingyenesen biztosítja a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére. Ennek költségeit az állam és az önkormányzat együttesen állja. A tapasztalatok szerint...
Megint nem mérnek a traffipaxok egy ideig Pécsett
A rendőrség úgynevezett települési terve szerint pénteken a pécsi és környékbeli utakon sehol nem mérik az autósok sebességét. Nem tévedés. Érdeklődtünk, s azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a tervben megadott adatok helyesek - azaz tényleg nem mérnek. Sőt, legközelebb csak június 19-én, hétfőn lehet találkozni a sebességmérő berendezésekkel az utakon.
Papszentelést és éjszakai zarándoklatot tartanak Pécsett
Szombaton ünnepi szentmise keretében pap- és diakónusszentelés lesz a pécsi Székesegyházban. A jelenleg Pécs-Gyárvárosban diakónusként szolgáló Sas Norbertet pappá, Fekete Zoltánt diakónussá, azaz szerpappá szenteli Udvardy György pécsi megyéspüspök. A szentelést megelőző nap délutánján, június 16-án, pénteken a szentelendőkért az egyházmegye hívei imádsággal, énekkel kísért zarándoklaton vehetnek részt. A hagyományos zarándoklat a mecseknádasdi Árpád-kori Szent István-kápolnától 17.00 órakor indul Püspökszentlászlóra. Várhatóan 20.00 óra körül érnek a zarándokok...
Pénteken életbe lép Pécsett...
A részletes menetrend a Biokom honlapján már elérhető, az alábbiakban azonban rövid tájékoztatást adunk a változásokról. A...
Itt a szezon, dübörögnek...
Itt a kora nyári meleg, nincs is alkalmasabb időtöltés arra, hogy víz mellett töltsük el szabadidőnket, Pécsen két vízisípálya...
Fejbe rúgta és kirabolta...
A Pécsi Járásbíróság kifosztás, rablás és garázdaság vétsége miatt 9 év fegyházra és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra...
Dr. Illés Judit kapta idén...
Több évtizedes, magas színvonalon végzett jogi és közigazgatási szakmai munkájának elismeréseként az Aidinger János-díj...
Közmunkások újították fel a...
Szerdán dr. Őri László alpolgármester jelenlétében adták át a pécsbányai óvoda részben felújított épületét. A mintegy...
Téglával dobta fejbe...
A mentők diszpécsere kért segítséget a rendőrségtől június 14-én 19 órakor azért, mert egy fejsérülést szenvedett idős férfi...
1,7 millióan támogatták a civil törvényt
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a nemzeti konzultáció világossá tette a civil törvény létjogosultságát, a kérdéssort visszaküldő 1,7 millió ember 99 százaléka egyhangúlag támogatta, hogy kiderüljön, mely civil szervezetek kapnak pénzt külföldről. Németh Szilárd az M1 aktuális csatornán csütörtökön azt mondta, a kormány konzultált az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testületével, a Velencei Bizottsággal, amely véleményének egy részét be is építették a jogszabályba. A törvény jogilag megalapozott, az alkotmány kívánalmait teljesíti, úgyhogy jogi úton semmit se...
Koccanásból nagy balhé: vádat emelt az ügyészség
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki egy közlekedési vita miatt lerúgta vitapartnere autójának tükrét. Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádlott Pécs belvárosában közlekedett gépkocsijával, mikor az egyik kereszteződésnél a lámpa pirosra váltott, ezért autójával megállt.A mögötte haladó autó sofőrje is fékezett, azonban nekicsúszott az előtte álló gépkocsinak. A vádlott észlelve az ütközést kiszállt, a mögötte álló gépkocsihoz ment, közben hangosan szidalmazta a benne ülő sofőrt, majd az autóhoz érve annak bal...
Ó, ió, ció, áció, káció, vakáció! Már alig várták a nyári szünetet a pécsi kisiskolások
Felkerült az „O"-ra az ékezet. Az idei tanév utolsó tanítási napján kérdeztük meg a diákokat, hogyan készülnek a vakációra, mit fognak csinálni nyáron, és hogy mivel készülnek a ballagásra. A Mezőszél általános iskolában is javában készültek a ballagásra. Már mindenki tudta, hol fog állni, mikor fogja levegőbe engedni a lufiját, de még a Tankcsapda Örökké tart című számát is, mivel erre fognak ballagni a nyolcadikos diákok. Miközben az tanító nénik- és bácsik az utolsó tudnivalókat adták át a tanulóknak, addig az iskola területén szorgoskodnak a karbantartók, hogy...
A rovat további témái
- Jövő tavasszal végre elkezdődik az autópálya építése Bóly és a horvát határ között
- Biciklis felfedezőket vár a villányi borvidék
- Pécs is részt vesz a Duna menti turizmus fejlesztésében
- Pléddel és elemózsiával érkező zenebarátokat várnak a Plácido Domingo Classics fesztiválra
- Hoppál Péter szerint van igény vidéken is a minőségi kulturális fesztiválokra
- Rászoruló családoknak osztanak tűzifát Pécsett
« Előző
18927 | 18954 | 18981 | 19008 | 19035 | 19062 | 19089 | 19116 | 19143 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...

