Koccanásból nagy balhé: vádat emelt az ügyészség
2017. június 15. csütörtök 08:49

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki egy közlekedési vita miatt lerúgta vitapartnere autójának tükrét.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádlott Pécs belvárosában közlekedett gépkocsijával, mikor az egyik kereszteződésnél a lámpa pirosra váltott, ezért autójával megállt.
A mögötte haladó autó sofőrje is fékezett, azonban nekicsúszott az előtte álló gépkocsinak. A vádlott észlelve az ütközést kiszállt, a mögötte álló gépkocsihoz ment, közben hangosan szidalmazta a benne ülő sofőrt, majd az autóhoz érve annak bal oldali visszapillantó tükrét lerúgta. Ezután a férfi fenyegetőzve kiabált a sértettel, miközben két kézzel tenyérrel ütlegelte a gépkocsi tetejét, szélvédőjét.
A gépkocsiban ülő sértett a férfi magatartásától megrémült, majd a mögöttük megálló gépkocsi vezetőjétől kért segítséget, illetve értesítette a rendőrséget.
Forrás: Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szexuális kényszerítés miatt...
- Tíz migránst fogtak szombaton...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Dráma születhet a mohácsi csatáról