Átadták a horvátoknak a Sátorhelyen elfogott migránsokat
A magyar rendőrök csütörtökön átadták a horvát hatóságoknak a korábban Sátorhely térségében elfogott illegális migránsokat. Ahogy arról korábban beszámoltunk, három határsértőt fogtak el a rendőrök szerdán 13 óra 5 perckor Sátorhely térségében. A Horvátországból illegálisan érkezett három férfi afgán, valamint pakisztáni állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.A rendőrök a migránsokat előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, majd...
Három baranyai férfi bukott le droggal, egyikük árulta is
Közúti ellenőrzés során buktak le Drávapalkonyán azok a fiatalok, akik kábítószert fogyasztottak, egyikük pedig árulta is a drogot. A rendőrök 2019. július 10-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves nagyharsányi, egy 22 éves szaporcai és egy 18 éves harkányi férfit. A személygépkocsival közlekedő fiatalokat július 9-én 20 óra 45 perckor igazoltatták a siklósi rendőrök Drávapalkonya belterületén. Az ellenőrzés során a járműben utazó fiatalok zavartan viselkedtek, így felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, ezért előállították őket mintavételre. A velük...
Bringával is járják a rendőrök a szigetvári utcákat
A közbiztonsági és bűnmegelőzési program a Szigetvárra érkező turisták, valamint a gyógyfürdőben pihenő és strandoló vendégek biztonságát szolgálja. A szigetvári rendőrök júliusban és augusztusban kerékpárral is járőröznek hétvégente a város főbb turisztikai helyszínein. A „strandrendőrség" program keretein belül a rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere rendszeresen szervez prevenciós őrjáratot közösségi szolgálatot ellátó diákokkal a nagyobb forgalmú parkolókban, és a gyógyfürdő területén is. A „Nincs érték az autóban" elnevezésű akcióval...
Az ÖPE lezárja a választási...
Az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) a következő hetekben lezárja választási együttműködési megállapodását azokkal a...
Három migráns került elő a...
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Sátorhely térségében. A rendőrök 2019. július...
Szenzáció: megtalálhatták...
Minden valószínűség szerint előkerült Orseolo Péter király eredeti sírhelye a pécsi székesegyház altemplomában az elmúlt...
Kirabolt egy nő egy másikat...
A Pécsi Járásbíróság kedden tartott előkészítő ülésen rablás és más bűncselekmények miatt 5 év börtönre ítélte. Társa, - aki a...
Lopásra is kényszerítette...
Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra rablás gyanúja miatt. A...
Nagyon megmérte a bíróság a...
A Pécsi Törvényszék kedden társtettesként, jelentős értékre, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntettében...
Karóval jött, nem virággal: megtámadta szomszédját egy nyugdíjas
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki megütötte vitapartnerét Hidason. Egy hidasi férfi tett bejelentést a rendőrségre szerdán 12 óra 8 perckor arról, hogy szomszédja megütötte. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 66 éves férfi összeszólalkozott szomszédjával az utcán, majd egy fakaróval meg is ütötte vitapartnerét. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a sértett könnyebben megsérült a bántalmazás során. A rendőrök a garázda férfit elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte...
Tűz volt a pécsi hőerőmű közelében az éjszaka
Szerdára virradóra tűz ütött ki Pécsett: egy gazdasági társaság telephelyén egy kétszázötven-háromszáz kockából álló szalmakazal égett teljes terjedelmében, veszélyt jelentve másik négy, hasonló méretű kazalra. A pécsi hivatásos rajok és a hőerőmű létesítményi tűzoltói megakadályozták a tűz továbbterjedését.
Tíz embert csapott be tízmilliókkal egy pécsi csaló
A Pécsi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat az ellen a pécsi férfi ellen, aki magát komoly üzletembernek kiadva csalt ki pénzt üzletfeleitől, és így tíz sértettnek több, mint 45 millió Ft kárt okozott. A vádlott saját magát nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, Albániában évekig élt, ott kormányközeli tisztviselőkkel kapcsolatban álló üzletembernek állította be, és azt adta elő, hogy Albániában kiemelkedő üzleti lehetőséggel bíró ércbánya kitermelését tervezi, mely projekthez keres üzleti partnereket.Emellett a férfi azzal tévesztett...
Nagyon meleg a pite: jön a...
Nem vicc: a Budapest Pride szervezői Facebook-oldalukon jelentették be , "a pécsi LMBTQ+Napok és a 2019-es Budapest Pride...
Vakvezető kutyájával vette...
Vakvezető kutyájával a színpadon mondott beszédet Kopa Marcell, a PTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója a...
Tizenöten sérültek meg az...
Baranya megye közútjain 13 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az elmúlt héten. A...
Testvére igazolványával...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki más nevére szóló hatósági igazolvánnyal élt vissza...
Hatalmas tűz volt Borjádon,...
Kétezer szénabála égett két nyitott mezőgazdasági tárolóban hétfő késő délután Borjád külterületén. A mohácsi és a siklósi...
Javítják a burkolatot a...
Burkolatjavítási munkákat végeznek Pécsett a 6-os főúton az Árkád bevásárlóközpont csomópontjának környezetében. A Magyar...
Óriási méretű, ritkán látott darazsak okoznak riadalmat a baranyai parkokban
Nyaranta egy nem mindennapi rovar okoz riadalmat városi parkjainkban, adta hírül a Duna-Dráva Nemzeti Park. Az óriás tőrösdarázs nősténye elérheti az öt centiméter nagyságot is. Ha egy ekkora rovar repül felénk, önkéntelenül a menekülés, védekezés az első gondolat, ami eszünkbe jut. Pedig ez az állat békés természetű, soha nem támad emberre, inkább menekül közelünkből.A megtermékenyített nőstény öreg fákban tuskókban élő szarvasbogár, orrszarvúbogár és néhány cserebogár faj lárvájába rakja petéit. Mivel parkjainkban még szép számmal találhatunk idős fákat, darazsunk is ezek...
Pécsi Fidesz: Gyurcsány tanítványai mosdatják az erdőégetőt
Közleményt adott ki a hétfőn délután a Fidesz pécsi elnöksége, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk. „Nagy verseny zajlik napjainkban a pécsi balliberális körökben, hogy ki legyen Gyurcsány Ferenc legjobb pécsi tanítványa, aki maga ismerte el, hogy „hazudott reggel, éjjel, meg este". Egyelőre nem tudni, ki kerül ki ebből a versenyből győztesen, de nagy a tülekedés a rajtvonalnál: a balliberálisok polgármesterjelöltje, Péterffy Attila, a hírhedt pécsi fake news-gyár, a Szabadpécs.hu, vagy az alig valakit érdeklő Pécsistop.hu.Gyurcsány...
Ezeken a baranyai településeken irtják a szúnyogokat
A héten a fővárosban és további 396 település belterületén, összesen 123 ezer hektáron folytatódik az országos szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a végrehajtásért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t. Mukics Dániel közölte: a következő napokban 8 budapesti kerület mellett Győr-Moson-Sopron megyében 128, Borsod-Abaúj-Zemplénben 63, Baranyában 43, Csongrád megyében 36, Veszprém megyében 27, Hajdú-Biharban 21, Bács-Kiskunban 20, Somogyban 15, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 11, Zalában 10, Fejérben 9, Tolnában és...
A rovat további témái
- Csúcskategóriás MR-berendezés segíti a diagnosztikát Pécsett
- Szalámikat, kozmetikai cikkeket akartak lopni
- Még soha ennyi vörös kánya nem repült ki a baranyai fészkekből
- A szántóföldtől az asztalig: a hazai élelmiszereket állítják a Szentlőrinci Gazdanapok középpontjába
- Piacokon, cukrászdákban, építkezéseken tűnnek fel a NAV revizorai
- Károkat okozott a vihar Baranyában, van, ahol nincs áram
« Előző
11799 | 11826 | 11853 | 11880 | 11907 | 11934 | 11961 | 11988 | 12015 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Szenteste napjától idén is...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- A mentőben segítették világra egy...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...

