Pontyokat telepítettek a Duna mohácsi szakaszába
A Horgász Egyesületek Baranya megyei Szövetsége november 12-én, két helyre is II. nyaras pikkelyes pontyokat telepített (0,45 kg/db átlagsúllyal). A Dunába a Dunaszekcsői révnél 1490 kg mennyiségben, illetve a Külső-Bédába 1400 kg II. nyaras pikkelyes ponty került ki. A halak a 30 cm-es mérethatárt még nem érik el, így kérik a horgászokat óvják a halakat! A A kihelyezéseknél jelen volt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai is.
Huszonkét migránst fogtak el éjjel Homorúdon
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások szerdán 23 óra 10 perckor Homorúd külterületén 22 külföldi férfit tartóztattak fel, akik afgán állampolgárnak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a csoportot visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.Képünk illusztráció.
Szorosabbra fűzi együttműködését a PFZ és az egyetem
Tovább mélyítette együttműködését a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) azzal a megállapodással, amelyet szerdán délelőtt írtak alá a baranyai megyeszékhelyen. Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója az együttműködési szerződésről szólva elmondta: a két intézmény között másfél évtizede fennálló, egyre erősödő kapcsolat a mostani megállapodással újabb szintet léphet.Kiemelte: az egyik legfontosabb újdonság, hogy a szerződésben foglaltaknak megfelelően megkezdődik az egyeztetés egy új, duális képzés kidolgozására a PTE Művészeti Kara számára.Az...
Csütörtöktől részben...
Csütörtök reggel nyolc órától pénteken 18:00 óráig a Móra Ferenc utcában szakaszos, félpályás útlezárásra kell számítani,...
Politikai megbízottak...
Nemes Balázs, a Momentum egyik alapítóját, jelenlegi szóvivőjét innovációs biztosnak nevezhetik ki a csütörtöki pécsi...
Jogerősen is elítélték a...
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék kedden tartott nyilvános ülésen kihirdetett végzésével a Mohácsi Járásbíróság 2019....
Vári Attila: nem hagyhattam...
Lemondott a PSN Zrt. vezérigazgatói posztjáról Vári Attila, az önkormányzati cég vezetése ugyanis összeférhetetlen képviselői...
Két személykocsival...
Két személyautó és egy kisteherautó ütközött össze Pécsen, a Pellérdi úton szerdán kora délután. A teherautó...
Alpolgármestert választatna...
Mindeddig nem kezdeményezett tárgyalásokat a leendő alpolgármester(ek) személyéről, a bizottsági helyek elosztásáról az MSZP-s...
Vizezett gázolajat árult egy komlói férfi
A komlói rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki vizezett gázolajat akart eladni Pécsett. Egy férfi tett feljelentést hétfőn este a rendőrségen azért, mert aznap délután az általa megvásárolni kívánt gázolajról feltételezhető, hogy azt felvizezték. Kiderült, hogy a sértetthez az egyik pécsi áruház parkolójában odament egy ismeretlen férfi, aki gázolajat kínált neki eladásra. A férfi vásárolt a gázolajból, majd megbeszélték, hogy egy újabb mennyiséget az eladó később a házához is visz. A férfi otthon a már...
Menetrend szerint busz ütközött egy autóval Baranyában
Egy menetrend szerint közlekedő autóbusz és egy személyautó karambolozott Szabadszentkirályon, a Petőfi Sándor utca és a Jókai Mór utca kereszteződésénél szerda reggel. A balesethez a szigetvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket. A helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani.
Ismét lányoknak mutogatta magát egy baranyai férfi a neten
A Pécsi Járási Ügyészség szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat egy baranyai férfi ellen, aki videóüzenetek során mutogatta magát fiatal lányoknak. A férfit korábban ugyanilyen jellegű bűncselekmények miatt a bíróság szabadságvesztésre ítélte, mely szabadságvesztésből 2018 augusztusában reintegrációs őrizetbe került. Ennek lényege, hogy a szabadságvesztés büntetés vége előtt az arra jogosult és érdemes elítélt hazamehet, a büntetésének hátralévő részét otthonában töltheti le, elektronikus lábbilinccsel történő ellenőrzés mellett.A férfi ezen őrizet alatt lakóhelyén...
Szerdán is kiadós esőre...
Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de szerdán napközben átmenetileg nagyobb területen lehet vékonyabb,...
A ZSÖK és a PKK vezetőjével...
Forrásaink szerint kedden délután behívatták a pécsi városházára Vincze Balázst (képünkön), a Zsolnay Örökségkezelő Nkft....
Három év kilenc hónapra...
A Komlói Járásbíróság kedden kihirdetett ítéletével - előkészítő ülésen - egy férfit tizennyolcadik életévét be nem töltött...
A Nagy Lajos tanárnőjét,...
Öt kémiatanár vehette át kiemelkedő szakmai munkásságáért a Magyar Kémiaoktatásért díjat a Magyar Tudományos Akadémián. Az...
19-en sérültek meg múlt...
Baranya megye közútjain a múlt héten 61 közlekedési baleset történt, amelyből 14 személyi sérüléssel járt, 47 pedig anyagi...
Lemondott a PSN Zrt....
Forrásaink szerint kedden lemondott vezérigazgatói posztjáról Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN Zrt.)...
Összeütközött két autó az 57-es főúton, Belvárdgyula közelében
Összeütközött két személyautó az 57-es főúton, Belvárdgyula közelében kedden kora délután. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a baleset helyszínére, ahol olaj és hűtővíz került az útra. Az egység áramtalanította a gépkocsikat és megszüntette az olajfolyást. A helyszínre érkeztek a mentők is.
Csendes park lesz a jövő év elejére elkészülő, újjávarázsolt Rózsakert
Január óta zajlik a munka a Rózsakertben, ahol egykor népszerű szórakozóhely működött, ám annak bezárását követően hosszú időre funkció nélkül maradt a belvárosi terület. Ez a helyzet hamarosan megváltozik, a felújításnak köszönhetően egy hangulatos parkkal gazdagodik Pécs, ahol időnként kisebb kulturális rendezvényeket is tartanak majd. A mai napig legendákat hallani a Rózsakertben tartott „régi, nagy" bulikról. A terület már hosszú ideje csendes, amióta a népszerű szórakozóhely megszűnt, a hely elvesztette egykori hangulatát. Ugyan hangos zeneszó a jövőben sem...
Füstölő családi házhoz riasztották a tűzoltókat Baranyában
A délelőtt folyamán Berkesdre riasztották a pécsi hivatásos tűzoltókat, mert a bejelentés szerint egy családi házból füst áramlott ki. Három egység vonult a helyszínre és a tűzoltók légzőkészülékben, egy sugárral avatkoztak be.Az ingatlanban az ágyon keletkezett a tűz, ezt a tűzoltók eloltották, majd kiszellőztették a házat.A káresemény során senki nem tartózkodott az épületben.
A rovat további témái
- A nyugdíjszerű ellátásban részesülők is kapnak nyugdíjprémiumot
- A kocsma előtt vert össze egy férfi egy másikat
- Új óvodát, bölcsit vehettek birtokba a gyerekek Bólyban
- Beáldozták Nyőgéri Lajost, lemondatja pártja a gazdasági bizottság éléről
- Családias légkörben, ingyenes foglalkozásokon tanulhatnak angolul az anyukák Pécsett
- Taxisokat, szerelőket is ellenőriz a NAV a héten Baranyában
« Előző
10854 | 10881 | 10908 | 10935 | 10962 | 10989 | 11016 | 11043 | 11070 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szenteste napjától idén is...
- Mánfai gyilkosság: két kislány maradt...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Lesz olyan hely az országban, ahol...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...

