Melegh Andrea a természetből nyer inspirációt a szívből, lélekből való selyemfestéshez

2019. december 29. vasárnap 11:20

Melegh Andrea a természetből nyer inspirációt a szívből, lélekből való selyemfestéshez

Bátorság, türelem, tapasztalat és alázat, no meg nyitott lélek szükséges a selyemfestéshez, amely mindenkinek sikerélményt ad - mondta a lapunknak adott interjúban Melegh Andrea. A pécsi művész az alkotás örömét igyekszik másokkal is megosztani: Selyemfestő Szalont szervez, nyártól pedig a patacsi telkén tart majd foglalkozásokat. Onnan ugyanis látszik a napfelkelte és a napnyugta, valamint madárcsicsergés hallatszik. Ennél több nem kell, számára a természet ad inspirációt.


- Mikor kezdett el selyemfestészettel foglalkozni?

- Mióta az eszemet tudom, rajzolok, festek, bütykölök valamit. A selyemfestéssel 16 évvel ezelőtt találkoztam, a nagyobbik lányom tanítónője mutatta meg az első fogásokat. Az utána következő négy évben azonban mindössze négy képet festettem. 12 évvel ezelőtt az első kiállításomra készülve összekaptam magam - a határidő inspirál -, és azóta körülbelül 330 festményemet vették meg. A sálakat sajnos nem számoltam, így fogalmam sincs róla, hányan hordják szerte a világban.


-Hol találkozhatunk az alkotásaival?

Most már elmondhatom, hogy a kézi festésű selyemtáska-selyemsál szettjeimmel az ünnepi eseményeken lehet találkozni a legcsinosabb hölgyek kezében és vállán. Ezekhez választják ki a ruhát, úgymond „gombhoz a kabátot".
Saját üzletem még nincs, az otthonomban, alkotó műhelyemben fogadom a vevőket. Az országban itt-ott, időszakos kiállításokon vagy pécsi magánorvosi rendelők várójának falain lehet találkozni a gazdára váró festményeimmel, illetve az adventi időszakban a kertvárosi bevásárlóközpontban van egy kedvcsináló vitrinem a sálakkal, táskákkal, neszesszerekkel, a selymeimmel bevont dobozokkal, naplókkal. A weboldalam és a közösségi médiumok által pedig az ország és a világ különböző pontjairól is megkeresnek.

Névjegy

Melegh Andrea 1966-ban született Pécsett, azóta is a városban él, jelenleg Patacson.
A Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskolában, illetve a budapesti Kirakatrendező és Dekoratőr Szakmunkásképző Iskolában tanult.
Mint érdeklődésünkre elmondta, a munkáját hobbinak tekinti, illetve kedvelt időtöltése a búvárkodás, amelyet oktat is.
Egyedülálló, két felnőtt lány édesanyja: Anna 26, Sára 21 éves.


- Miben ragadható meg a selyemfestészet különlegessége?

Semmi máshoz nem hasonlítható, sokkal nagyobb szabadságot ad, mint bármely más technika. Az alapok megtanulásán és alkalmazásán túl szívből, lélekből festünk. Csodálatos, ahogy szétterül a selyemfesték az anyagon, részben tudjuk irányítani, de a véletleneknek nagy jelentősége van. Ezt hívom „irányított véletlennek". Amikor alkotunk, megszűnik a külvilág, teljes valónkkal csak erre figyelünk, tökéletes kikapcsolódást nyújt.


- A tudását igyekszik másoknak is átadni. Mekkora érdeklődés
mellett zajlanak a műhelyfoglalkozások, táborok?

Nagy az érdeklődés, magam sem értem pontosan, minek tudható be a siker. Többnyire korombeli hölgyek vesznek részt a foglalkozásokon, el is neveztem magunkat Selyemfestő Szalonnak, mert valójában nem is mindig mindenki fest, néha beszélgetős, kikapcsolódós, amolyan „fonó hangulat" van, mint dédanyáink idejében. Természetesen bárki csatlakozhat, szoktak jönni családok is, gyerekek. Gyakori, hogy egy baráti társaság, egyesület meghív, hogy tartsak műhelyfoglalkozást. A selyemfestés mindenkinek sikerélményt ad, még rajztudás sem kell feltétlenül hozzá. Bátorság, türelem, tapasztalat és alázat, no meg nyitott lélek szükséges hozzá. Mint az élethez.


- Mi inspirálja?

Leginkább a természetből veszem az inspirációt. Az ihletben nem hiszek, inkább az idő az, ami kevés. Sokkal több minden van a fejemben, mint amit meg tudok festeni. Szerencsések vagyunk, hogy olyan helyre születtünk, hogy négy évszakunk van, így sokkal több benyomás ér minket, mint ahol állandóan azonos a hőmérséklet.


- A festészet mellett mivel foglalkozik még?

Huszonöt éves korom óta főállású vállalkozó vagyok, tervező grafikával, reklámok tervezésével és kivitelezéssel foglalkozom. Legutóbbi munkám, amelyre büszke vagyok, az új pécsi református általános iskola arculata. Hosszú hónapokon át történő egyeztetés során alakítottuk ki azt a szín- és szimbólumrendszert, előre mutató belső teret, amelyet remélem sok évig fognak a gyerekek és a pedagógusok élvezni, használni.


- Mik a tervei a közeljövőt illetően?

Vettem nemrég egy telket Patacson, nem messze innen ahol lakom. A hegytetőről látni a napfelkeltét és a napnyugtát is. Madárcsicsergés hallatszik mindenfelől. A horvátországi alkotó táborokon túl itt szeretnék nyáron kiscsoportos selyemfestő foglalkozásokat tartani, tevékeny kikapcsolódást nyújtani a résztvevőknek.

Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva