Elveszett egy pécsi kislány alvókendője, segítsünk megkeresni!

Elveszett egy pécsi kislány alvókendője, segítsünk megkeresni! Nem mindennapi ügyben kereste fel szerkesztőségünket egy pécsi család: gyermekük, Mona hétfőn  elhagyta Nagy Imre úton vagy a Király utca 51-36. között elveszítette az alvókendőjét. Azóta nem jön álom a szemére.   Látszólag piti ügy, azonban azok a gyerekek (na és persze a szülők...), akik már kerültek ilyen helyzetbe, pontosan tudják, mit jelent, ha egyszer csak nyoma vész a megszokott alvókendőnek. (Sírás, nem alvás, stb.) Így járt egy hároméves pécsi kislány is, Mona is(képünkön), akinek a szülei keresték fel szerkesztőségünket, segítséget remélve.Nos, rajtunk...

Kigyulladt egy kocsi Baranyában, kimenekültek az utasok

Kigyulladt egy kocsi Baranyában, kimenekültek az utasok Hétfőn este Gödrén egy személygépjármű - menet közben -kigyulladt.    A járműben hárman utaztak, azonnal kiszálltak, így személyi sérülés nem történt.A sásdi hivatásos-, valamint a szentbalázsi önkéntes tűzoltók vonultak a helyszínre és két sugárral eloltották a tüzet. 

Egy újabb pécsi drogdílert küldött előzetesbe a bíróság

Egy újabb pécsi drogdílert küldött előzetesbe a bíróság A Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy gyanúsított letartóztatását jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt.    A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított férfi közelebbről nem tisztázható időponttól, de legalább 2019. január 16. napjától kezdődően elfogásának napjáig kábítószernek minősülő anyagokat vásárolt és azokat anyagi haszonszerzés céljából Pécsett továbbértékesítette.A nyomozó hatóságok a gyanúsított lakóhelyén új pszichoaktív anyag, illetve kábítószer előállításához használatos növényi...

Szerda este minden kiderül...

Szerda este minden kiderül a pécsi Pont Ott Partin a Széchenyi téren Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) immár tizedik alkalommal csatlakozik az országos rendezvényhez, a...

Táborozó gyerekeket...

Táborozó gyerekeket látogattak meg baranyai rendőrök Vagyonvédelmi és drogprevenciós előadást tartottak a rendőrök a zánkai tábor lakóinak.   A Baranya Megyei...

Korlát közé szorult be egy...

Korlát közé szorult be egy kisgyermek ujja Pécsett Pécsett vasárnap egy családi ház teraszának korlátjába beszorult egy kisgyermek ujja, amit a tűzoltók kézi vasfűrésszel...

Magának adott fel...

Magának adott fel csomagként drogokat egy pécsi férfi Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását különösen jelentős mennyiségű kábítószerre tartással...

Itt a lista: ezeken a...

Itt a lista: ezeken a baranyai településeken irtják a szúnyogokat a héten Ezen a héten Baranyában többek között Mohács és Pécs térségében folytatódik a szúnyogirtás - tájékoztatta a program...

Féltékenység miatt vert meg...

Féltékenység miatt vert meg egy nő egy férfit Mohácson A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a nőt, aki egy férfit bántalmazott Mohácson. A rendőrségre szombaton 22 óra...

A földről és a levegőből is irtják a pécsi vérszívókat

A földről és a levegőből is irtják a pécsi vérszívókat Hétfőtől földi- és légi-kémiai szúnyoggyérítést végeznek Pécs teljes területén.   A légi-kémiai védekezés időpontja: július 22-23., tartaléknap 2019. július 24. A munkavégzés a napnyugtát megelőző időszakban történik. A földi-kémiai védekezés időpontja: 2019. július 23-24., tartaléknap 2019. július 25. A munkavégzés a napnyugta utáni időszakban történik. A földi és légi irtás során felhasznált készítmény: Deltasect 1,2 ULV, ami kijuttatott formában kizárólag a rovarokra van káros hatással, melegvérű állatra, emberre nem veszélyes és a környezetet sem...

Itt adhatunk vért a héten Pécsett és a megyében

Itt adhatunk vért a héten Pécsett és a megyében Pécsett és Baranyában a következő helyeken és időpontokban várják a véradókat a héten:   Drávaszabolcs, Művelődési Ház (Köztársaság tér 1.) július 22. 12:00 - 14:00Harkány, Baranya Hotel (Bajcsy Zs. u. 5-7.) július 22. 16:00 - 18:00Görcsöny, Szociális Otthon (Hársfa u. 6.) július 24. 9:00 - 11:00Orfű, Sporttábor (Széchenyi tér 5.) július 27. 10:00 - 14:00Állandó véradási lehetőség:Pécsi Regionális Vérellátó Központ, Pécs, Pacsirta u. 3.Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72 211 920Véradási időpont:Hétfő, csütörtök: 8:00 - 17:00Kedd, szerda, péntek: 8.00 -...

A halétkek fővárosa volt szombaton Mohács, érdeklődőkkel és illatokkal telt meg a város

A halétkek fővárosa volt szombaton Mohács, érdeklődőkkel és illatokkal telt meg a város Szombaton rendezte meg a Mohácsi Német Önkormányzat az III. Dunamenti Halfesztivált. A programra idén is rengeteg érdeklődő érkezett, akik késő estig megtöltötték a város utcáit. Újdonságokkal is készültek idén, ilyen volt a halpont, ahol bárki megkóstolhatta a valóban minőségi halétkeket, s az is, hogy idén a legszebben terített asztalokat is zsűrizték.  Harmadik alkalommal rendezték meg a Dunamenti Halfesztivált szombaton Mohácson, amelyen minden korábbinál többen vállalkoztak halételek elkészítésére. A főzésre nemcsak a helyiek, hanem a környékbeli településekről -...

A várható nagy hőség miatt...

A várható nagy hőség miatt adtak ki figyelmeztetést Baranyára Több megyére a hőség és zivatarveszély miatt is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra. ...

Alsóneműket próbált...

Alsóneműket próbált kicsempészni a táskájában egy nő A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki egy pécsi bevásárlóközpontból lopott fehérneműket. ...

Újdonság Pécsett:...

Újdonság Pécsett: elektromos chopper biciklikkel járható be a belváros A Balaton és Budapest után idén nyártól már Pécsett is bérelhetők az úgynevezett chopper bike-ok, amelyek iránt nemcsak a...

Sajtótájékoztatót tartanak...

Sajtótájékoztatót tartanak hétfőn a Szentlőrinci Gazdanapokról Hétfőn délelőtt fél tizenegykor sajtótájékoztatót tart a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány az augusztus első...

Baltával verte fejbe...

Baltával verte fejbe édesanyja élettársát egy férfi A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy baltával ütötte meg vitapartnerét Piskón. ...

Panelházak korszerűsítésére...

Panelházak korszerűsítésére írt ki pályázatot a pécsi önkormányzat - Továbbiak is lesznek Panelházak közös helyiségeinek energetikai korszerűsítésére írt ki pályázatot a pécsi önkormányzat, összesen 50 millió...

Elismeréseket adott át Baranya rendőr-főkapitánya

Elismeréseket adott át Baranya rendőr-főkapitánya Kiemelkedő szakmai tevékenységükért vehettek át jutalmat a baranyai rendőrök.    Dr. Gulyás Zsolt rendőr ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2019. július 16-a és 18-a között a főkapitányságon, valamint a kapitányságokon megtartott állománygyűléseken munkájuk elismeréseként összesen tizennégy főnek adott át jutalmat.A főkapitányságon egy, míg a rendőrkapitányságokon tizenhárom dolgozó részesült elismerésben.

Bóly közelében ütközött össze két személyautó

Bóly közelében ütközött össze két személyautó Összeütközött két személyautó Bóly közelében, a Villány felé vezető úton pénteken délelőtt.    Az egyik gépkocsiból üzemanyag folyt ki. A balesethez a mohácsi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egység áramtalanította a járműveket.Sérültekről egyelőre nem érkezett hír.

Átadták az orfűi stégkápolnát, ahol az első párt is összeadták - VIDEÓ!

Átadták az orfűi stégkápolnát, ahol az első párt is összeadták - VIDEÓ! Csütörtökön adták át a PTE hallgatói, Kósa Balázs és Kovács Péter által tervezett, a Pécsi-tónál felépített, egyedi tervezésű építményt. Az eseményen egyben az első pár is egybekelt, a hangulat varázslatos volt.    Csütörtökön késő délután, pontban hat órakor kezdődött a PTE Műszaki és Informatikai Kar 2018-ban a Pécsi-tónál felépített, egyedi tervezésű építményének átadója, melyen - rendhagyó módon - egy esküvői ceremóniára is sor került. Az átadón köszöntőt mondott dr. Gábriel Róbert, általános, tudományos és innovációs rektorhelyettes, dr. Medvegy Gabriella, a Műszaki...